Határérzés – Mesterházy Balázs 2008. szeptember 1-én tartott áhítata a Líceumban

Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára! (Mt 25, 21)

Kedves Diákok, Kedves Kollegák, Szeretett Testvéreim a Jézus Krisztusban!

Talentumok

Hol a határ? Kérdeztük ezen a nyáron meglehetősen sokszor. Hol a határ? Fogjuk kérdezni az idén meglehetősen sokszor. Hol a határ? Ez volt a témája a Kőszegen immár hetedszer megrendezésre került Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozónak. Ez lesz a témája az idei első félévi áhítatsorunknak. Meg fogjuk vizsgálni, hogy hol a határ élet és halál között, béke és harc, hit és hitetlenség, közel és távol, szelídség és düh, bőség és nélkülözés között. Tűz és víz, szeretet és gyűlölet, régi és új, félelem és bátorság között. És a legfontosabb, végig azzal szeretnénk szembenézni, hogy hol van az ember határa és hol van Isten határa. Van-e az Úristennek határa? Vagy éppen arra fogunk ráébredni ebben a félévben, hogy Istenünk határtalan?

Ez a határtalan Isten nekünk megbízást, feladatokat. Hiszen feladatokat bíz ránk egy új tanév kezdetén – ahogyan a talentumos példázatban az idegenbe készülő ember szolgáira hagyja vagyonát. Hiszem, kedves Testvérek, hogy mi is kaptunk ezekből. Hiszem, hogy közöttünk is rengeteg soktalentumos diák ül most itt. Akik a megkapott 5-höz még 5-öt tudnak gyűjteni. Aztán olyanok is sokan vannak, akik a meglévő 2-höz fognak még 2-t gyűjtő. Azt kívánom, hogy olyan ne legyen, mint az, aki csak egyet kapott, és azt sem használta… Nézzük, vajon a következő történet példája követendő-e számunkra!

A koldusegylet

Három koldus elhatározza, hogy koldusegyletet hoz létre, ami abból áll, hogy mindent, amit koldulásból szereznek együtt élvezik majd.

Első nap kimennek és a napi eredmény a következő: – Az első egy burgonyát kap, a második egy kis rizst, a harmadik pedig néhány csontot. Az est leszálltával elhatározzák, hogy csontos rizst főznek burgonyával korábbi megállapodásuk alapján. Fölteszik a fazekat a vízzel forrni és mindenki készen áll a hozzájáruláshoz. Egy kissé távolabb esik a tűzhely attól a helytől, ahol ők állnak, ezért mindenkinek oda kell vinnie a szerzeményét és a fazékba kell helyeznie.

Elindul az első koldus és amíg a tűzhelyig ballag ezt okoskodja: „Hát én úgy fogok tenni, hogy beleteszem a burgonyámat a vízbe, de igazából meg akarom tartani magamnak későbbre, úgyis lesz ott finom rizs és jó csontleves, mire kell az én elfőtt burgonyám oda!"

Mikor a fazékhoz érkezik olyan mozdulatot színlel, mintha beledobná a burgonyát és sietve odébáll. A következő koldus is hasonlóképpen gondolkodik: „Úgyis ott lesz a finom burgonyás csontleves, mire oda az én kis apró elfőtt rizsem, észre sem veszi senki, hogy nincs benne a levesbe, miután a krumpli megfő és porladni kezd!" Olyan mozdulatot színlel, mintha beledobná a rizst a fazékba és odébb áll ő is.

Majd a harmadik koldus indul el a fazék felé és így okoskodik: „Már úgyis benne van a burgonya és talán már el is van főve, no meg a rizs is, hát aztán az én csontjaimnak nincs ott semmi helye, abba a zavaros lébe senkinek sem jut eszébe, hogy a csontokat keresse!" Olyan mozdulatot színlel, mintha ő is bedobná a csontokat a fazékba, és sietve hátrább áll. Elérkezik a vacsora ideje, mindenki éhesen várja a finom ételt, és talán mondani sem kell, hogy azon az estén mind a három koldus azt evett, amit főzött.

Ez így van napjainkban is, ha a szolgálatra gondolunk, mindenki a másik szolgálatát szeretné élvezni és várja, hogy mindig a másik járuljon hozzá a lelki eledel elkészítéséhez, míg ő „elássa" a rá bízott talentumokat! Sokszor ezért van az, hogy azt eszünk, amit főzünk!

Együtt

Keressünk közös célokat, kedves Testvéreim! Keressünk közös célokat, és tegyük hozzá a magunkét! Tegyük hozzá a magunk tehetségét, szeretetét, törődését, csak így lehet a mi burgonyával főtt csontos rizsünk is finom és tápláló. Tápláló mindenki számára, mert együtt akarjuk megenni, amit főztünk. Együtt akarunk táplálkozni – sőt, ahogyan püspök úr igehirdetésében hallottuk tegnap, akarjuk együtt táplálkozni Jézusból. Abból a Mesterből, aki az igazi Tanító lehet számunkra ebben a tanévben is. Aki felajánlja önmagát, és a mennyei kenyér örökérvényűségéről beszél. Amely nem kevesebb, mint az örök élet. Amely nemcsak egy jó krumplis-rizses csontleves, hanem sokkal több – az a mennyei lakoma, amelyre mindnyájunknak meghívása van! És ott már egyáltalán nincs határ! Ezt a határtalan érzést kívánom mindenkinek az előttünk álló útra, amit úgy hívunk: 2008/09-es tanév.