Rác Miklós – 2009. 11. 08. – Lk 12,54-59

Létrehozás: 2009. november 09., 09:40 Legutolsó módosítás: 2009. november 09., 09:41

Azután szólt a sokasághoz is: „Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön: és úgy lesz. Amikor pedig azt halljátok, hogy a déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön: és úgy lesz. Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi az igazságos? Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megszabadulni tőle, nehogy a bíró elé hurcoljon és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. Mondom neked: nem jössz ki onnan addig, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.” Lk 12,54-59.

Kedves Testvérem a Jézus Krisztusban!

Az évszakokban, vagy akár az ember életének különböző szakaszaiban más
és más dologra kell figyelni. Meglepő, hogy a kettő közül inkább az
évszakok változásaihoz értünk. Saját életünk időszaki sajátságait
sokszor késve vesszük észre, a változások által beálló változtatások
kötelezettségét nem akarjuk komolyan venni. Ebből sok probléma származik.

A dologban az a gond, hogy helyrehozhatatlanok a károk. Életünk nem egy
épület, amit kisebb nagyobb költséggel helyre lehet állítani, de akár
úgy is meg lehet erősíteni, hogy 'jobb legyen, mint új korán'. Az
elromlott rész helyére – az ember esetében is – ma már lehet
mesterséges alkatrészt helyezni, amiről szintén tudjuk, hogy nem örök.
Sőt lehet „eredeti anyaggal” helyettesíteni a vesét, a szívet, mást is,
egy másik élet „árán”. Bizonyára a tudomány még ezen a ponton sem fog
megállni. Mégsem herdálhatjuk önmagunkat szabadon, a felújítás
reményében, ezt mindenki tudja.

Emellett a folyamat mellet van egy másik, mondhatjuk erkölcsi vonalnak
is, ami tekintetében „hasonló” a helyzet. Csak hasonló, de egyáltalán
nem igazságos. Akit megvádolnak, azon folt marad. Ezt az illetőnek
viselnie kell, s hordozza akkor is, ha senki nem látja. Talán maga sem
látja, csak eltörölni nem lehet. Egy kicsinyke vágás nyoma is ott marad
a sejtek között. Az ember tehetetlen vele kapcsolatban. Ahogyan
tehetetlenek vagyunk számtalan esetben, betegségben, bajban, váratlan
helyzetben, de sokszor még várt események idején is.

Amikor Jézus Krisztus megjelenik a világban, már ez magában jelzés. Éled
világodat, s egyszer csak csengetnek. Majd te fogod eldönteni, hogy mit
teszel. Ettől fogva azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ott
kint valaki van.

A világ nagyobbik része – elméletileg, vagy gyakorlatilag?, egyikről
sem lehet bizonyítani! – teljesen közömbös rád nézve. Nincs közöd a
fókák kihalásához, a naptevékenységhez, a zambiai váltópénz nevéhez, és
az aszfaltba bedolgozott kőanyag korához. Meg még sok minden máshoz.
Elméletileg, vagy gyakorlatilag; még ez a kérdés is vitatható. Jézus
azonban igen éles hangsúllyal mutat a „mostani időre”. Mire gondolhat?

Az a bizonyos idő, melynek során Jézus az emberekkel személyesen, a
legtermészetesebb formában találkozott, akkor minden más időtől egy
tekintetben különbözött, ez pedig éppen jelenléte volt. Pontosabban;
jelenlétének teljes valóságával számoltak, vagy nem számoltak a
körülötte élők. Azt ugye nem hisszük el, hogy nekünk még az az ember is
számít, akit észre sem vettünk, amikor elment az ablakunk alatt?
Jézusról ennél sokkal többet tudtak, azonban „mégsem számították be”. Az
időjárás jeleit ismerték, számoltak velük, de Jézus személyével nem
gondolták, hogy számolniok kellene, vagy legalábbis lehetne. Mert,
mivel, életük, s jövőjük van a kezében.

Az a „mostani idő” amiről Jézus itt szól, a mi szempontunk szerint az
istentisztelet ideje, a róla való beszéd ideje, a róla való gondolkodás
ideje. Mindegyik formának fő, s erős része az, amit éppen mi csinálunk.
Ez így van, nem vitatható. Majdnem ki is tölti az időt. A figyelem, a
tudomásulvétel, az elhatározás ránk tartozik. A legtökéletesebb rend ez.
Amíg középpontjában ott van Jézus. Bár figyelni másra is lehet, más
tudni valók is akadnak, s a döntési jog szükséges, hogy tekintettel
legyen a teljességre, életünk viszonylataira. Kevésbé körmönfontan
fogalmazva: Jézuson kívül még más is van a világon.

Jézus azonban jelként kerül az ember elé. A jelet pedig nem lehet
figyelmen kívül hagyni. Sőt, a jel pontosan azért van ott, hogy arra
figyeljenek, azt minden körülmények között számításba vegyék. Az ember
intézi ügyes-bajos dolgait, de ha egy jelzéssel találkozik, sem
örömében, sem bánatában nem hagyhatja figyelmen kívül. Csak annak
figyelembevételével haladhat tovább. Jézus erre nézve olyan példákat
hoz, mely esetekben természetes a jelek beszámítása. Ezért azt kell
tudomásul vennünk, hogy Jézussal, „a jellel” találkozni életbe vágó dolog.

Nem mellékes kérdés ülni a templomban, vagy olvasni a Bibliát. Mert
ráérek, vagy hátha lesz benne valami érdekes. Inkább olyan az ilyen
helyzet, mintha falat építenének keresztbe az utadon, mely megállít,
elgondolkoztat és „megköveteli” a leghatározottabb döntésedet. Aki ezzel
a fallal találkozik sem magának, sem másnak nem mondhatja, s nem teheti
meg, hogy leül egy kényelmes székre a tövében, mintha ez lenne a
természetes, a következő lépés. Persze van rosszabb is. Jézust saját
korában sem vette mindenki észre. Nem ment a híre, jelentőségének
megfelelően. Ezért küld tanítványokat: tanítsatok minden népet. Ezek
alapján hozzád az a kérdés szól most, hogy egy halaszthatatlan, fontos
dologgal foglalkozol, vagy csak telik az idődből, hogy végig fuss kétoldalnyi írást?

Amit én személy szerint fontosnak találok, azt neked egyáltalán nem kell
annak látnod. Te csak foglalkozzál nyugodtan a magad dolgával. Ne legyen
annál fontosabb! De kérlek, vitasd meg újra magadban, hogy ki is vagy
tulajdonképpen, s jól csinálod-e mindazt, amit csinálsz? A többet, meg a
kevesebbet, a sikereset, meg a sajnos mégis elmaradtat, amit várnak
tőled, meg amit nem várhatnak, a felhasznált, meg a maradék időt, szóval
a tevékenységedet. Bele ugyan nem nézhetek számadásodba, de szomorúan
látom, hogy azért nem vagy száz százalékig elégedett. Talán nem is kevés
az, amit el tudnál másképpen is képzelni körülötted. Jézus pedig most
csenget be hozzád.

Ha idegen, ha barát, nem egyszer rosszkor érkezik. Jézus megjelenése,
jelenléte viszont mindig a megoldást kínálja, éppen ebben a rossz
helyzetben. Hogy azt sem tudom, miről van szó? Ebben teljesen igazad van.
Hirtelen nem lehetséges ennél nagyobb igazság. Ám ha megengeded, hogy
Jézus ebben a helyzetben helyet foglaljon nálad, teljes bizonyossággal
állíthatom, hogy vele számolva, mert mit is tehet az ember mást azzal,
aki belép, számolni kell vele, a végén még örülni is fogsz neki, hogy
nálad csengetett.

Igen, pontosan úgy van, ahogy érzed; ez egy „szokásos szöveg”, olyan
szósz, amibe nem szósz bele, mert nem is érdemes. Az ember maga érzi
csak megfelelően gondját-baját, amire a hivatalnok csak valami
paragrafust mond, mert nem is tehet mást. De ugye szerinted is, el
kellene intézni a dolgot. Akkor pedig az egyik fő hivatalossal teljes
egyetértésben vagy. Jézus is ezt mondja, intézni kell, mégpedig hamar.
Nem jó megvárni, mire már más kezd intézkedni.

Jézus sürgetése mellé állítok két esetet, két elfogást. Magáét Jézusét
először. Akit az ünnep közvetlen beköszöntése miatt hirtelen „el kellett
ítélni”. A bíróság nem várhatott, az igazság nem jött számításba, bár
nyilvánvaló volt, és kivégeztették. A másik eset Pál apostolé, aki
Cezáreában két évig, azután Rómában megint két évig volt fogságban,
végül, szabadulása után újabb fogság és kivégzés következett. Bünös
volt? Lázadónak tekintették, az igazság nem számított.

Jézus pedig azért beszél hallgatóinak, hogy felhívja saját magára a
figyelmet. Mert ismeri az ember ügyeit és azért jött, hogy ne kerüljön
az ember ítéletre, hanem míg „útközben van” elrendezhesse,
megmenekülhessen a bíró kezéből. Az a valaki jelentkezik, most, és
remélhetőleg még ezután is nálad, aki megsemmisíti az ügyeket, a
rontást, a mulasztást, a befejezetlenséget, a gyalázatosságot. Aki nem
vadászkopóként jár a nyomodban, hanem útmutatóként előtted. Lám most is
arról szól, miként lehet kikerülni a bírót.

Ha azt kérdezed, miként intézi, azt mondom, kerülve a hosszadalmasságot,
ez az ő dolga. Légy biztos benne, hogy rendben van, amit rá bízol. Te
pedig csak maradj a nyomában, igyekezz követni, arra és úgy járni, amint
ő teszi. Légy abban is egészen biztos, hogy amikor elkeveredsz tőle újra
megkeres, újra utat biztosít. Ma ugyan talán furcsát, nehezet, de rajta
biztosan célba vezet. Mindenesetre, Jézus azért jelentkezik, hogy
segítsen ott, ahol változásra van szükség. Nagyszerű dolog, ha ezt
észreveszed, s „felhasználod”. Az idő bizony múlik.

Ámen.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben