Tóth Károly István – áhítat adventi ökumenikus gyertyagyújtáson
„Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” Zak 9,9
(Elhangzott: Takácsiban, 2009. november 28-án)
Kedves Testvérek!
Annyi várakozás van bennünk. Annyi mindenért sóhajtozunk, hogy bárcsak megváltozna, bárcsak megvalósulna. Sokan reménytelenül, a bizakodás utolsó lángocskáját elveszítve várakoznak: munkahelyre, változásra, nyugdíjra, unokára, lendületre, arra, hogy valahogy végre jobb, boldogabb lesz az életük. Sokan úgy várakoznak, hogy maguk sem hinnék el, ha mégis teljesülne, ha mégis megérkezne az, amit várnak.
Amikor ezen a hétvégén meggyújtjuk az első adventi lángot, az a várakozás jele is. Benne van minden sóhaj, hogy bárcsak megváltozna, bárcsak megújulna valami. De mégsem csak a várakozás jele. Tudjuk, mit jelent az adventus szavunk. És nagyon fontos így kezdenünk az idei adventünket. Hogy eljövetelt jelent. Hogy nem elsősorban várakozást, hanem megérkezést. Azt hirdeti ez a négy hét, hogy nekünk igazi adventünk van: nem reménytelenül várakozunk, hanem eljön az, akit várunk. Mert aki Krisztusra vár, az nem hiába várakozik. Ő nem hagyja, hogy belesüppedjek a kétségekbe, szürkeségbe, reményvesztettségbe, békétlenségbe. Nem hagy magunkra, mert nekünk érkező, eljövő Urunk van. Ezeket a régi, mostani és jövőbeli eljöveteleket hirdeti az advent. Ahogyan Bod Péter, a 240 éve elhunyt erdélyi református lelkész megfogalmazta ennek a négy jelentését: „mert Krisztusnak 4 adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljön az utolsó ítéletre.” Talán erre is gondolhatunk a négy gyertyára nézve. Jézus Urunknak erre a négyféle eljövetelére. Arra, hogy emberré lett értünk, arra, hogy ma is megszólít minket, arra, hogy utolsó óránkon meglátogat minket, és arra, hogy újra eljön ítélni élőket és holtakat.
Kedves Testvérek! Ma este meggyújtjuk az első gyertyalángot ezen a nagy adventi koszorún is. A következő hetekben sokszor megyünk majd el mellette, sokszor figyeljük majd, hány gyertya ég rajta. Hiszem azt, hogy nemcsak előkarácsonyi dekorációt jelent majd. Hogy nemcsak azt jelzi, mennyi idő van hátra a munkaszünetig, családi ünnepig. Hanem erőforrás is lehet a számunkra, mindig látható, biztos jele annak, hogy van reménységünk. Van kit várnunk. Méghozzá nem is akárkit. Ahogyan Zakariás próféta írja, végre nem gyenge, tehetetlen, megalkuvó, álszent emberrel van dolgunk; hanem király érkezik, aki igaz és diadalmas. És végre nem fennhéjázva, kioktatóan, lekezelően; hanem alázatosan, szamáron ülve. Ez a reménységünk, ez az örömhírünk. Így lehet erőforrás számunkra az adventi időszak, és ez az adventi koszorú is mindennap, ha a próféta vigasztaló híradása szólal meg hozzá: „Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.” Ámen.
