Schermann Gábor – 2010. 01. 01. – Újév

Igehirdetés:

Két kérdésem van, kedves Gyülekezet. Egyik kérdésem, hogy: mikor jön az áldás? A másik kérdésem, hogy: mi az áldás? - Ezen kérdések alapján kérünk áldást az Istentől magunknak, szeretteinknek. Ezen kérdésekre kapott válaszok alapján tekintünk a jövőbe és ezek alapján énekeljük a Himnuszt, hogy Isten áldd meg a magyart!

Tehát az első kérdés legyen az, hogy mikor jön az áldás? - Mózes szavaiból azt az egyszerű választ kapjuk erre a kérdésre, hogyha teljesíted a parancsolatokat, melyeket ma parancsolok neked.

Nos, Mózes az Ígéret Földjének határán, amikor ezeket a szavakat elmondta Izráel népének, halála előtt, akkor nem valószínű, hogy pont azon a napon tanított valami újat, mondott valami új tanítást, parancsolatot Izráel népének. Ez egy visszatekintés az ő részéről halála előtt. Miután már mindent ezerszer elmondott, visszatekintett az elmúlt 40 évre és az elmúlt 40 év folyamán elhangzott parancsolatokat még egyszer összefoglalta és biztatta Izráel népét az előttük álló útra, amely az Ígéret Földjén való életben vár rájuk. - Tehát Mózes ezen a napon nem tanított, nem parancsolt semmit.

Mire gondol akkor, amikor azt mondja, hogy amelyeket ma parancsolok neked.? Mért mondja így az Isten igéje, hogy tartsd meg azokat a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok neked?

Számomra ez úgy érthető meg, ez a probléma, ha azt nézem, amit szintén mond Mózes ehhez kapcsolódóan, hogy az Úr útjain járj. Vagy amikor az áldásról beszél, akkor azt mondja, úgy jellemzi az áldást, hogy az kísér téged. - Ezek alapján, ezeknek a segítségével az, hogy ma parancsol az ÚR – mondja ezt Mózes akkor, azon a napon Izráelnek, - ez számomra azt jelenti, hogy az Isten parancsolatai nem egyszer, egy régi időben elmondott utasítások, hanem a minket kísérő Istennek, a velünk járó Istennek a folyamatosan nekünk adott szava.

Tehát nem értékőrzésről van szó, amikor az Isten parancsolatairól beszél, Isten akaratáról beszélünk. Nem arról van szó, amikor bizonyos ünnepi hagyományoknak vagy népi szokásoknak a megőrzéséről van szó, hogy „eleink ezt így csinálták, csináljuk mi is így, nehogy feledésbe merüljön”, - hanem valami egész másról van szó. Arról van szó, hogy az Isten velünk jár napról-napra és mindig az éppen ma, vele való kapcsolatunknak a szaváról, tőle kapott igéről van szó. - Ez természetesen nem azt jelent, hogy minden nap új Bibliát nyomtat az Isten számunkra, hanem azt jelenti, hogy az ő szava minden nap a nekünk szóló aktuális és ma nekünk szóló útmutatás és parancsolat.

Egy kicsit Pál apostolnak a galaták számára használt hasonlatát kölcsön veszem: a szülő bizonyos fontos dolgokat elmond, parancsol a gyerekének kiskorában. Vannak olyan fontos dolgok, amelyeket a szülő a kisgyereknek megtanít: elmondja, hogy ezt így kell, ezt meg nem. Vannak ilyen alapvető, kisgyerekkori parancsok. Az engedelmesség azonban a gyermek egész életében és növekedésében a szülőjével való kapcsolatban nem azt jelenti, hogy egész életében pontosan ezeket, a kiskorában kapott konkrét utasításokat mindig az emlékezetében tartja, fölirkálja magának és végiggondolja és pontosan megtartja.

Tehát egy engedelmes gyermek, a gondolkodásunkban nem azt jelenti, hogy nagykamaszként odafigyel, hogy ne égesse meg magát a tűzhelyen vagy ne másszon föl az ablakpárkányra. Hanem ennél sokkal többet, egy folyamatos kapcsolatot jelent a szülővel, amelynek csak egy kisgyerekkori mintája, első megjelenési formája az a néhány utasítás, parancs, amit a kisgyereknek ad a szülő.

Vagy a házasságnak nem ebben rejlik a titka, hogy eljegyzéskor 12 pontban rögzítjük, hogy mik az elképzeléseink a jövendő közös életünkkel kapcsolatban és aztán ezeket igyekszünk mindig megtartani. Hanem ez egy folyamatos kapcsolat, amikor mindig, minden nap igyekszünk a másiknak, egymásnak az életében áldássá válni.

Ennek megfelelően nem kellene a ma parancsolok neked szavát az ÚRnak mindközönségesen, az általunk jól ismert és  gyakran hallott, Tízparancsolat igéjével azonosítani. Hanem sokkal inkább arra érdemes figyelni, amit így mond Mózes: az ő útjain járj. Ez pedig azt jelenti, amit az Istennek a mindenkori akarata, - amiről máris ír, az úgy mond, nagykorúvá lett hívőknek -, hogy az Istennel való kapcsolat a hit, az Isten akarata.

Nos nézzük a másik kérdést: mi az áldás? - Erre is nagyon egyszerűen és nagyon szép képpel felel Mózes a felolvasott mondatoknak az elején és végén. Mind a két helyen visszatér rá, előhozza ezt a képet. Azt mondja Izráelnek Mózes: minden nép fölé emel az ÚR. Vagy: a maga szent népévé emel föl. - Tehát még egyszer mondom: mind kétszer így mondja Mózes: az ÚR felemel. - Egész más, mint amikor arról beszélünk, hogy valaki felemelkedik. A népek felemelkednek és alásüllyednek – ez a történelemnek a rendje. Így van ez Izráellel is, amikor függetlenül van Istentől, - így van ez magyarokkal is, meg mindenféle néppel.

Amikor az Isten emel föl, akkor ez nem azt jelenti, - itt nem arra gondol Mózes -, hogy egyre nagyobbak leszünk. Mert attól, hogy az ember fölemel egy kisgyereket, attól az a kisgyerek nem lesz nagyobb, bár számára ez egy áldásként jelenik meg, ez, hogy ő most magasabbra ért. Mégsem abban nyilvánul meg ez az öröm, hogy ő most nagyobb lett most – hanem őt fölemelték. És ő, ahogy fölemelkedik, a maga teljességében és egyre teljesebb magasságában mérheti végig szemtől-szembe azt a felnőttet, aki őt fölemelte. Ez történik akkor, ha egy kisgyermeket a földről fölemelnek magasra.

Így értem valahogy az Isten áldását – ahogy Mózes nagyon szépen megfogalmazza -, hogy fölemel az Isten, hogy végig nézhetjük, megismerhetjük Istent a maga teljes magasságában. Fölemelkedünk és vele szemtől-szembe kerülünk. Kapcsolatba kerülünk vele.

Ez az áldás azért különös dolog. Mert így csöppet sem arra utal és arra enged következtetni, hogy a mi sikereinket érti Isten áldás alatt. Megismerjük őt teljes magasságában. Az ő teljes magasságát, az ő teljes szeretetét, teljes hatalmát, teljes lényét, személyiségét ismerjük meg, amikor Jézussal találkozunk. Ez a név: Jézus – Szabadító, ez az Isten szeretetének a neve. Őt ismerjük meg Isten áldásában.

Nagyon szép, változatos életterületeket sorol föl Mózes, amelyekben Isten áldása megjelenik Izráel számára. A teljesség igénye nélkül sorolja ezeket, mégis érdemes egy picit, villanásszerűen belegondolni ezekbe. Azt mondja: városban és mezőn áldott leszel. Vagyis nem az egyik vagy a másik az ideális, nem a nagyváros vagy a falu az ideális, nem az egyik életmód vagy a másik életmód az ideális az ember számára, nem ebben rejlik az Isten áldása, hanem hogy bármelyik ideális az Úrral járni. Bármelyikben megjelenik és eljön hozzánk. - Áldott méhed és gazdaságod gyümölcse. Vagyis ha az Istennel telnek a napjaim, azt mondom mindenre, aki jön hozzám, adatik nekem, hogy az Úrtól kaptam. Hiszen az áldás azt jelenti, hogy az Isten ad valamit. - Áldott kosarad és sütőteknőd. A kosár ma leginkább a bevásárlókosarat jelenti, ami kerekeken gurul vagy a kezünkbe visszük, mindenesetre megrakjuk mindennel, amire azt gondoljuk, hogy szükségünk van. Az áldást pedig ebben számomra az jelenti, hogy nem magadnak gyűjtöd, hanem mindaz, amid van, kezedben áldássá válik. Vagyis az Isten csinál vele valamit. Isten tetteinek vagy a terveinek a részévé vagy eszközévé válik,ami a bevásárlókosaramban van. - Áldott vagy jártodban-keltedben, vagyis nem idegesítő a jelenléted azoknak, akik között vagy, hanem az Istennel való kapcsolatnak a lehetősége és erősítője. Még akkor is, ha nem mindig a sikereinkkel azonos, pontosabban: néha semmiköze hozzá. - Beszél az ellenségek meneküléséről Mózes. 

Ez az egyetlen a felsorolásban, amelyben nem szerepel értelemszerűen az áldás szó, mert itt az ellenségekről van szó. De itt is azt mondja, hogy ő vereséggel sújtja az ellenséget. Ugyanúgy, ahogy a fölemelésnél: ő fölemel, nem mi emelkedünk. Ő sújtja az ellenségeinket verséggel, nem pedig mi. Ellenségeink menekülnek. Nem biztos, hogy te sújtod őket vereséggel, de mivel mindenképp az Úrral vagy, ezért bármiféle ellenség csak felszíni-felületi. Persze az ellenség Krisztus óta elsősorban azt az ellenséget jelenti, amelyikről a Zsoltáros így beszél, amelyikről a próféciák is és amelyikről az evangélium is bizonyságot tesz: e világ ura, amelyik minden ellenségünket fel tudja használni, sőt minden barátunkat is. És minden ellenség őbenne adódik össze. Ez pedig az az egy ellenség, akinek semmi más rossz szándéka nincs velünk kapcsolatban, semmi fájdalmat, szomorúságot, könnyet vagy veszteséget világért sem szeretne okozni nekünk, egyetlen célja van – Istentől elválasztani. Ő a mi ellenségünk! Egységesen, határozottan, céllal vonul föl ellenünk. – Áldás van minden vállalkozáson. Megint csak úgy értem az áldást, mint ami az Isten tetteinek a megjelenése. Tehát az Isten tetteiben, terveiben azok végrehajtása. Tehát amit csinálunk, az az Isten kezében, abból valami lesz. Nemcsak csináljuk, nemcsak történik velünk, ez-az-amaz, az életünknek a dolgai, nemcsak úgy eltelnek fölöttünk az évek, hanem Isten csinál valamit. És amit az Isten csinál, az meglesz és megmarad. - Áldott vagy azon a földön, amelyet az ÚR ad neked. Izráel esetében ez nagyon jól megmutatkozott. Ez volt talán a leglátványosabb területe annak, hogy hogyan jöttek Istentől az áldások és az átkok Izráelnek a történelmében. De mi maradjunk saját magunknál. - Áldott vagy azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked. Bármilyen sors  vár ezen a földön, bármilyen helyzetbe kerül az az ország, amit az Isten adott nekem, vagyis ahová születtem, nem kell elmenni. Bárki bármit mond, nem kell elmennem, mert az Isten áldása itt is erős. Ide is eljött, eljön hozzám, megvált és felemel. A maga számára.

Isten célja tehát, hogy az ő akarata legyen velem. Mindig ez a célja. A miénktől teljesen függetlenül. Úgy is mondhatnám, hogy csöppet sem érdekli. Az Istent a miénk. Neki megvan a saját célja és ő azt szeretné elérni. És ahogyan az imádságaink meghallgatását is ennek az értelmében kérjük, úgy minden áldását is. Legfőképpen a szabadulást a megváltást.

Imádkozzunk:

Uram, áldd meg terved és akaratod teljesülésével az életemben, hogy mindentől boldog legyek, azaz akaratom a te akaratodat akarja. Ámen.