Rác Miklós – 2009. 12. 24. – Jel 22,16-17.20.

Kedves Testvérem, Jézus Krisztusban!
Karácsony szép ünnepén el ne felejtsük Jézus születését ünnepelni!
Ilyenkor annyi mindent lehet csinálni. Igyekezetünknek nem kell határt
szabni. Csak el ne felejtsük, csak félre ne tegyük közben Jézus
születésének tényét. Segítek ebben.

Gyökeresen megváltozott a világ. Nem elég. Sokan szeretnék, ha
gyökerestől megváltozna. Ezzel már meg is érkeztünk tulajdonképpen a
lényeghez. A gyökerestől való változás azt jelentené, hogy valami új
kezdődik. Mégpedig nem úgy új, hogy eddig még nem láttuk, hanem valóban más is, mint ami eddigelé volt. Sajnos azt kell látnunk, hogy ekkora
változás nem következik be. A gyökér hoz mindig új hajtást, ami eltérhet
az előzőtől, de lényegében ugyan az. Gyökeret is kellene cserélni, hogy
más nedveket szívjon fel, más anyagokkal gazdagot, aminek nyomán más
eredmény születhet? De az emberből csak ember lesz ismét. Még ha új kor
embere, akkor is, akkor is, ... akkor mit is várhatunk tőle?
Változatosság van. Más minden földrész népe. Mássá lesz minden rendszer
népe. Voltak, sőt vannak is jók, meg neveltünk egészen vadakat is. Igen,
mi neveljük őket, közösségeink nevelik őket. Saját bizonyítványunkkal
vagyunk elégedetlenek. Illetve kellene, hogy így legyen, csak ezt be sem
valljuk, meg nem is vállalhatjuk. Nem vezetgethetjük bekötött szemmel
gyermekeinket, pedig ha látnak, mivé lesz az, amit tanultak? – A
furcsa ünnepi beszédet itt megszakítom. Ami következik ide illik, de más
útról szól.

Jézus, akinek születését ünnepeljük, azt mondja magáról: „Én vagyok
Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag." Ezzel elmondja
honnét jött. A Dávid királyra hivatkozása, ami az evangéliumokban
található nemzetségtáblázatokon is végigkövethető, a történelemből
ismert nagy király családjához kapcsolja személyét. Ám ez csak a
kisebbik része a dolognak. Már csak azért is mert – figyeljünk rá –
nem is a családi köteléket, hanem a közös gyökeret említ a szó. Amiért a
nevezetes király említésre kerül, az Istennel való kapcsolata. Erről az
ő élete, uralkodása sok példával szolgál. Mutatva azt is amikor
engedelmes, de azt is, amikor engedetlen Isten akaratával szemben.
Dávid, ugyan arról a gyökérről, nem volt más, mint a többi ember, csak
nyilvánvalóvá vált élete során az engedelmesség, vagy engedetlenség ,
amit ő maga is látott és népe is észre vett, ezért lehetett, és el is
fogadták példának magatartását, illetve ennek nyomán becsülték Isten
segítségét. Jézus tehát annak a gyökérnek a hajtása, mely mindig új
embert hoz, melyről te is hajtottál, amint a világ minden embere eddig
és ezután.

A gyökér tulajdonképpen Isten embert teremtő akarata. Jézusban egy új
hajtást hozott. Mondhatjuk azt is, Isten nem enged, akarja az embert.
Jézusban egy szabadító embert "hajt" a világban, általa újjá teremti
azt, ami maga szerint nem képes megújulni. Aki maga szerint mindig oda
"hajt" a rossz, a pusztulás útjára. Aki nem tud megmaradni, aki
elveszik. De Jézussal, ugyan abból a gyökérből megújítja. Ő újítja meg,
a Teremtő, aki – a Biblia világképe szerint – a csillagokat, a fényes
hajnalcsillagot is az égre rakta. Ezért mondja magát Jézus
hajnalcsillagnak is – akit különben Isten már Jákóbnak ezzel a névvel
ígért meg.

Lesz ebből valami? Én szeretném megpróbálni, hátha sikerül nekem is egy
virágot átszínezni. Ha eltalálom a megfelelő tápoldatot, megváltozik a
szín. – Csak egy kis gyermek született Betlehemben, akinek ereje azért
lesz – hiszen tudjuk, ismerjük történetét – mert egész élete során
mindig különösen szoros kapcsolatban volt a mennyei Atyával. Onnan
táplálkozott, nem a világ szamárságai ülepedtek meg benne. Még az előtte
való hódolat is onnan felülről indul: a pásztorokat angyal, a bölcseket
csillag és prófécia igazítja útba. Betlehemben csak egy újszülött ember
látható, de útját Isten igazgatja, akire mindenkor hallgat, ezért
örvendhetünk mi, ma is, a kicsinynek. – Isten Fia földre jött, igen,
az első, aki mindhalálig Isten Fia is maradt.

Jézus születése különleges esemény, aszerint, ahogy a történetét
ismerjük. Ez az esemény azonban – ismereteinken túlmenően mozgatja meg a mindenséget, a mennyei és a földi világot egyaránt. Erről hallunk
abban a hívásban, mely igénkben nyomatékosan elhangzik. A Léleken és a menyasszonyon kívül, „aki csak hallja az is mondja: Jöjj!” Ez a
mindenütt felhangzó hívás az életnek szól. Annak az ismeretnek mely
megismerte, elfogadta, és feltétlenül meg kívánja ragadni az élet
egyetlen lehetőségét. Igénk nemcsak egy prófétai könyv végén, hanem az
egész Biblia utolsó soraiból való. Vagyis mind annak az eseménynek és
ismeretnek a végén, mely azért őriztetik és hirdettetik, hogy az életet
elvesztett ember visszakaphassa azt. Meg van a mód, elkészült az
ajándék, át lehet venni. Ismeretünk van, biztos útja az örök életnek.
– Közbevetőleg, számoljunk azzal, hogy földi életünk sem szerzett,
hanem kapott valóság. Ha nem is akarunk közönségesek lenni tudjuk, hogy
létező adottságok felhasználásaként születünk erre a világra. – Tehát
meg van az élet lehetősége. Ennek ismeretében hangzik el a hívás: „Jöjj!"

Tessék figyelembe venni! Égi (Lélek), földi (menyasszony=hívő
gyülekezet) száján hangzik a hívás, de mindenki előtt, "aki csak hallja"
ott az út. Mert még az értetlenek is hívhatják!!!

Két útbaigazító tétel. Egy: „Aki szomjazik jöjjön!" Ennek értelmére csak
durván lehet felelni, ha a dolog végére akarok jutni. Elnézést, én
vállalom. Nem érdekel, hogy mit akarsz, mi a bajod. Ha élni akarsz,
akkor "itt" olthatod szomjadat. Ha élni akarsz, akkor innod kell. Az
életet az adja, aki "jön". Nincs más út, ezt lehet tudomásul venni.
Most, amíg van erre idő.

Kettő: az élet vize „ingyen" van. Ez teljes mértékben kizárja minden
igyekezeted, áldozatod szükségét, értékét. Mintha megállna a világ, oda
kell jutnia az embernek, és azt mondania: „Jöjj!" Talán karácsony
története meggyőz arról, hogy ő valóban jön, ezért jön, s akkor neked
életed van.

Így eljutottunk karácsony szép ünnepéhez. Meg van a tartalom, s meg van
a hozzáállás lehetősége is. Szemléld csak meg ezt a szót, amint le van
írva: hozzáállás. Persze csak véletlen a három kettőzött betű, s
erőltetett, hogy kapcsolatról beszél, összetalálkozásról. De valójában
tényleg erre van szükség, ez az ünneplés. Erre néz, Testvér, nézzen erre
minden megnyilatkozásod az ünnep idején. Mennyei Atyánk azt mondja
egyszülött Fiában, a betlehemi gyermekben; jöttem, itt vagyok. Erre
tudunk felelni! 'Uram, én is itt vagyok!'

A kicsiny gyermekekre gondolok. Nem, nem a gügyögésért, ami kedves, és
sokak által nem igazán értett érintkezése a korral egymástól
elválasztott embereknek. Hanem arra az értelmesebb korára a gyermeknek, amikor már valamennyire ért, megkülönböztet dolgokat. Azt minden esetre feltétlen biztonsággal érti, hogy a szülő mennyire „biztonságos". Amikor már el-el merül játékában, s megjelenik az anyja, aki hívja, gyakran az a felelete: „te gyere”. Akár sírás is lehet belőle, ha nem megy a szülő mégsem közelebb hozzá. Akarja, hogyne akarná. Már nem tudja folytatni azt, amivel foglalatoskodott, csak ennek az együttlétnek él.

A betlehemi gyermek, a názáreti Jézus ismét jelentkezik nálunk. „Bizony,
hamar eljövök". Isten gyermekei nem számlálják az időt, arról ismerjük
meg őket, hogy nekik, nekünk sokkal sürgősebb mindennél az, amit mennyei
Atyánk tesz, így újra és újra elhangzik feleletük: „Jöjj, Uram Jézus!"
– Megoldás-e ez életünkre? Nem, hanem csak ez lehet az életünk.
Küszködünk számtalan kérdéssel, bajjal. Kirajzolódnak előttünk
lehetséges utak. Sok keserves tapasztalat van már mögöttünk. Hajlandóak
vagyunk vállalni a terheket, a jobb érdekében. Ennek az értelmes, avagy
kapkodva küzdő embernek karácsony azt hirdeti: Isten Jézus Krisztusban
ajándékoz életet. Az ideig valót és az örökkévalót, ezért jött,
született a Fiú, a mi világunkba, a régi gyökér szerint.

Most az örvendezés ideje azért van, hogyha gyakoroltad magad az
ünneplésben, elmondtad a feleletet az eseményre, ez kísérhessen földi
szabályok szerint rád váró sok dologban, s legyen támaszod, sőt
erőforrásod, és reménységed a maradandó felől, a múlandók között. Legyen karácsonyod, s tedd karácsonnyá a körülötted lévők idejét is!

Ámen.