Rác Miklós – Böjt 5. vasárnapján – 2010. március 21.

Kedves Testvérem, Jézus Krisztusban!

Naponként elvégzünk valamit. Ez korosztályonként és személyenként nagyon
változó. Vannak pedig, akik erre szinte jogosan horkannak fel, mert az ő
helyzetükben említésre méltó teljesítményről nem lehet beszélni, fizikai
képtelenség, mondjuk. Ám ők sincsenek tevékenység nélkül, amit
környezetük rendszeresen, elismerően, vagy fájdalmasan számba vesz.
Tudjuk, „viselkedni” még fájdalmak idején is lehet. Teljesítmény,
segítség, önmagának és környezetének, ha így, vagy úgy viseli valaki a
napok terhét (még örömét is). Minden esetre, „túl lenni rajta”, azután
megint valamit kezdeni, ezek állandó részei életünknek. Nemcsak fizikai
lehetetlenség az állandóság, az, hogy ne legyen vége legalább egy
napnak, de akár a teljesítőképességhez, akár csak a gondolkodáshoz
szükséges a szakaszolás, amit közönségesen pihenésként élünk meg. Azért
bocsátkozom ebbe a suta fejtegetésbe, mert igénkben nagyjából ezen a
ponton ér össze az emberi az istenivel. Mózes, mint a nép vezetője,
felelőse, egy súlyos ponton lezárni igyekszik egy ügyet. Ezzel szemben
az Úr – szinte elutasítóan – egy folytatásra kötelezi.

Nagyon helyes, ha a lezárás szükségességét érzékeljük! Pontosan olyan
helyzet adott, amikor nem lehet „ügyintézés nélkül” tovább menni. A nép
elfordult Istentől, aminek igen egyszerű meghatározása, hogy bűnt
követett el. Pontosan; más istent állított magának az Úr helyett.
Súlyából valamit érzünk ennek, ha próbáljuk meggondolni: mi lesz akkor a
gyermekkel, ha szülőjének hátat fordít és mást választ szülőnek? Mondjuk
röviden, elég sok bonyodalom elé néz a gyermek. Körülbelül egyetértünk
abban, hogy ugyan akkor szülőjének a tevékenységét nem a visszaszerzés
jellemzi helyesen, hanem a gondoskodás.

Mózes gyönyörűen követelőzik Isten előtt. Alig akad vezető, aki ilyen
súllyal hordoz felelősséget a rábízottakért. Bocsánatot kér. „Mert ha
nem, akkor törölj ki engem könyvedből ...” A maga részéről ezen az áron
is hajlandó lezárni az ügyet, mert rendezni kell, így nem mehet tovább.
Isten azonban most nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. A bűn kérdésével.
Ami meglepő. Mert nem ok nélkül, beleneveltük magunkat, mint legfontosabb
ügynek, a bűn kérdésének intézésébe. Tévedtünk volna? Egyáltalán nem!

Mégis, most a „mást” kell látnunk. Kedves Testvér, ha nem ez a „más”
vezetné mennyei Atyánkat, már sehol nem lehetnénk. De ő, akkor ott, és
életünk folyamán számtalanszor tartotta és tartja a folytatást
fontosabbnak a rendezésnél. Még nekünk is fontosabb egy törött láb
kezelése, mint az a büntetés, amit a gyermeknek a szomszéd kerítésén
való átmászkálásáért kell kapnia. Ha egy kicsit, böjthöz illően
belegondoltál viselt dolgaidba, s őszinte bocsánatkérésre készülsz, most
előbb tudd, olyan valaki elé fogsz térdelni, aki a folytatásrét, a te
megmaradásodért fárad, minden körülmények között, teljes odaadással.
Istennél az igazság mindig így kezdődik. Ezért mondhatja Jézus:
„felhozza napját, mind az igazakra, mind a hamisakra”. Mózesnek „dolga
végezetlen” kell tovább folytatni azt, amivel Isten megbízta.

Istennek jó szándékára kell ráfigyelnünk most. Ezt a szándékot nem
emberek kérései, bajban lévők könyörgései keltik fel benne. Nemcsak
annyit jelent, hogy mégis tovább kormányozza Izráelt Kánaánba. Egyiptom,
aminek nyomorúságából kivezette őket, a pusztai vándorlás, melynek során
sok tapasztalatot szereztek az isteni gondoskodásról, majd a kánaáni
honfoglalás valójában csak jelei annak, mennyire jó, mennyire fontos az
embernek az a kapcsolat, amit Isten újra és újra felvesz vele, mintha
nem számítanának a bűnök. Mennyei Atyánk jóságában semmi nem hozhat
változást. Nem emberi szokás nála a jóság. Csak mi mondjuk, de még mi
sem mindig tartjuk hozzá magunkat: 'ha jó leszel, akkor szeretlek'. Nála
a jóság elválaszthatatlan tulajdonság, mint ahogy a jég mindig hideg,
vagy a Nap világosságot ad. Hozzá fordulni...

Hozzá fordulni? Nem ez az igazi megfogalmazása annak a helyzetnek, amit ő
tart fenn velünk. Jobb ez: Vele lenni, ezt tudni, ezt észrevenni, mert
egyébként ő nincs nélkülünk, ha tőle függetleníteni kívánjuk is
magunkat. Ezt az ő közvetlenséget jelzi történetünkben az, ahogyan
visszaküldi Isten a hozzá forduló Mózest: „Azért menj, vezesd a népet,
ahogyan parancsoltam!” Mintha meg se rezzenne a tőle való elfordulás
miatt. Ahogyan nem láthatja a sofőr a tájat, melyen keresztül vezet az
út. De tényleg nem látja? Nem az a dolga! El kell hinni végre, tudni
kell, Istent nem a bűn foglalja el. Az embert félti, az a vágya, hogy
bizakodó örömben lássa.

Az ember egyre késik ezzel a bizalommal. Nem vád, csak tény rögzítése,
ha leírom. Talán nem így van? –- Jézus azt mondja tanítványainak:
„elmegyek, és helyet készítek nektek”, mármint az Isten országában. Van
erre a mai embernek válasza, érdekel ez valakit? Valami jó hely inkább,
az „olyan” hely még inkább, a 'nekem meg ilyen kell' leginkább. De ez
még nem jelenti azt, hogy el akarja foglalni azt a helyet. Csak vitáink
vannak. (Például: egyik oldalon állás-hirdetések, a másik oldalon
munkanélküliek. Mindkettő nem lehet igaz!) Sokan meg tudnák mondani
Istennek, hogy hogyan legyen. Isten szándéka mégis változatlan, vezet
tovább. Vajon nem kellene-e ezt a makacsságot az embernek jobban
megbecsülni?

Miután nem vette figyelembe Isten Mózes ajánlatát, miután
félreérthetetlenül értésére adta az eredeti terv szerint való folytatás
parancsát, csak ez után következik annak megjegyzése, hogy majd a vétkek
számonkérése is megtörténik. Előbb azonban angyal fog az élre állni. Ami
azt jelenti, hogy kizárt minden emberi okoskodás a folytatásra nézve.
Nem kell kitalálni, és nem kell egyedül járni, hanem valakit követni
kell. A döntés, mint szó volt róla, nem most született. Csak a vonulásra
nézve kap itt így ismét parancsot Izráel. Ebből a folytatásból is
következik, a majdani szándékra, meg a számonkérésre nézve is, hogy nem
valami döntés elé került az ember, ahol még így is, úgy is történhetnek
a dolgok. Pedig a saját ügyünkben de szeretnénk dönteni. Közben
gondolhatjuk azt, hogy azért még sokféle előfordulhat, mert egészen
biztosan úgy lesz. Csak arra nem kell számítani, hogy majd eldöntjük.
Egész biztosak lehetünk abban, hogy Isten már eldöntötte, s lesz amiről
majd ezután fog dönteni. De nem volt szüksége Mózes döntésére és nincs
szüksége a te döntésedre sem. Ez, és így tartozik hozzá akaratához és
hatalmához. Mivel pedig ez az ember jövőjét jelenti, a döntés lehetősége
kizárt. Igen, kizárt. Ha ez a jövő, akkor nincs miről dönteni.

Az ember elnézegeti, hogy az egyik kezén öt ujj van. Döntés az, ha azt
mondja 'legyen inkább négy'? Ez nem döntés, hanem butaság. Az élet
mellett nem mi döntöttünk, hozzá képest mást dönteni meg butaság. Ma
újra találkozunk Isten döntésével, hogy tudjuk, hol tartunk. Döntése azt
mondja nincs változás. Az ember örömmel veheti ezt tudomásul. Ez
sarkalhatja arra, hogy nagyobb gondot fordítson az általa kínált
kapcsolatra, hogy jobb igyekezettel illeszkedjék a mennyei Atyához, hogy
valóban mindent ebben a kapcsolatban használjon, értékesítsen, hogy
minden körülmények között itt keressen feleleteteket, megoldást
kérdéseire, hogy tudatosan fordítson hátat mindennek, ami ebbe a körbe
nem illik bele.

– Lehetne azt mondani, hogy ez túlzó elzárkózás a világ nagyobbik
felétől. Íme egy gyarló ellenvetés: A hal ki van zárva a világ sok
hegy-zugából, gyönyörű tarkaságából, de a föld nagyobbik része víz. // A
valóságban ez a példa egyáltalán nem érv. Csupán azt jelzi, hogy
gondolkodni szabad, s kell is. Ugyanis kérdés: Mennyire nem nagy ügy, ha
valaha az embernek életlehetőséget mutatnak? Bizony, nincs ennél
fontosabb ismeret.

Ámen.