Schermann Gábor – 2010. 02. 21. – Zak 3,7.

Létrehozás: 2010. február 23., 14:11 Legutolsó módosítás: 2010. február 23., 14:12

Kedves Gyülekezet! Böjt 1. vasárnapjának, ennek a mai napnak, az Ószövetségben megírt igéjét olvasom most Zakariás próféta könyvének a 3. fejezetéből az első 7 vers szerint: Így beszéli el látomását Zakariás próféta: Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az ÚR angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolta őt. Az ÚR angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az ÚR, Sátán! Dorgáljon meg téged az ÚR, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? Jósua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt. Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. Majd így szólt: Tegyetek fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az ÚR angyala ott állt. És így figyelmeztette az ÚR angyala Jósuát: Ezt mondja a Seregek Ura: Ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj. Urunk, szentelj meg minket igéddel. Igéd igazság. Ámen.

Igehirdetés:

Kedves Testvérek! Zakariás próféta Krisztus Urunk születése előtt néhány száz évvel, – mondjuk fél évezreddel nagyjából –, látomást lát. Egy olyan időszakban látja ezt a látomást, amikor Izrael népe újjászületett, a babiloni fogságból hazatérhettek, és elkezdhették az újjáépítésnek, és elsősorban, ebben az Isten igéje szempontjából leglényegesebb résznek, a templom újjáépítésének a csodálatos munkáját, szolgálatát. Izrael újjászületett, és ebben a látomásban, ebben a helyzetben látja Zakariás próféta a bűnökkel megterhelt főpapot, az Isten választottját, aki mint főpapja Izraelnek, Izrael népének a képviseletében áll az Úr előtt, mert ez a főpap dolga Izraelben. Tehát a látomásban Jósua főpap nem mást jelent, mint Izrael népét, amely olyan, mint tűzből kiragadott üszkös fadarab, amelyet éppen hogy megmentettek a teljes elhamvadástól; valaki megfogta és kirántotta a lángok közül még mielőtt hamuvá porlott volna. Már ugyan így sem sokat ér, mert amihez hozzáér, az csupa korom lesz, fekete. Meg aztán építkezni sem lenne tanácsos belőle. Mondjuk egy templom tartógerendájának biztos, hogy nem lenne alkalmas – de mégis itt áll az Úr előtt, és valami csodálatos ígéretek hangzanak neki az Úrtól.

Ugyanakkor ez a látomás Zakariás próféta részéről Krisztus születése előtt egy félévezreddel egy felhívás is a korabeli gyülekezet számára. Felhívás arra, hogy tiszteljék azt, akit az Isten elhívott, tisztességgel koronázott meg, küldetést adott neki azért, hogy a nevükben Isten előtt álljon. Nagyjából ezeket jelenti ez a látomás Zakariás próféciájában a maga kortársai számára Krisztus előtt félévezreddel.

De most induljunk el az időben, menjünk tovább, és nézzük meg, mit mond ez a látomás nekünk ma? Krisztus-hitünk fényében ugyanis a korabeli felhívás és tanúságtétel helyett álljon most itt valami más. Ennél több. Tegyük most félre Izrael népét, Jósua főpapot, akit tisztséggel bízott meg az Isten. Tegyük félre Jeruzsálemet és benne az épülő templomot és az építés minden gondját – és térjünk vissza ide, a mi mai helyzetünkhöz.

Most mi vegyük úgy, kedves testvéreim, hogy egy farsangi táncteremben vagyunk. Körülöttünk csendüljön a muzsika, vagy dübörögjenek a hangfalak – ahogy jobban esik. Körülöttünk kavarognak az emberek, rohangálnak egymást kergetve fiuk és lányok, párban, hármasával vagy hetesével táncolnak az emberek, és mindenki valamilyen álmot kutat. - Azért is lehet erre gondolni, mert ugye úgyis szeretik manapság a farsangi mulatságot Böjt idejére tenni, tehát nincs abban semmi kivetnivaló, ha most, Böjt 1. vasárnapján egy farsangi mulatságba helyezzük el magunkat.

Ki-ki álarcban van, nem látható az igazi énje. A szereplők valamilyen álarcot, jelmezt mutatnak csak felénk. Az ember is egy jelmezben van. Az ember abban a jelmezben van, hogy ő szolgálatban áll, sürög-forog, tisztsége van, fontos-felelős beosztásban van. Munkája van, emberek vannak a keze alá rendelve, felelősséggel tartozik a rábízottakért és a rábízott javakért, tisztsége egyenruháját viseli, méltósággal teljes. Ez az ember jelmeze. A miénk. Fontos szolgálatban állunk. Igyekszünk eleget tenni minden erkölcsi normánknak, mindennek, amit jónak és fontosnak tartunk, és ebben a minőségünkben magunk is fontosnak érezzük magunkat.

A Sátán is jelmezben van. Álarca mögött biztat bennünket. Biztat arra, hogy vegyük kezünkbe a sorsunkat, az életünket, mert nagyra hívatottak vagyunk, mert megérdemeljük, mert jó lesz az, ha rá hallgatunk. Álarca mögül megszólal: Ha Isten fia vagy, mutasd meg, bizonyítsd be, hogy ki vagy! Produkáld ezt, hogy lássék rajtad! Ha Isten fia vagy, tedd meg, hogy az legyél! Isten pedig egyelőre hallgat. Mert pillanatnyilag nincs, akihez szóljon itt, a mulatság közepette.

De most fordul a szín, és a farsangi mulatságban elhalkul a zeneszó, mindenki megáll a rohangálásban, táncolásban és fontos ügyködésben, mindenki elcsöndesedik és következzék a bemutatkozásnak az ideje. Ki-ki előlép az álarca mögül. Ebben a látomásban ez történjék most, ezt vegyük észre, ahogyan ki-ki előlép az álarca mögül, Zakariás próféta jóvoltából. És következik a bemutatkozás. Bemutatkoznak a farsangi bál résztvevői.

Mutatkozzék be elsőként az ember. Az ember bemutatkozik, – meglátjuk, hogy az élet-ruha bizony piszkos rajta. Nem dicsekedhet semmivel, még csak az alkalomhoz illő öltözéket sem volt képes felvenni. Még csak ehhez az alkalomhoz illő gúnyánk sincs, amellyel az életúton méltósággal végigmehetnénk és méltósággal megállhatnánk az Isten színe előtt. Nincs még egy erre alkalmas gúnyánk sem. Szavunk sincsen. Nem is tehetünk semmit. Az egész szerepünk a történetben csak annyi: állunk némán az Isten előtt. Mint borjú az új kapu előtt. És nem csinálunk semmit. Meg se szólalunk. – Vagy nem éppen erről van szó?

Valaki egyszer azt mondta: Íme, az ember. Bent hagyta az embert a farsangi mulatság közepén. Piszkos ruha volt rajta vagy már az se, szava sem volt, csak állt némán az Isten széke előtt. Mint a bárány a nyírója előtt. Ki sem nyitotta a száját. 

Az álarcok lehullanak és így ismerjük meg a szereplőket. Bemutatkozik a Sátán is, leveszi az álarcát. Odaáll és várakozik. Már nem mondja: ha Isten fia vagy – tedd ezt és azt. Már az Istenhez szól: íme, az ember, aki piszkos. Íme, az ember, aki gyalázatos és keresztre méltó. Istent az igazságra emlékezteti: a bűn büntetést és halált érdemel.

És aztán bemutatkozik Isten is. A Sátán álarc mögül mondott fonák szavában, hogy „ha Isten fia vagy tedd ezt és azt, bizonyítsd be, mutasd meg” – e helyett fordítva beszél. Az immár valódi méltóságba öltöztetett szolgáját így szólítja meg: ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor Isten Fia vagy. Így szól az Isten szava az ő szolgájához. És az teljesítette. Úgyis mondhatnánk: elvégezte.

Ezért Isten Fia. Nem Mária és nem az egyház dogmái tették Isten Fiává, hanem ez, hogy teljesítette, amit az Isten rábízott. Ezért ezen a napon, – ennek a megszakadt farsangi mulatságnak a napján –, új élet született ott, Isten színe előtt: a mi új életünk. Nem jegyzik az emberek dicsőségkönyveiben, de boldogok vagyunk, mert fel van írva az Isten könyvében.

Imádkozzunk:

Istenem, köszönjük, hogy színed előtt van az életünk. Köszönjük, hogy ránk rakod tisztaságodat. Köszönjük, hogy megragadtál minket, hogy agyon ne üssük magunkat a megütközés kövén. Ámen. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben