Dr. Harmati Béla – Communio Sanctorum – ökumenikus istentisztelet – 1989

Létrehozás: 2010. január 19., 15:26 Legutolsó módosítás: 2010. január 19., 15:27

Elhangzott: Bécsi Magyar Protestáns Lelkigondozói Szolgálat, Bécs, 1989. január 22. Evangélikus templom, Lindengasse 44. Igehirdető: dr. Harmati Béla püspök, Budapest, Groer római katolikus érsek és Szépfalusi István lelkész szolgálatával

Római levél 12, 1-2: Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

Testvéreim!

Milyen különös, rendkívüli gyülekezet vagyunk! Nézzünk csak egy kicsit körül, nézzünk csak egymásra. A keresztyén egység, az ökumené jegyében ma más és más liturgikus kerethez szokott római katolikus, református és evangélikus keresztyének alkotunk itt egy közösséget.

Nyelvi és kulturális különbségeket ölel egybe ez az istentisztelet, hiszen németül és magyarul énekelünk, imádkozunk és szól a prédikáció. Geográfiai és politikai távolságokból, határokon túlról is vagyunk itt, magunk mögött hagyva az elmúlt évtizedek előítéleteit, a beidegződött kelet-nyugati szembenállás érzéseit.

Régi közös tradícióhoz, az évszázados egyházi különállás és konfesszionális különbségek előtti Apostoli Hitvallás ősi kifejezéséhez kell visszanyúlnom, amikor e rendkívüli gyülekezet lényegét szeretném kifejezni. Az Apostoli Hitvallás latin szavai szerint azt vallom, hogy ma közöttünk megvalósul valami a „communio sanctorum”–ból, a szentek közösségéből. „Közösségépítés a Krisztusban” az idei imahét címe.

A „communio sanctorum”, a szentek közössége kettős értelmű. Egyrészt jelenti azt a közösséget, amelyik az Isten igéje és a szentségek jézusi szent ajándékai által jön létre. Másrészt az egyházra, mint Isten által magáéinak elhívott, Jézus Krisztusban Isten gyermekeinek és szentjeinek szentelt, most élő és már Istenhez tért hívei közösségére vonatkozik.

l./ Figyeljünk most először a kifejezésre, „communio sanctorum” – a szentek közössége, mint ténymegállapításra, kijelentésre és ajándékra. Hiszen ez az alkalom hálaadás Isten egymáshoz vezető kegyelméért, a mai különleges ökumenikus együttlétért, a közös énekért, imádságért, az együttes igehallgatásért.

Évszázadok felekezeti ellentétei, vallásháborúi, egymással szemben érzett és kimutatott fenntartások után, a hatvanas években a II. Vatikáni Zsinat hozta meg római katolikusok és protestánsok között a közeledést. Éljük meg most tudatosan ezt az együttes istentiszteletet, hiszen évtizedekkel vagy csak néhány évvel ezelőtt Budapesten, a Szent-István bazilikában Paskai bíboros-érsek meghívására voltunk együtt vagy hatezer hívővel az imahét megnyitásán.

Bizonyára vannak közöttünk olyan családok, ahol férj és a feleség más-más egyházhoz tartoznak. Milyen nagyszerű dolog, hogy itt most együtt lehetnek ebben a közösségben!

Az is igaz, hogy van még fenntartás, idegenkedés egy ilyen közösség láttán. A budapesti említett megnyitó kapcsán akadtak, akik így kérdeztek, mi lesz velünk, ha még a Szent-István bazilikát is megnyitjuk nekik? Mint ahogyan mások úgy fogalmaztak, mi lesz velünk, ha még oda is elmegyünk?

Halljuk meg az apostol Krisztusban közösséget építeni akaró hasonlatát az emberi test példájáról:”...ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai”. Fölismerhetjük azért egymásban a közös Úrnak, Jézus Krisztusnak szolgáló testvért. Kísérjen el a mai ökumenikus közösség élménye a hétköznapokba és munkálja közöttünk az annyira szükséges egymás iránti megbecsülést és szeretetet.

Hadd húzzam alá azután mai istentiszteletünk jelentőségét még azzal, hogy emlékeztetek arra, ez az istentisztelet nemcsak felekezetközi, interkonfesszionális, hanem internacionális, nemzetközi is. Az Ausztriai Evangélikus Egyház magyar nyelvű szolgálata vendégei vagyunk és ez két szomszédos nép és ország évszázados kötődését jelenti. Ma a korábbi háborús, majd hidegháborús évtizedek után nyitottak a határok, erősödnek a hivatalos és személyes kapcsolatok, tízezrével jönnek és mennek a látogatók, sőt merész terveket sző Bécs és Budapest egy közös világkiállítás megrendezésére is.

Egy afrikai mondás szerint „szíved földjét nem tudod magad megművelni, az utat önmagadhoz magad nem tudod megtalálni, a szót, ami segít, nem tudod te magad önmagadnak elmondani”. („Das Land in deinem Herzen kannst du nicht selbst bestellen, den Weg zu dir selbst kannst du nicht selber finden, das Wort, das dir hilft, kannst du dir nicht selber sagen”).

Azt gondolom, így van ez a különböző egyházak és népek között is. Szükségünk van egymásra! Így igaz ez római katolikusok és protestánsok között például a bibliafordításban vagy katekézisben, az egyházi tanításban, de így igaz ez Ausztria és Magyarország között a mezőgazdaság, a környezetvédelem, a kereskedelem és ipar területén. Így igaz ez, mert szükségünk van egymásra a Duna-medencében a közös múlt jó és rossz örökségét boncolgatni. Önmagunkat, saját lényünket, identitásunkat, az utat önmagunkhoz nem találjuk meg egyedül. A segítő Igét nem tudjuk magunknak kimondani. Szükségünk van egymásra! Egymás számára ajándék, segítség, áldás lehetünk. Az élet úgy ér valamit, ha együtt és egymásért élünk!

2./ „Communio sanctorum”, – a szentek közössége – másodszor úgy figyeljünk erre, mint kötelezésre és feladatra. „Okos istentisztelet” – mondja az apostol.

Általános törekvés az egyházakban az istentisztelet megújítása. Liturgikus reformok, kísérletezések, közvélemény kutatás foglalkozik ezzel a teológia mellett, hogyan alakítsuk tartalmában és formájában azt az időt, amit a gyülekezet a templomban tölt.

A sokféle vélemény és törekvés alapkövetelményének látszik az a felismerés, hogy az az igazi istentisztelet, amelyiknek köze és hatása van az életre. Az eredeti görög szó szerint itt metamorfózisról (die Metamorphose), átváltozásról, átalakulásról van szó: „Ne igazodjatok a világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

A filozófus Descartes régi mondása szerint: „Cogito, ergo sum!” – „Gondolkodom, tehát vagyok!” /”Ich denke, deshalb bin ich”.) Helyette ma inkább ezt vallhatjuk: „coexisto et praeexisto, ergo sum” – „Együtt élek másokkal és másokért élek, tehát vagyok!”. Ezt példázza Jézus emberré létele, az inkarnáció, a testbeöltözés, az emberrel vállalt koegzisztencia és az értünk vállalt áldozata, proegszisztencia.

Ez a koegzisztencia és proegzisztencia azt jelenti, hogy a keresztyéneknek föl kell vállalniuk a szegények, az idősek, a rászorultak ügyét. A következő, föl nem olvasott versekben az apostol egész sor gyakorlati tanácsot ad erre: „a testvérszeretetben legyetek egymás iránt figyelmesek, a tiszteletadásban egymást megelőzők,...a szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretet...”. A gyakorlati példákhoz hadd tegyek egyet hozzá, éppen itt Bécsben: a menekültek ügyét. Nem véletlen, hogy II. János Pál pápa újévi üzenetében olyan nagyon kiállt a kisebbségek jogai mellett. Ebben a városban harmincöt ország képviselői éppen az elmúlt héten írták alá azt a megegyezést, amelyik erre is vonatkozik.

Magyarországi egyházi vezetők felhívást intéztek az imahét előtt Európa és a világ egyházaihoz, hogy a mai napon, a záróistentiszteleten imádkozzunk együtt a romániai menekültekért, a szétszakított családokért. Erdélyből és Romániából egyre növekszik nálunk Magyarországon a menekültek száma, ezzel együtt nő a gond. Egyházaink kiveszik részüket a menekültek megsegítésében.

Sajnálattal tapasztaljuk azt is, hogy nő az idegenkedés, a kenyér- és lakás-féltés, az intolerancia, a gyűlölet is a menekültekkel szemben. Vajon át tudja-e ölelni a „communio sanctorum,” a szentek közössége a különböző nyelvű, nemzetiségű, felekezetű emberek közösségét?

Egy kínai keresztyén mondása szerint, aki nem tudja elviselni a Főpásztor másfajta juhainak birkaszagát, az maga magát rekeszti ki Jézus Krisztus nyájából. Koegzisztencia és proegzisztencia római katolikusok és protestánsok, osztrákok és magyarok, románok és más nemzetiségűek között – erre van szükség.

Milyen különös, rendkívüli gyülekezet vagyunk! Nézzünk csak egy kicsit körül, nézzünk csak egymásra. A szentek közösségét építette közöttünk az egyház Ura. Adjunk hálát ezért a most megtapasztalt közösségért és könyörögjünk, hogy a „communio sanctorum” megvalósulásában reánk bízott feladatokat elvégezhessük. Ámen 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben