Gáncs Péter - Meditáció a Deák téren – 2009. március 3.
„Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval!” (Rm 12,21) Csendes, könyörgő istentisztelet az erőszak ellen.
A megszokott mondatok is különleges súlyt, mélységet, töltést kaphatnak ma este. Így ízlelgessük az ősi apostoli köszöntés minden egyes szavát:
Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!
Csendes együttlétre kaptunk meghívást. Bizony, nagy szükségünk van az Isten előtti csöndre, ami nem tévesztendő össze az összeszorított ajkak dacos némaságával.
Az Isten előtti csendesség nyitott csend, melyben meghalljuk a Teremtő, Megváltó, Megelevenítő Isten kereső szavát. Ez a szó minket keres féltő, vigasztaló, atyai szeretettel, minket kérdez, mert tudni akarja: mi van velünk, mi van bennünk, mi történt velünk? Mi fáj, mi fojtogat, mi feszül ott legbelül, a szív rejtett mélyén?
Három jól ismert kérdést szeretnék emlékezetünkbe idézni a Szentírásból.
„Ádám, ember hol vagy?” – kiált az Úristen az elbukott ember után az Édenkertben.
A válasz, sajnos, nagyon ismerős és aktuális:
„Elrejtőztem, mert félek…”
Azóta is, nap, mint nap megismétlődik ez a veszélyes bújócska.
Veszélyes, mert a fény, a világosság, az élet forrása elől menekülünk.
Veszélyes, mert az általunk választott homályban, könnyen ellenséget vélünk a másik emberben, aki ugyan valóban más, mint, mi, de ugyannak az Atyának gyermeke, és így testvérem lehetne…
De a félelem megbénítja a józan értelmet, sötétbe borítja a szívet, megvakít, elvakít.
Ebben a félelmetes éjszakában emelkedik Kain bunkója és lesújt a védtelen Ábelra.
Villan a kés, repül a Molotov-koktél, dörren a sörétes puska…
Ebbe a gyilkos éjszakába villámként hasít bele az Úr szívbemarkoló kérdése:
„Kain! Hol van Ábel, a testvéred?!”
S ki ne ismerné az egyszerre hazug és cinikus választ:
„Nem tudom! Talán őrizője vagyok én a testvéremnek, az én atyámfiának?!”
De vajon ismerjük-e az Atya igazi válaszát is erre a pimasz kérdésre?
A válasz nem egyszerűen szóban, nem írásban érkezett, hanem a testté lett igében, Jézus Krisztusban, aki jó pásztorként érkezett a Kainok gyilkos világába, hogy irgalmas szeretetével megszelídítse farkas természetünket, megváltó vérével valóban egymás testvéreivé tegyen minket.
Ezen a kereszt felé vezető úton, amelyre most, böjt idején újra rátalálhatunk, szakadt fel Jézus ajkáról és szívéből egy döbbenetes kérdés, amit jól ismerhetünk a passiótörténetből.
Amikor a keresztre feszítése előtti sötét éjszakán egyik vallatója ököllel brutálisan az arcába sújtott, Jézus megkérdezte:
„Miért ütsz?!”
Nem találunk választ erre a kérdésre az evangéliumokban.
De ez a kérdés két évezrede, így napjainkban is, ott izzik a levegőben:
„Miért ütsz?”
Nincs rá válasz, legfeljebb csak csendes sejtések:
Ütsz, mert félsz?
Ütsz, mert téged is ütöttek?
Ütsz, mert a költő után szabadon:
nincsen se apád, se anyád, se Istened, se hazád?!
Ütsz, mert ütsz?!
Ezeknek a kérdéseknek a tragikus feszültsége a golgotai kereszten kulminálódik, és oldódik.
Három kérdéssel szembesültünk ma este:
Ember hol vagy?
Hol van a testvéred?
Miért ütsz?
A Teremtő kérdez és választ vár.
A Megváltó kérdez, és könyörög értünk, hiszen első szava, gondolata, imádsága értünk szól a kereszten:
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”
A megelevenítő Lélek, aki az erő, szeretet és józanság lelke, kérdéseket, kéréséket, válaszokat ébreszt a szívünkbe.
A most következő csöndben fogalmazzuk meg és a padokra helyezett tollak, valamint cédulák segítségével írjuk le gondolatainkat, imádságainkat.
Meditatív zene segíti rendezni, és formába önteni mindazt, ami bennünk van, és amit majd másokkal is megoszthatunk.
