Bence Imre - 2009. 03. 09. - ApCsel 3,22-26.

Maga Mózes mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek.  És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül. A próféták is - Sámueltől és az utána következőktől fogva -, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége. Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából.”

Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim az ÚR Jézus Krisztusban!

Már másfél hete elkezdődött a böjti időszak, és az egyházi esztendőnek ebben a szakaszában már együtt figyelünk arra, hogy Jézus a Golgota felé halad. Emlékezünk egy régi történetre. Egy nehéz sorsra, egy, áldozatra, egy vértanúságot vállaló életre, emlékezünk Jézus halálára.

De a mai igénkkel Isten ki akar rázni bennünket az emlékezés kényelméből. A mai igénk arra figyelmeztet, hogy Jézus szenvedésére és a halálára nem csupán emlékezni kell. Mi valamennyien érintettek vagyunk. S ebben az érintettségben lehet teljes a böjtünk.

Péter apostol egyik első igehirdetéséből hallhattunk egy részletet. Péter az Ószövetséget, a kor Bibliáját segítségül hívva mutat rá Jézusra. S ezekben a szavakban ott van az, amit Péter, aki maga is szem- és fül- tanúja volt az eseményeknek, megtapasztalt. Megtapasztalta, hogy Jézus mellett nem lehet közönyös az ember. Nem lehet kívülálló. Nem lehet érintetlen. Ő maga is sokszor dacolt Jézussal, de mégsem tudta kivonni magát Jézus szeretetének és hatalmának a köréből.

Figyeljük csak meg miről beszél Péter, s akkor rádöbbenhetünk arra is, hogy az a kétezer esztendő, amely Péter igehirdetése óta eltelt, valójában semmit sem számít. Mi most, a XX. és a XXI. század fordulóján élő keresztyének ugyanannyira érintettek vagyunk. Nem tőlünk független esemény az, amire emlékezünk.

Édesapám halála előtt egy pár héttel adta a kezembe családja  történetéről  írt könyvét. Most nem csak arra akarok  csupán rámutatni, hogy ez a könyv megérintett, mert bár a régmúlt időkbe vezetett vissza, az én gyökereimről volt benne szó. Hanem arról, hogy édesapám miként vallott a saját konformációjáról, arról, hogy miként érintette meg őt Jézus. Ezt írta konfirmáló lelkészéről: A nagyheti vagy a böjti alkalmak egyikén olyan megragadóan, szemléletesen, mondhatnám plasztikusan írta le Jézus érettünk, miattunk való kínszenvedését, hogy valósággal átéltem azt a kínt, amit Jézus szenvedett – érettem, helyettem. És ez a személyes emlék  valójában azért jutott az eszembe, mert Péter apostol is a Ószövetségi idézetekből vett szavakkal és szavaival olyan nyomatékosan szól arról, hogy NEKTEK, ÉRTETEK történtek az események, s Ti vagytok valójában részesei a az ígéreteknek, hogy mi magunk sem vonhatjuk ki magunkat.

De nézzük végig, mi az, amiben érintettek vagyunk:

A vasárnap bevezető és egyben címadó zsoltára így szólalt meg az istentisztelet elején: Emlékezzél meg Uram, irgalmadról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak.

S amikor Péter apostol Mózes szavainak idézésével kezd el beszélni az Isten szolgái által megmutatott irgalmáról, akkor valójában erre emlékezteti a hallgatóit is. Isten irgalma és kegyelme öröktől fogva van.

Péter tehát Mózesre utal: Ő ígérte a népének, hogy a nép nem marad próféta nélkül. Ebben az ígéretben benne van az, hogy az Isten mindig is ad olyan embereket, akik a népét az ige, a törvény és az evangélium szavával tudják vezetni. Mózes után jött Józsué, aztán a bírák sora következett, s amikor baj volt, mindig adott Isten valakit, mindig elhívott és szolgálatba állított valakit, hogy az eltévelyedett népe végre rá hallgasson, s így adjon a népének segítséget és szabadulást. Isten szolgái mindig azok voltak, akik Isten szavára hallgattak, annak engedelmeskedtek és aszerint cselekedtek. S Isten szolgái által mindig kegyelmét mutatta meg népének. Lehetne most egy rendhagyó bibliaismeret órát tartani arról, hogy miként mutatta meg Isten örökkévaló hűségét szolgáin keresztül, mégis az ószövetség nagy alakjait átugorva figyeljünk Jézusra. Jézus Krisztussal kapcsolatban egy történetre, ahol újra elhangzik az, ami Mózes ígéretébe volt. A megdicsőülés hegyén, még mielőtt Jézus a golgotai útra elindult volna, még mielőtt a tanítványok szembesültek volna azzal, hogy a Mesterük szenvedni fog és meg fog halni, elhangzik a szózat: „Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm, ŐT HALLGASSÁTOK!” Tehát az az ígéret, amely Mózes által adatott, hogy lesz majd olyan prófétája a népnek,akit hallgatni kell, az itt mintegy megpecsételtetik! Isten öröktől fogva való irgalma és a kegyelme abban mutatkozott meg, hogy Jézust adta, Ő az az Szolga, őt hallgassátok.

De nem csak azzal nyomatékosítja Péter apostol a hallgatói érintettségét, hogy az ősi ígéretre utal csupán, hanem az ígéretre beteljesedésére is: Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el szolgáját. Nektek! - válik még nyomatékosabbá a NEKTEK szó! Igen, nem csak abban mutatkozott meg az Isten kegyelme és irgalma, hogy minden élethelyzetben adott népének valakit vezetőül, hanem abban is, hogy  odaadta egyszülött fiát is szolgaként, az Isten szenvedő szolgájaként. De Jézusra nem csak az a sors várt, mint a prófétákra, a halál és a mártír sors. Hanem az ő sorsa valójában a halálon túlmutatott. Isten nem csak prófétát támasztott, hanem feltámasztotta a szolgáját. És most a böjti időszakban is – bár egy kicsit furcsa - nekünk a halála után felmagasztalt, feltámadott Krisztusra kell tekinteni. Őrá kell hallgatni, mikor indul a kereszt felé, és indulásával azt mondja. Gyermekem: egy olyan úton indulok el, amelyet senki nem vesz szívesen. Mert a kereszt útján járni nem kedves számunkra. De ezen az úton a szenvedés tövisei között mégiscsak édes gyümölcs terem neked. A megbocsátás és a békesség. gyümölcse. Őrá kell hallatni, amikor minket is a szenvedés útjára hív., mert  Krisztus népe, az egyház népe valójában keresztet hordozó közösség. Az a közösség amely nem hordoz keresztet, nem egyház immár, legfeljebb valamilyen hagyományőrző csoport. S valójában azokban az időszakokban, amikor az erőnk és a türelmünk tettetik próbára, amikor a biztonságunk inog meg, akkor éppen erre kell gondolni: Mit vállalt értünk, milyen utat járt végig értünk Krisztus. Őt hallgatjuk, amikor lázadnánk a kereszt ellen? Őt hallgatjuk, amikor szabadulni akarunk a kereszttől?

De hagy legyen ismét hangsúlyos az, amit Péter mondott. Nektek támasztotta fel! Tehát az Ő útja nem lefelé a halálba, a semmibe, a pusztulásba és a feledésbe vezetett, hanem a keresztre vezető út valójában az életre visz. Jézus halála által van életünk! S ezért lehetünk megérintettek. Ezért lesz hangsúlyos számomra az, hogy mindaz, ami az ÚR szolgájával történt, hogy engedelmes volt mindhalálig, a kereszten elszenvedett halálig, az valójában azért történt, hogy az életemben menjen végbe az, amit Luther boldog cserének nevez: Ő magára vette a mi bűnös természetünket, s nekünk ártatlan és győzelmes személyét adta cserébe! - írja Luther – Így amikor a mi emberi maszkunk volt rajta, abban a maszkban Ő hordozta az egész világ bűneit , elfogták, szenvedett, keresztre feszítették,  s meghalt miérettünk, mert átokká lett. Ám mivel Isten volt a halál képtelen volt őt megtartani.

Ezzel a boldog cserével  lehet az éltünkben áldássá a kereszt. És életünk újulását, (ahogy Péter mondja:megtérít mindenkit a maga gonoszságából) éppen ez eredményezheti.

Érintettek vagyunk, nem csak emlékezünk, hanem az életünk újulhat mindattól, ami a keresztre menő, a halált vállaló és a feltámadó Krisztussal történt.

Ámen