Fabiny Tamás: 2009 igéje - Lk 18,27

A bibliaolvasó Útmutató által 2009-re kijelölt ige Jézus és a gazdag ifjú találkozásának végén hangzik el. Jól ismert ez az elbeszélés. Egy rokonszenves fiatalember őszinte érdeklődéssel szeretné megtudni az örök életre vezető utat. Elismerésre méltó, hogy az ószövetségi parancsolatokat ifjú korától fogva megtartotta. Még azért is dicséret illeti, hogy tudja, kihez érdemes fordulnia. Jézus – a párhuzamos márki tudósítás szerint – nyilván nem véletlenül kedvelte meg ezt az embert. Lelkesedése és ifjúkori tudásszomja mutatkozik meg abban, ahogy odafut az általa még nem is ismert Mesterhez. Intelligensnek, iskolázottnak látszott. Kellemes volt vele társalogni. Jézus kérges tenyerű tanítványai mellé talán még jól is jött volna egy ilyen „értelmiségi”. Ám a Mester, mint mindig, őszinte volt beszélgetőpartnerével. Nem a számítás vezérelte, és semmiképpen sem taktikázott. Meg kellett mondania neki, a gazdag embernek, hogy egy valami megakadályozza őt abban, hogy tanítvány legyen. Paradox módon az a fogyatkozása, hogy többlete van. Eddig nyereségesnek hitt vállalkozásáról – vagyis életéről – most azt kell megtudnia, hogy az valójában deficites. Sőt, mérhetetlenül el van adósodva. Csőd-közeli állapotba került. E hír hallatán nagyon elszomorodik az ifjú, ám alighanem Jézus is mély sóhajok kíséretében mondja: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába bejutni” (Lk 18,25).

Az év igéjét akkor érthetjük meg a maga mélységében, ha érzékeljük az azt megelőző jézusi mondatnak, a tevéről és a tű fokáról mondott paradoxonnak a jelentőségét. Bizonyos rabbinikus mondások sok szempontból hasonlítanak ehhez: Egy talmudi rabbi így jellemzi Isten mindenhatóságát: „Nyissátok meg előttem a szíveteket csak annyira, mint egy tű foka, és én olyan szélesre tárom azt, hogy szekerek is keresztülmehetnek rajta.” A hasonlóság ellenére jól látható a különbség: a talmudi mondás a mennyiségi ellentétre épít, ami a maga módján reális is: a résnyire kinyitott ajtót szélesre lehet tárni. Jézus metaforája viszont a vállalkozás lehetetlenségét érzékelteti. Egy másik korabeli zsidó bölcsesség képvilága is Jézus szavaira emlékeztet, ám a fenti rabbinikus szakaszhoz képest már pesszimistább hangszerelésben: „Régen a tanítványok szíve olyan volt, mint egy szélesre nyitott ajtó, ezért a Tóra bölcsessége könnyen bemehetett rajta. Most viszont olyan, mint egy keskeny ajtó, sőt mint egy vékony tű foka.” Jézus szavai azáltal válnak még radikálisabbá, hogy a tevét állítja szembe a tű fokával. A kép egészen abszurd. Hogyan juthatna át ez a nagy testű állat a vékonyka résen? Még belegondolni is nevetséges – vagy inkább szánalmas!

Ezek a párhuzamos helyek segíthetik a jézusi „lehetetlen az embereknek” kifejezés mélyebb megértését.

Reményik Sándor Kegyelem című versének első fele éppen erről szól. Az emberi erőfeszítésnek és lehetőségeknek korlátati vannak. Lehetnek olyan élethelyzetek, amikor hiába a sírás, az átkozódás. Amikor hiába feszíti meg valaki körömszakadtig maradék erejét. Ha az imádság is csupán emberi erőfeszítés, egetostromló akarat, akkor az sem ér semmit. Versében a költő így foglalja össze a csúfos kudarcot:

„a lehetetlenség konok falán

Zúzod véresre koponyád”.

Ennél megrendítőbben aligha szemléltethetnénk a jézusi „lehetetlen az embereknek” mondatot.

Ismerjük ezt az élethelyzetet. Amikor kábán zúgó fejjel, értetlenkedve vagy éppen lázadozva böngésszük az orvosi diagnózist. Amikor kézbe vesszük az elbocsátásról szóló levelet. Amikor kétségbeesve látjuk, hogy hiába minden emberi próbálkozás, nem tudunk valakit a romlás útjáról letéríteni. Amikor dübörögve hullanak a fagyott rögök a koporsóra.

„Lehetetlen az embereknek” - kíméletlen ez a mondat. De figyeljünk csak! Jézus nem viszi itt le a hangsúlyt! Mintha folytatná! Ez csak egy félmondat volt. Milyen kár, hogy a gazdag ifjú már szomorúan és kétségbeesve távozott. Talán mi, akik ma szeretnénk Jézus tanítványai lenni, még meghalljuk a folytatást. Mert a pokoli szavak után mennyei üzenet következik: „Istennek lehetséges”!

Ami Bábelben lehetetlen volt, az pünkösdkor lehetséges lett. Amit a kővel lepecsételt sír felé ballagó az asszonyok húsvét hajnalban lehetetlennek tartottak, az az angyalok számára lehetséges volt. Magunkat saját hajunknál fogva kihúzni a mocsárból: lehetetlen. De Isten – Luther szavával – mint egy Herkules, kiemelhet minket onnan. Ezotériával és emberi praktikákkal lehetetlen, kuruzslással és ráolvasással lehetetlen, önszuggeszcióval és önmegváltással lehetetlen – de felülről kapott segítséggel lehetséges. „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.”

Reményik fent idézett versének második fele éppen erről szól.

„Akkor megnyílik magától az ég,

(...)
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.”

Láttuk, az ember szükségszerűen véresre zúzza koponyáját „a lehetetlenség komor falán”. Krisztus véres koponyája – és így a megváltás műve – azonban véget vetett a „lehetetlenség” korszakának, és megnyitotta az isteni „lehetőség” ajtaját. Ez valóban kegyelem. Adja Isten, hogy 2009 mindannyiunk életében az Úr kegyelmének esztendeje legyen.