Schermann Gábor – 2009. 10. 25. – Ámósz 8,11-12

Igeolvasás:

Kedves Testvérek! Templomok épülnek, és szűnnek meg, megnyílnak és bezárulnak a nagy közönség előtt, – hogy világi módon fogalmazzunk –, jönnek-mennek a helyszínek, ahol lehet hallani az Igét, össze lehet gyülekezni. Isten azt ígéri minden korban az igéjében, hogy jelen van templomában, és aki ott van, azt ő megőrzi az országa számára. Aztán mégis van, hogy a templomot lerombolják, és az istentisztelet véget ér benne. Aztán mégis van, hogy valahol kinő a földből egy újabb épület és benne újabb gyülekezet gyülekezik, és újabb embereket szólít meg az Isten. Hogy lehet ez? Hogy lehet ezt összeegyeztetni? Az Isten szól, és megvéd, velünk van, és hogy a helyek és alkalmak, és helyszínek és kövek jönnek és mennek. Valahogy úgy, ahogy ez az ének mondja, amit énekeltünk.

Mint nem egyszer majd beteljesedő próféciára, hanem mint mindenkori helyzetképre, kérem, hogy figyeljünk oda a mostani igére, amely a mai vasárnapnak az Ószövetség lapjain megírt evangéliuma, Ámósz próféta könyvében, a 8. fejezetben szól hozzánk a 11. és 12. versben:

Ezt mondta Ámósz próféta:

Jön majd olyan idő – így szól az én Uram, az ÚR -, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására. Támolyognak majd tengertől tengerig, és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az ÚR igéjét, de nem találják.

Urunk, szentelj meg minket igéddel. A te igéd igazság! Ámen.  

Igehirdetés:

Nem történt tévedés, tényleg be akartam itt fejezni az igének a felolvasását, nemcsak azért, mert Egyházunk eddig jelölte ki a mai vasárnapra, hanem azért, mert fölösleges lett volna még tovább olvasni, mert ott még csúnyábban hangzik.

Jézus Názáretbe, a szülőfalujába látogatva így szólt: Ma teljesedett be ez az Írás fületek hallatára. Ezt mondta Jézus az ószövetségi próféciáról. Igen, ilyen előfordul, hogy amit Isten mond, az beteljesedik. Lehet rá számítani, előbb vagy utóbb. Ámósz pedig, ahogy mondtam, nem fenyeget egyszer majd bekövetkező végső, nagy nyomorúsággal, amikor ezeket a szavakat mondja. Bár sokszor szokták úgy érteni ezt, hogy lesz majd egy olyan időszak, amikor majd mindenki nagyon akarja keresni az Urat, és hallgatják a szavát, hallgatják megszakadásig, és csak nem jön, csak nem szól hozzájuk, és teljesen elkopárosodik az embereknek a szíve. - Tehát úgy gondolom, hogy nem egy bizonyos majdani időről szól ez a prófécia, inkább a mindenkori, ma is teljesedő valóságra hívja fel a figyelmet.

Ott van például az etióp miniszter. Ő aztán bolyong rendesen. Ő aztán nagy utat jár be, hogy keresse az Úr igéjét. Jó éhes lehetett az igére ez a miniszter. Kocsikázott hát, gyaloghintón, vagy amilyen hintója volt, ment ezer kilométereket az Úr igéjéért. Nem mintha közelebb az Úr nem tudta volna adni neki, de hát számára – úgy látszik – ez látszott kivitelezhetőnek. Egy biztos az Apostolok cselekedeteiben és abban a történetben is, amit onnan olvastam föl az imént Fülöpről meg az etióp miniszterről, semmi sem történt puszta intellektuális érdeklődésből. Mert az nem olyan erős motiváció, ami ekkora futkosásra, keresgélésre, kutatásra hajtaná az embert. Meg nem olyan erős motiváció, amely kihajtaná a Fülöpöket és másokat a sivatagba, a néptelen útra, hogy ott rohangásszanak mindenféle hintók után. Pont olyan erős, nagyon mélyről jövő késztetés kell és történik ott mindig, amilyen késztetés, mélyről jövő indíttatást fejezi ki az éhség, meg a szomjúság. Ezért is használj Isten ezeket a szavakat, és rögtön hozzátenni, hogy most kivételesen nem a kenyér és a víz utáni éhségről és szomjúságról beszél.

Nos, azt a minisztert is Etiópiától Jeruzsálemig, aztán visszafelé a Gázába vezető sivatagi útra valami ilyen nagyon mélyről jövő, „valami nincsen rendben, valami még hiányzik” késztetés hajtotta, amit nevezzünk az ember sajátjának. És Fülöpöt, az Isten szószólóját is, valami nagyon mélyről jövő késztetés vezette oda, amit nevezzünk az Úr angyalának.

Keresik az Úr igéjét, futkosnak napkelettől északig, de nem találják. Lehet mondani, hogy szerencsére ez az etióp miniszter akkorát futkosott, hogy ő megtalálta. De nem egészen így van. Mert amikor megkérdezi tőle Fülöp, hogy: érted, amit olvasol? - akkor kiderül, hogy fogalma sincs. Pedig ott van kezében az Ige. Nem kevésbé, mint itt az én kezemben. Ott van, olvassa és nem nyelvi nehézségekről beszél, mert olyat kérdez vissza Fülöptől: kiről mondja ezt a próféta? -, amiből kiderül, hogy nem a héber írásjelekkel leírt, héber nyelvű Biblia-szöveget nem érti meg, hogy mi van oda leírva, hanem azt nem érti meg, hogy Isten, amikor ezt mondja: mire gondol? Miért lehet ez számomra érdekes? És hiába az utazás, hiába a kézbe vett Biblia, - nem kap választ. Szegény visszatérne, haza a kincstárához, élné tovább az életét a kincsei között ugyanúgy, ha Isten nem kezdene el beszélni. Nem a betűk a tekercsen, hanem az Isten. Nem is Fülöp mellette a hintón, hanem az Isten.

Luther Mártontól – legalábbis a Luther-filmben – megkérdezi a kolostorban a lelki vezetője, - már évek óta pap Márton testvér -, hogy ”olvastad-e már a Bibliát”? Az ott elhangzó kérdésre Márton testvér, abban a korban természetes válasza: nem. „Akkor menj és tanuld” - mondja a mestere. És így ment el Bibliát tanulni Márton testvér. De hiába tanulta a Bibliát, kezdte olvasni, ebből még nem lett Reformáció. Ahhoz még sok minden kellett.

Vagy ott van Pál apostol, aki messzire utazott, össze-vissza járt, kelt a világban. Eljutott még Athénba is, és ott megállapította, hogy ezek, az athéni emberek irtó vallásosak. Hiába, a nagy vallásosság, ott minden oszlop, minden kövecske, minden mozaik, minden szobor, minden festmény, minden történet, amit egymásnak beszélnek, mind-mind istenekről szól. Nem lehet úgy lépni kettőt, hogy három istenre ne taposson rá az ember. És mégsem születik még ettől gyülekezet Athénban.

Vagy ott voltak pénteken fiatal barátaink a vértesi erdőben. Tizenkét elrejtett palackból tizenegyet megtaláltak. Benne mindegyikben rendre ott volt az Isten igéje. A hancúrozáson túl mégse lett belőle egyéb. Vajon miért? -                 Nem bűnbánatot akarok most ebben a helyzetben gyakorolni, félreértés ne essék; nem arról beszélek, hogy ez rajtam múlott. Hogy az etióp miniszter nem csak kezébe fogta az írott Igét, hanem találkozott az írott Igében, a próféciában Jézussal. Luther Márton bátyánk csak sok szenvedés után megértette Krisztust, mint az Isten igazságát. - Valahogy így van a mai Magyarország is, benne hőn szeretett kis egyházunk, gyülekezeteinkkel együtt. Valahogy így vagyunk, hogy igaz, kenyér sincs nagyon sok asztalon elegendő, meg a víz is veszélyben van, de a vallásos éhség és szomjúság is nagyon nagy. És megoldás keresési éhség is nagyon nagy. Van egy csomó vallási közösség, és van egy csomó lehetőség, amiben megoldásokat lehet kutatgatni, keresgélni. Ezek tovább is fejleszthetők, ki-ki amit gondol róluk és ami eszébe jut, azt elmondhatja.

Lehet menni messzebbre is. Menni keletre, majd az orosz szövetség, … hát nem jött be. Megyünk nyugatra, majd Európa, … az se jön be. Megyünk vallási ütközésekbe, mozgalmakba, hiedelmekbe, tanításokba, … nem segít. Bizakodunk, hogy nagyon jó dolgok hangzanak itt nálunk, körülöttünk, hiszen egy csomó mindenben szó van Istenről, része a kultúránknak és a gyökereinknek, - de még mindig csak szó. Betű és maszlag.

Mint Izraelben az ő igyekezetük. Azt mondták: belépünk Egyiptom szövetségébe; belépünk Asszíria szövetségébe; belépünk a templomba, megfogjuk az oltár szarvait, majd az megvéd – de hát nem védett meg. Mire rájöttek, hogy tényleg beleléptek valamibe, addigra kitelepítve találták magukat. Kitelepítve nemcsak a Kánaán földjéről, hanem az Isten országából, ahogyan a jóslásban volt.

Isten igéje hangzik. Ámósz próféciája erről szól. Isten igéje hangzik és ő szól. És ott, ahol ő szól, ott élet van. Mindenhol, ahol róla van szó csupán, mindenhol, ahol ő szóba kerül mások szavában, ott van keresés, kutatás, futkosás, ügyködés – és marad az éhség és szomjúság. Ez teljesedett Ámósz korában, Pál korában. Luther idején és ma is. És majd ha az Isten Lelke jön hozzám, hozzátok, fiatal hittanos-testvéreinkhez, ahol van egy gyülekezet, ebben a templomban vagy egy másikban, vagy abban, amelyikben nem is gondolnánk – de abból valami lesz. Még hozzá biztos!

Ennyit tud nekünk mondania prófécia, amely beteljesedett az evangéliumban. Az Isten szólt, ez hangzik, ahol csöndben rá figyelünk, - ott élet van.

Imádkozzunk:

Jó Urunk! Áldj meg irántad való éhséggel és szomjúsággal, és áldj meg beléd vetett bizalommal és annak minden nyugalmával, hogy  megálljunk és halljuk, amit szólsz. Ámen.