Bencze András – Székesfehérvár, 2010. március 7. – Ézs 43:22-25.
Erős vár a mi Istenünk! A böjti időszak harmadik vasárnapjának kezdőzsoltára előlegzi a célt, ahová érkezünk: Szemem az Úrra néz szüntelen, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. Ez tehát a cél, de addig nehéz út áll előttünk, hogy ne szakadjunk el mindennapi valóságunktól. Szemem az Úrra néz szüntelen – bátorítja ez a zsoltár azokat, akik örömeikkel jöttek, és ismerőseikkel találkoznak itt. Vigasztalja ez a zsoltár a gyászolókat, és szembesít hibáinkkal bennünket. Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Ámen.
Kedves Testvéreim!
Nagy váltás. Nagy váltás az én és a te között. Eddig mindig azt mondtam: én. Ezzel kezdődött minden mondat, minden gondolat: Én. S ez az ige rádöbbent: nem én, hanem Te, Uram Istenem.
Itt van az istentisztelet – hogy tényleg ne szakadjunk el mindennapi valóságunktól. Istentisztelet – mondjuk. Eljövök a templomba, hogy tiszteljem az Istent. Eljövök a templomba, és dicséretet éneklek, imádkozom, igehirdetést hallgatok, úrvacsorát veszek. Tényleg előfordult, hogy a lelkész meglátogatott valakit, s ő a következő vasárnap elment a templomba. Ez az illem: visszaadja a látogatást. Hiszen tiszteli ő az Istent.
Pedig az Istentisztelet egész más. Az Istentisztelet, amikor Isten tiszteletét teszi nálunk. Amikor eljön, közösséget vállal velünk, amikor megszólít, amikor az úrvacsorában önmagát adja. Amikor örül az éneklésünknek akkor is, ha kissé fa hanggal, hamiskásan vagy bátortalanul fújjuk a dalt. Ez az Istentisztelet: Itt van Isten köztünk. Ez a nagy váltás. Váltás az én és a te között.
Bizonyosan érzékeljük a váltás szükségességét. Hiszen melyikünk ne szenvednék attól, amit Pál apostol sötétségnek nevezett az Efezusi levélben. Ő azokat a bűnöket sorolta, amelyek a legnyilvánvalóbbak, leginkább látványosak: a szexuális és a gazdasági bűnöket. Mi tudnánk sorolni tovább, mi minden keseríti meg napjainkat: a megbízhatatlanság, az önzés, a képmutatás, az igazságtalanság, a kétszínűség. Nemcsak magánéletünket teszi ez tönkre, hanem ebbe pusztul bele az ország, a nemzet. Jól írja Pál: „Ezekért sújtja Isten haragja az engedetleneket!”. Érzékeljük, hogy váltás kellene: becsületes munka, megbízható vezetők, a jogok helyett a kötelességek hangsúlyozása. De akár sorolhatnánk – az egyszerűség kedvéért – a Tízparancsolatot. Érzékeljük a váltás szükségességét, ha azt akarjuk, hogy ne pusztuljon a nemzet, hogy valamiképpen egyénileg, családjainkban mi is előrébb jussunk. Valaki úgy mondta ezt: a keresztyén embernek először is EMBERNEK kell lennie. Biztosan azért fogalmazta ezt így meg, mert annyiszor akaratuk sötétségünket álszentséggel leplezni.
Az evangéliumi történet valami nagyon furcsát mond el rólunk. Amikor Jézus meggyógyítja a megszállott némát, akkor néhányan azt mondják: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”. Azt árulja el ez a történet, hogy az ember a rosszal szemben is a rosszal operál. S most nem is arra gondolok, hogy hányszor vágunk vissza ugyanazzal a fegyverrel, amivel minket megbántottak. Hanem arra gondolok, hogy amikor felismerjük, hogy a rossz tarthatatlan, amikor igyekezünk váltani, igyekezünk megtartani a törvényt, vagy ahogy Ézsaiás próféta könyvében olvastuk: igyekszünk áldozatokat bemutatni, akkor azt oly gyakran a félelem, az elvárás, a kivagyiság, a felsőbbrendűség érzése vagy a képmutatás járja át. Valami váltásféle történt, de ez nem az én és te váltása. Megmaradtunk az énnél.
Jézus erre a váltásra mutat rá: „Elérkezett hozzátok Isten országa:”, és Pál is, amikor a sötétségből világosságra való váltásról beszél, ezzel kezdi: „éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretetett minket”. Ezt a váltást hirdeti az Úr Ézsaiás prófétánál. Nem mi fáradoztunk Istenért, hanem Ő fáradozik értünk. Gyökeres változás ez a szó legszorosabb, eredeti értelmében: már nem én munkálkodom magamban, hanem Isten munkálkodik bennem. Már nem saját erőmre és értelmemre támaszkodom, hanem Isten erejére, a Szentlélek bölcsességére hagyatkozom. Erre mondja Jézus: Még boldogabbak azok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédét. Mert ők átestek ezen a radikális változáson. Más lett a gyökerük. Nem önmagukban, hanem Krisztusban gyökereznek.
S hogy miként lehet erre eljutni? Nem tudom. Ez a Szentlélek csodája. Ugyanúgy, mint az is: ebben a hitben megmaradni. Ez is csoda. Az egyetlen, ami a mi lehetőségünk körében maradt, azt a zsoltárban elimádkoztuk: „Szemem az Úrra néz szüntelen”. S a böjti idő még külső szokásaiban is erre hív: Krisztusra nézni. Arra, amit ő értünk fáradozik. Ahogy felveszi és hordozza bűneinket, ahogy lemossa rólunk kereszthalálával, és ahogy ebben újra részesít a keresztségben és az úrvacsorában. Szemem az Úrra néz szüntelen – ahogy Ady írja: „megtelek Isten-szerelemmel” – és megfogalmazódik a hitvallás: nem én, hanem Te, Uram. Ámen.
