Ifj. Dr. Fabiny Tibor – Budakeszi – 2010. február 21.

I. A per 

Jártunk-e már bírósági tárgyaláson? Talán vannak olyanok közöttünk, akik hozzám hasonlóan még nem jártak személyesen bírósági tárgyaláson. De tanultunk az iskolában a Nürnbergi perről, az ötvenes évek koncepciós pereiről. Engem például igen megérintett, amikor az ártatlanul elítélt Ordass Lajos püspök 1948-as peréről olvastam.

De nem kell iskolai élményeinkre támaszkodni, elég naponta kinyitnunk a televíziót s szinte minden nap egy perről hallunk. Folyik a Zuschlag-per, hamarosan kezdődik a BKV vezetőinek a pere, vagy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának a pere. Talán mi is  voltunk már valamilyen személyes ügyben – talán egy szomorú válóper kapcsán – a bíróságon, de előfordulhat, hogy életünkben még egyszer sem fordultunk meg ott.  Megnyugtató mindenképpen, hogy – legalábbis a nyilvánosság előtt is folyó botránypereken – kívül vagyunk. 

De kívül vagyunk tényleg mindenféle peren? Biztos ez? A Biblia arról szól, hogy egy nagy, kozmikus per folyik érettünk és miattunk, s ennek a pernek bizony mi is a részesei vagyunk. 

Az igehirdetés alapigéjét Zakariás próféta könyvéből olvastam fel. Ez az úgynevezett „kispróféta” az i. e. 6. században, a zsidók hetven éves babiloni fogsága után, a hazatérés idején működött. Bár viszonylag rövid a könyv, mindössze 14 fejezetből áll, Luther Márton mégis a prófétai írások leglényegét magába sűrítő prófétai iratnak nevezte. 

A prófétai iratok látomásokat tartalmaznak, a próféta, más néven Isten embere, az Isten által megragadott lény olyan dolgokat lát, amelyeket hétköznapi emberek nem látnak. 

Nos, Zakariás könyvének első fele nyolc képből álló látomássorozat, az igehirdetés alapigéje e látomássorozat negyedik képe, amelyet a harmadik fejezetben olvasunk. 

Több helyen is olvashatunk ilyen perről a Bibliában. Jób könyve, végítélet stb. … és a Jelenések könyvében az utolsó ítélet.  A ember mintha elfelejtette volna ezt a szót.  Mi nem szeretjük ezt a szót, hessegetjük magunktól. Nyolc éves kisgyermek voltam, amikor anyai nagyapám haldoklott és többször is ezt mondta: „Bárcsak jönne az ítélet!” Ma már sokunknak idegen, félelmetes kép az ítélet képe, különösen is az utolsó ítélet. 

A bibliai látomásban Jósua főpap áll az ítélőszék előtt. A főpap a legmagasabb méltóságot viselte Izrael vallásában. Közvetítő volt: az emberek előtt Istent, az Isten előtt az embereket képviselte. Ő volt az, aki az év egy bizonyos napján, a Nagy Engesztelés ünnepén bemehetett a templom legbensőbb részébe, a Szentek szentjébe, ahol a frigyládát őrizték.  

Jósua a babiloni fogságból hazatérő első csoport főpapja volt. Ő volt a lelki vezető, Zorobábel a világi vezető. 

Jósua neve is szimbolikus: eredetileg szabadítást jelent, s a Bibliánkban ő nem az első és nem az utolsó, akit így neveznek. Józsué a honfoglaló, Jósiás király, aki megtalálta a törvénykönyvet, helyreállította az istentiszteletet, s munkássága nyomán reformáció indult Izraelben, s a sor végén ott van Jézus, akinek a neve, mint tudjuk szabadítót jelent. Mivel Jósua neve ennyire szimbolikus, talán az egész látomásban mélyebb szimbolikus összefüggéseket is kereshetünk. 

Nézzük tehát, kik ennek a mennyei tárgyalásnak, pernek a szereplői?

Jósuán kívül két illetve három személy jelenik meg ebben a perben. Az „Úr angyala”, aki előtt Jósua áll, s Jósua jobbján ott van a Sátán, az ellenség. S még halljuk az Úr hangját is, aki nem feltétlenül azonos az „Úr angyalával.” 

A bírósági tárgyalás: jelen van a vádlott, a védőügyvéd, a vádoló és a Bíró is. 

Jósua bűnét nem ismerjük, csak azt látjuk, hogy hallgat, hogy semmit sem hoz fel a mentségére. 

A Sátán az örök vádoló, a neve ellenséget jelent. Jól ismerjük őt Jób könyvéből, s tudjuk, hogy Jézus azt mondta, hogy emberellenes volt kezdettől fogva, tudjuk, hogy Jelenések könyve azt írja, ő a levettetett vádoló, aki az „atyánkfiait vádolta éjjel és nappal”. A Sátán az, ki „kikér bennünket, hogy megrostáljon, mint a búzát”, ahogy Jézus is mondta Péternek. 

A Sátán vádol, vádol és vádol, s az a szörnyű, hogy igaza van! Igen, igényt tarthat ránk, mert bűneink nyomasztó terhe miatt önmagunkban elveszettek vagyunk, a Sátánhoz tartozunk, ahogy Jézus is mondta, „az Ördög atya fiai” vagyunk. 

Ott áll Jósua előtt az „Úr angyala” vagy „Jahve angyala”. Ő az, aki védelmezi az embert a Sátán támadásaival szemben. Ő az, aki küzd, közbenjár az emberért, aki a szószólója a megvádolt embernek. Az angyal szó követet jelent, tehát az Atya, a menny követe védelmezi a bűnöst. 

A perben a vád először a vádolót éri az Úr részéről: „Dorgáljon meg téged az Úr”. A bűnös ember ítéletre, a gyehenna tüzére méltó, de Isten nem egy kegyetlen végrehajtó. 

Milyen szép kép, hogy a bűnös ember „tűzből kikapott üszög”? A megmentő kegyelem és irgalom erősebb a kemény ítéletnél!  

Mindnyájan ítéletre méltóak vagyunk, mint ahogy a páratlanul szép és igaz bűnvalló imádságunkban mondjuk: „Vallom előtted szent és igaz Isten, hogy vétkeztem ellened és embertársaim ellen. Sok jót elmulasztottam, sok rosszat elkövettem. Méltó vagyok ítéletedre. Hozzád fordulok mégis, nincs más reménységem….” Igen, ebben az imádságban ahhoz a kézhez fordulunk, aki kikapott bennünket a tűzből. Ahhoz a kegyelmes, de érettünk átszögezett és vérző kézhez. 

II. Ruhacsere

A zakariási látomásban ekkor valami látványos dolog történik. Az eddig hallgató Jósuáról megtudjuk, hogy „szennyes ruhában” áll. 

Jósua főpap nem szól semmit, de az a tény, hogy „szennyes ruhában” áll, önmagában beszédes. Az ember a szent és tiszta Isten előtt mindig foltosnak, beszennyezettnek érezheti magát. Ézsiás is felkiált: „Jaj nékem elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom.. a Seregek Urát látták szemeim” (Ézs 6,5). Bármilyen nagyszerű lehetek az emberek szemében, az Isten előtti „igazságunk olyan, mint szennyes ruha” (Ézs 64,5) 

S ekkor olyasmi történik, ami egy tárgyaláson sohasem eshet meg. Az Úr angyala leveti Jósuáról a szennyes ruhát, s ezt mondja „Levettem rólad álnokságodat és ünnepi ruhába öltöztetlek téged”.

Az a pap, akinek szennyes a ruhája, az méltatlan a szolgálatra. Mi Isten előtt mind méltatlanok vagyunk, szennyes ruhában állunk. Mert a folt, a piszok a bűnösségünk szimbóluma. Gondoljunk Arany János balladájára, az Ágnes asszonyára: 

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! Irgalom atyja, ne hagyj el.

„Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!”
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

A bűneset következtében az ember önmagát szennyezi be.  Shakespeare Macbeth-jében a királygyilkos Lady Macbeth is megőrül, és alvajáróként dörzsöli a kezét, s ezt mondja: „El, átkozott, folt!”

Igen, Isten előtt mindnyájan piszkosak, beszennyezettek vagyunk.

S ami itt történik, megváltás dramaturgiájának ószövetségi előképe!

Ki is az Úr angyala, aki részvéttel tekint a bűnösre („tűzből kikapott üszög”), s aki leveszi Jósuáról, azaz rólunk a piszkos, beszennyezett ruhát, s aki ezt mondja: „Nézd, elvettem bűnödet”!

De még ennél is több történik e mennyei dramaturgiában: Jósua a szennyes ruha helyett tiszta, díszes ruhát kap cserébe.

Megváltásunk történetének ismeretében mi bátran kiegészíthetjük, továbbgondolhatjuk ezt a képet!

Hol is történt az igazi ruhacsere? Hát a kereszten, kedves testvéreim!

Luther „csodálatos cserekereskedelemről” beszél. Visszük a mi szennyes ruhánkat, s helyette Krisztus makulátlan, fenséges, királyi köntösét kapjuk cserébe! Mert hitünk szerint Jézus Krisztus, az áldozati bárány vette magára és vitte el (mint annak idején a bűnbak a pusztába) a mi szennyes ruhánkat, a bűneinket.

A tiszta süveg, a főpapi öltözet, amit kapunk, az Krisztusé. Ezért fontos a „ruha” szimbóluma a Bibliánkban. A megigazulásunkat, az üdvösségünket mintegy „fel kell öltözni”.

De ezt nem mi csináljuk, nem mi öltözünk, hanem mi öltöztetünk. Nem megigazulunk (magunktól), hanem megigazíttatunk, felöltöztetünk. Krisztus veszi el a szennyes ruhának, a bűneinket, s ő adja cserébe az ő tiszta ruháját!

Isten ezért fogad el minket igaznak. Krisztus ruhája, királyi palástja betakar minket, elfedezi bűneinket, s így a Krisztus igazsága (az idegen igazság) tulajdoníttatik nekünk.

Igen, a kereszten történt és történik meg a ruhacsere. Odavisszük bajainkat, és cserébe megkapjuk az ő javait.

Vigyük hát, tegyük le bátran bűnünk terhét a keresztre, a bűnbakra, az áldozati bárányra, aki önként vállalta érettünk és helyettünk bűneink büntetését. Ha ezt megértjük, akkor felszabadult szívvel énekeljük: „soha én ezt nem tudom, meghálálni Jézusom!”

III. Böjt

Böjt első vasárnapja van. Ilyenkor arra emlékezünk, azon meditálunk, hogy megváltásunknak ára van. Arról is hallunk ilyenkor, hogy az emberi történelmen túl egy nagy kozmikus per, és harc folyik. Ilyenkor beszél az egyház az ellenségről, az ördögről, aki, mint az evangéliumban is hallottuk, megváltónkat is megkísértette.

De ilyenkor tudatosulhat bennünk: bármennyire is vádol minket az ellenség, van szószólónk az Atya előtt, aki küzd érettünk. Ő szánalommal, részvéttel szeret bennünket, s üszkös fadarabként ment ki bennünket a tűzből. De úgy, hogy eközben a kereszten ő ég el érettünk!

Ő az, aki a kereszten tiszta ruhát adományozott nekünk, mint ahogy Jósuának is. „Tegyetek fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek fejére és tiszta ruhába öltöztették… És így figyelmeztette az Úr angyala Jósuát: Ezt mondja a Seregek Ura: ha az én utamon jársz, és ha teljesíted, amit rád bíztam, akkor ítélkezhetsz házamban, és felügyelhetsz udvaraimra, sőt megengedem neked, hogy az itt állók között járj-kelj.”

Fontos itt a figyelmeztetés! A kegyelem nem „olcsó”. Nekünk ingyen van, de ezért a mi Megváltónk drága árat fizetett. Nem veszendő holmin, hanem az ártatlan bárány vére által váltattunk meg.

Igen, a tiszta ruha, amit kaptunk, a bárány vérében van megmosva. A Jelenések könyvének páratlan paradoxona fejezi ki megváltásunk misztériumát:

„Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból és megmosták az ő ruháikat a bárány vérében” (7,14) Igen, látszatra bármennyire is ellentmondás: a mi  ruhánkat a bárány vére mosta hófehérre!

S ha megkapjuk a bárány vérében megmosott fehér ruhát, akkor is vigyáznunk kell, mert az Ellenség nem szűnik meg azon dolgozni, hogy bemocskolja a mi tiszta fehér ruhánkat. Jézus egyik példázatában a király kiutasítja a menyegzőről azt, akin nincs menyegzői ruha” (Mt 22,11.12)

A keresztény élet ezért bizony sokszor kemény küzdelem. De aki győz, olvassuk a szárdiszi gyülekezetnek szóló üzenetben, „az fehér ruhába öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből.” (Jel 3, 5)

Jósuát is figyelmezteti az Úr angyala! Minket is figyelmeztet: a böjt ideje a testi méregtelenítés, a lelki nagytakarítás időszaka! 

Ezért énekeltük Scholz László szép énekét:  

„Tisztítsd meg szívedet, Jeruzsálem népe, Hogy megtartassál mosódj hófehérre… Szeplőtelen légy Krisztus napjára, Mert igen nagy volt váltságodnak ára…”  

Böjt időszakában olvassuk el, daloljuk el többször is ezt a csodaszép éneket, s így készüljünk, így induljunk megváltásunk egyedüli reménye, a kereszt felé:  

„Új teremtés vagy: vetkezd le a régit! Ördög, ha üldöz, e világ, ha rémít, Csak meg ne hátrálj, maradj meg az újban, Véled az Úr van!”

Ámen 

Imádkozzunk! 

Köszönjük Neked, hogy Te már a világ alapítása óta eltervezted a mi megmentésünket, hogy már évezredekkel ezelőtt egy-egy prófétai látomásban felvillantottad előttünk megváltásunk titkát. Köszönjük, hogy ismét és ismét emlékezetünkbe vésed, hogy kozmikus per zajlik érettünk. Hála és dicsőség elegyen Neked azért, hogy elveszed bűneink szennyes ruháját, s reánk helyezed makulátlan királyi palástodat.  Segíts, hogy soha ne feledjük, hogy a bárány vére fehérítette ki a mi ruhánkat, segíts vigyáznunk a Tőled kapott tiszta ruhára! Most a böjt időszakában különösen is kérünk, vigyázz reánk és családtagjainkra, hogy a hit harcában mindvégig megmaradjunk, megálljunk és el ne essünk! Ámen