Bence Imre – Nagyheti igehirdetéssorozat 2. – 2010. 03. 29.

Keresztyén Gyülekezet!

Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Mi Jézus passiója? Mikor kezdődik, és miben mutatkozott meg a szenvedés? Nagyon nehéz ezekre a kérdésekre feleletet adni. Valóban, Krisztus szenvedés történetéről lehet úgy is beszélni, mint egy néhány napos folyamatról, amelynek eseményeit az elmúlt hetekben több alkalommal is kielemeztük. (Előadások voltak Jézus peréről) Ismerünk művészi passiókat, amelynek a felépítése mind hasonló, ismerünk fiatalok által feldolgozott passiókat, amelyek megpróbálnak egy-egy új hangsúlyt találni, de valójában a passió alatt mindig ugyanazt értjük: Jézus elfogatásától a kereszthalálig terjedő időszakot. Máskor merünk merészebben gondolkodni: S azt mondjuk, hogy a passió korábban kezdődött, és nem is csak a tényleges szenvedésben, a megostorozásban és kigúnyolásban, megverettetésben, és a keresztben rajzolódott ki, hanem az értetlenségben, az ellenségeskedésben és az el nem fogadásban. Mert nem csak az szenved, akit vernek, leköpnek, vagy akinek a csuklójába szegeket ütnek. Hanem az is, aki nem kap megértést, figyelmet, vagy szeretetet. A názáreti zsinagógában – Lukács írása szerint közvetlen a szolgálata elején – Jézus felolvasott az Írásból, s szolgálatát nem fogadták el, ki akarták űzni, s le akarták a szakadékba taszítani, ott éppen saját városában találkozott Jézus olyan értetlenséggel, amely számára szenvedést jelentett. De amikor a tanítványok tehetetlenségét látva felkiáltott: „Ó, ti hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek!” - akkor is kihallható a hangjából a szenvedés. Az adventi meditációs ösvényünkben a jászol szénája mellé tettünk egy feliratot: A PASSIÓ ITT KEZDŐDIK EL! Ez alapján azt mondhatjuk, hogy Jézus passiója akkor kezdődött, amikor felvállalta az embersorsot, az ember útját az ember-létet.

A zsidók részéről folyamatosan különös „kínzásoknak”, próbáknak volt kitéve!

Amikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, köréje gyűltek. Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?”

Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” 

Ha úgy vesszük, hogy a jeruzsálemi bevonulással kezdődik a passió, akkor ez a kis epizód is a passiótörténet szerves része. Jézus megérkezik Jeruzsálembe. A virágvasárnapi ünnepi bevonulást - Máté írása szerint - izgalmas események követték. Jézus megtisztítja a templomot. Jelét adja ezzel is messiási voltának. Aztán a terméketlen fügefa elszáradásáról olvashatunk. Ebben a történetben ott van annak a meghirdetése, hogy Izráel megítéltetett. S közben ott ólálkodnak körülötte az ellenlábasai. Szeretnék sarokba szorítani, lesik minden léptét, fülelnek a szavaira, figyelnek a mozdulataira, és rázós kérdésekkel akarják kiugratni a nyulat a bokorból. Keresik azt a pontot, ahol Jézus sebezhetővé válik, mert már eldöntötték, hogy meg kell ölni. Kérdezik őt az adózásról – ami kimondottan kényes politikai kérdés volt. Szabad-e a Római Birodalomnak – az istentelen elnyomóknak adót fizetni? Majd mások – a szadduceusok - előszedik a teológiát, és a feltámadásról kérdezik. Ekkor jön a teológia centruma, a Tóra! Jézus elhallgattatta azokat, akik politikai provokátorok voltak. Elhallgattatta azokat is, akik teológiai kérdéssel akarták tőrbe csalni, és most újra kísérteni akarják. Az Izráel számára a legszentebb isteni ajándékra, a törvényre kérdeznek rá.

De egy pillanatra még maradjunk Jézus ellenfeleinek a magatartásánál. Azt olvassuk, hogy amikor meghallották, hogy az egyik csapatnak Jézus úgy felelet meg, hogy azok nem tudtak már mit kérdezni, akkor köré gyülekezetek. Szinte magunk előtt láthatjuk ezt. Én kétféleképpen tudnám elképzel, vagy sunyin, oda somfordálva, cinikusan mertek csak közeledni hozzák a farizeusok, vagy, erővel, szinte rámászva, megfélemlítve. Mind a kettőben van valamilyen félelmetes. S amikor felteszik neki a kérdést, akkor szinte egészen biztosak benne, hogy most, most nyomták oda a gyilkos tőr pengéjét Jézus torkához. Közel vannak Jézushoz, és mégis egészen távol!

A kérdés így szól: Melyik a nagy parancsolat a törvényben? Az ószövetségi rendelkezéseket 248 parancsra és 365 tilalomra osztották az írástudók. Tehát a 613 isteni rendelkezés dzsumbujában eligazodni nem volt könnyű. Nem véletlen tehát, hogy a „nagyot ” keresik azok, akik a sok kicsi között elvesztek.

Jézus válaszával pedig a két, ószövetségből is ismert parancsot egymás mellé téve, rávilágít arra, mi a legfontosabb az ember életében.

S amikor azt az érzést fogalmazzuk meg magunkban, hogy oly távol van tőlünk az Isten, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy bizony a mi szívünk tért el az Istentől. Igen ez a két parancsolat mutatja, hogy milyen mélységben vagyunk, hogy mennyire nem fontos számunkra az, hogy az Isten közelében legyünk. Minden elfoglalja a szívünket, s amikor a szívünket elfoglalja valami, akkor éppen a szeretet szorul ki onnan.

Az Isten elénk tárja az élet útját: Szeresd az Urat! Szeresd embertársadat! Milyen egyszerűnek látszik, és mi mégis mintha mindig egyre távolabb kerülnénk Istentől! 

Mi hajt távolra bennünket az Isten szeretetétől?

Egyrészt a szabadság vágya. Azt gondoljuk, hogy a szabadságunk a függetlenségben teljes, és nem akarunk senkitől és semmitől függeni. A szabadságvágy valójában teherként tünteti fel számunkra az Atya közelségét. A szabadságvágyunkban teherré válik minden ember. Pedig rá kell ébrednünk, hogy nem a függetlenség tesz minket szabaddá, hanem a szeretetben megélt kapcsolat. Nem akkor leszünk szabadok, amikor el akarunk szakadni másoktól, hanem akkor leszünk igazán szabadok, amikor a kapcsolatunk őszinte és rendezett. Tehát Jézus nem egy kényszerparancsként, nem egy ukázként tárja elénk a szeretet parancsát, hanem azért, hogy a kapcsolatunk, az Istennel való kapcsolatunk formálódjon, mássá legyen, teljessé legyen. Paul Young A viskó című regénye szemléletesen mutatja be az ember és Isten kapcsolatát. Egy magát keresztyénnek valló férfi gyermeke tragikus elvesztése után meghívót kap az Istentől, a „PAPÁTÓL”, s így visszatér egy hétvégére a lányai meggyilkolásának a helyszínére, a viskóba. S ott érdekesen jelenik meg neki az háromságban egy Isten. A férfi szívét a lánya elvesztése után a „nagy szomorúság” bénítja, de ez a találkozás megváltoztatja az életét. Amikor egyszer Istent vádolta, hogy Isten nem akadályozza meg az ember életében a rosszat, Jézustól ezt a feleletet kapja a regény szerint: Nem, valóban nem! Nagyon sok mindent nem akadályoz meg, ami szomorúságot okoz neki. A világ, amiben élsz, súlyosan károsodott.  Kiköveteltétek a függetlenségeteket, s most haragszol arra, aki szeretett annyira, hogy megadta nektek ezt a függetlenséget.

Másrészt az ismeretünk hiánya. Hogyan tudnánk szeretni azt, akit nem ismerünk, vagy akit félre ismerünk. Hogyan tudnánk szeretni azt, akiről magunk alkotunk képeket, és ezért előítéleteket. Hányszor mondjuk ki: büntető, haragvó, kegyetlen Istenünk van! Hányszor vádoljuk őt azokért a dolgokért, amelyekért mi emberek lennénk a felelősek. Vajon el tudjuk-e fogadni, amit az előbb említett regényben a meggyilkolt kislány édesapja így reagál: PAPÁT szeretem, bárki is legyen Ő. Elbűvölő egy személy, de semmiben nem hasonlít ahhoz az Istenhez, akit én ismerek! A magunk által kreált képekkel illetjük Istent, s nem hagyjuk, hogy őt úgy ismerjük a szeretete teljességében, ahogy Jézus kijelentette nekünk! Nem csoda, ha nem tudjuk szeretni teljes szívünkből. S akit nem szeretünk az nincs közel hozzánk! Ebből aztán következik a bizalmatlanság. Mert hogyan is bízunk abban az Istenben, akit mi rossz tulajdonságokkal ruházunk fel. Még egy gondolat az előbbi regényből: a főszereplő észreveszi, hogy nem Jézus kezén, hanem a PAPA kezén vannak sebhelyek. S megkérdezi, miért? „A szeretet miatt! Ő a kereszt útját választotta, ahol a kegyelem – a szeretet miatt – diadalmaskodik a jogos ítélet fölött.” Tudjuk-e, hogy így, ilyen feltétlen kegyelmes szeretettel szeret minket az Isten? Ha tudjuk, akkor a szeretet kettős parancsa többé nem nyűg lesz, hanem válasz annak az Istennek a szeretetére, aki Jézusban egészen közel jött hozzánk.

A Jézust vádoló farizeusok formai kérdést tettek fel neki: Tudja-e, hogy mi a legfőbb parancsolat? Így ők azt valójában nem is láthatták, hogy a vádjuk éppen az isteni szeretetet hozta közelebb hozzánk, elítélték, megkínozták, kivégezték, hogy a kegyelem – a szeretet által – győzedelmeskedhessen a jogos ítélet felett. Ámen