Schermann Gábor – 2009. 12. 20. – Tatabánya
Igeolvasás: Kedves Testvérek! A mai igénk a Jelenések könyvéből szól hozzánk, annak a végéről, a 22. fejezetből, az első 8 versben. János látomását olvasom, ahogyan az Úr angyala megmutatta neki. Azonban kérem, hogy senki se csukja be a szemét a látványnak az elképzeléséhez. Ugyanis nem látványról van szó, amit el kellene képzelni, hogy hogyan néz az ki, amit az Isten ígér nekünk, hanem sokkal inkább arról van szó, amit az Isten evangéliuma mindig is tartalmaz, ami most is jelenvaló számunkra, csak nem mindig látjuk. Így ír János: Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. Nem lesz többé átok a vá-roson, hanem az Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt, látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöt-tük, és uralkodnak örökkön-örökké. És ezt mondta nekem: „Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy közölje szolgáival mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.” Urunk, szentelj meg minket igéddel. Igéd igazság. Ámen.
Igehirdetés:
Keresztelő János ezt mondta aggódó tanítványainak: Neki – tudniillik Jézusnak – növekednie kell, nekem pedig – tudniillik Keresztelő Jánosnak – egyre kisebbé lennem. Ezt mondta tehát Keresztelő János Jézusról, és akkor is, ha talán nem ismerte őt maradéktalanul, de ezt a fontos dolgot mégis tudta. Így lett Jézus, János próféciájának megfelelően, egyre nagyobb. Így lett pici, jászolba fektetett csecsemőből Megváltó Úrrá, királlyá.
Ha a gondolkodásunkban, a hitünkben, a tudatunkban Krisztus Karácsonykor is, Adventben is jászolba fektetett babából Megváltó Urrá változik, fölnövekszik, akkor világossá válnak a látomásnak a képei is, ahogyan Isten minden igéje a számunkra.
Krisztus, akit várunk, hamarosan eljön – így mondja magáról. Azt mondja: Íme, eljövök hamar. Boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit. Éppen azért, mert Ő eljön hamar. Nincs már sok hátra. Ezt jelenti a születésének az ünnepe is. Ezt jelenti az arra való készülődés is.
Konyhaasztalon cédula vár. Rajta a házastárs kézírása: „Mindjárt jövök. Boltba mentem”. - Mit csinálunk ilyenkor? Biztos nem azt csináljuk, hogy hullatunk pár könnycseppet, majd összeszedjük házastársunk ránk maradt holmiját, elvisszük az ócskáshoz és eladjuk. Majd keresünk magunknak új házastársat. Ugye? Mert a cédulán az állt, hogy: mindjárt jövök. Nem az, hogy elmentem, és ez így marad, - hanem az: mindjárt jövök. Tehát várjuk a házastársat úgy, mint aki bármelyik pillanatban megérkezhet. És ez a természetes. Ez áll a konyhaasztalon.
Jézus cédulát hagyott itt. A konyhaasztalon fekvő Bibliában van benne: mindjárt jövök. És tudjuk jól, hogy amit Jézus mond, az nem káprázat, még akkor sem, ha látomással közli. - A látomás és a káprázat között az a különbség, hogy a káprázat abból adódik, hogy a szemünkben levő dolgoknak idő kell, amíg az erős fényváltozáshoz hozzászoknak. Világosból sötétbe, sötétből világosba, és amíg hozzá nem szoknak, át nem állnak, addig megjelennek különféle látványok, fények a szemünkben, amelyek valójában nincsenek ott. - A látomás pedig azt jelenti, hogy az Isten megmutat valamit, amit érdemes látnunk. Abban az értelemben látnunk, hogy tudunk tisztában lenni vele.
Ezt hagyta itt Jézus: mindjárt jövök. És ugyanezt mondta a földön járva is annak idején. Ugyanúgy, ahogy Keresztelő János is egy másik alkalommal, hogy az Isten országa közel, avagy közöttetek van. Tehát a látomásban is azt látjuk, ami most is közöttünk van, csak még nem mindenki számára mindig nyilvánvaló.
Abban a csodálatos látomásban, amit az angyal János apostolnak megmutatott erről a városról – amit fölolvastam -, abban csupa-csupa olyan kifejezés, gondolat van benne, olyan látvány, amelyek mind arról szólnak, azt sorolják fel, ami a mi és Isten közötti közösségnek a velejárója, jellemzője. Tehát ami most, a hitben-járásunk korszakában jó és Istentől való, azt látja János a látomásban oly módon, hogy ott, akkor csak az van. Semmi más.
A különbség csupán ennyi. Az válik egyedül jelenvalóvá a rejtettség, a hitből-valóság helyett. A látomás csupa ilyen. Az élet vizét látja János. Mint a mesékben is, azzal a különbséggel, hogy ott az élet vizéből nem meríteni és vinni kell, hanem ott van, és ott vagyunk benne. Körülötte. Vele vagyunk, ott folyik és onnan jön, Krisztusból. Tehát ő van benne. Ott van Krisztus népe az élet vize körül. Azaz a már most is valóságos Krisztusból élés, belőle való élet válik egyedül igaz, létező valósággá.
Ragyogó ez a víz, vagyis nincs benne semmi szennyeződés, nem zavarja meg semmi, nem takarja el semmi a szemünk elől. Nem átok van rajtunk, ahogyan a bűnünk miatt ez most valóság, hanem az Isten jelenléte van egyedül. Ami most is megvan, csak zavarja az ár. Nem zavarja semmi a látást, mert a látás az Isten ismerete. Ami szintén most is itt van, csak nem mindenki számára nyilvánvaló.
A látomás tehát, amit János apostol elbeszél nekünk, nem káprázat és nem is egy jövőbe-tekintő heje-huja. Hogy „jaj, de jó. Testvérek, ide nézzetek, milyen csuda jó lesz majd ott akkor”. Hanem jelenvaló biztatás.
Jézus azt mondja: jöjjetek hozzám, kövessetek engem, és mindez valós, ahogyan ott, akkor, mindenki számára nyilvánvaló, - úgy most is. Ugyanúgy valós! Mert Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
Imádkozzunk: Uram! A hó és köd fényes, mégis eltakar, vakká tesz. A te fényedtől nem káprázik a szemünk, mégis megmutat mindent és célba vezet. Ámen.
