Bence Imre - 2008. 12. 14. - Jn. 5,31-38
Ha én magamról tennék bizonyságot, az én bizonyságtételem nem volna igaz. Más az, aki bizonyságot tesz énrólam, és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, amellyel rólam tanúskodik. Ti elküldtetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról. Én azonban nem embertől kapom a bizonyságtételt, hanem azért mondom ezeket, hogy ti üdvözüljetek. Ő volt az égő és világító fáklya, de ti csak egy ideig akartatok az ő világosságában örvendezni. Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, hogy teljesítsem azokat, tehát azok a cselekedetek, amelyeket elvégzek: maguk tesznek bizonyságot arról, hogy engem az Atya küldött el. De az Atya is, aki elküldött engem, bizonyságot tett rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok, és az igéje sincs meg bennetek maradandóan, mert abban, akit ő elküldött, nem hisztek.
Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Jézus születése után több mint kétezer évvel nem lenne értelme az adventnek, ha nem lenne számunkra biztos, hogy a Megváltó, aki a betlehemi gyermekben közénk jött, ma is érkező, mert az igében közeledik és újra el fog jönni. Nem lenne szükség adventre, ha csak a múltat elevenítenénk fel: Adventus Domini, az Úr érkezése az Istentől távolodó ember számára mindig fontos időszak lehet. Mert az Istentől eltávolodva születik meg a szívünkben a hiányérzet és a vágyakozás, s lesz egyre fontosabb számunkra, hogy jön-e illetve hogyan jön hozzánk az Isten.
Várakozásban ég a világ. Sohasem szabad elfelejteni, hogy az Isten-hiány, s ezzel együtt az Isten utáni vágyakozás a krízis-időszakokban mindig megerősödik. Egészen egyszerűen azt szoktuk mondani, hogy a bajban, könnyben kiált az ember az Istenhez. Olykor rosszallóan beszélünk erről. De azt sem szabad elfelejteni, hogy azokon az eseményeken keresztül, amelyek krízist jelentenek az embernek, valójában Isten akar valamit kihozni, valami jót kihozni. Ezért azt hiszem, hogy az idei adventünk sajátosságát komolyan kell venni. Mert az adventünket komolyan meghatározza, a pénzügyi, gazdasági válság, a társadalmi feszültségek miatti félelem, a létbizonytalanság. S ebben az adventben, amikor a megváltás érkezését sokan a tőzsdei mutatók javulásában, vagy a roma bűnözés visszaszorításában, vagy a gazdaság élénkítésében és munkahelyek teremtésében és a munkavégzés nagyobb megbecsülésében látják, ebben az adventben, az átélt eseményeken keresztül is az Isten azt akarja munkálni, hogy észrevegyük: Ő közeledik hozzánk, Ő indult felénk, Ő meg akar szólítani. Ezért vált fontossá számomra a mai napra rendelt ige. Ebben az igében Jézus szólal meg. Azokat szólítja meg, akik nem vették komolyan Őt, s nem gondoltak arra, hogy Ő a Megváltó! S arról szól ebben az igében, hogy az Ő személyét mi illetve ki hitelesíti, miért figyelhetünk rá és miért fogadhatjuk el őt, mint Megváltót, mint szabadítót, mint az Adventus Domini beteljesítőjét ma is?
János evangélista arról számol be, hogy Jézus Krisztust, amikor szombaton meggyógyított egy beteget, üldözni kezdik a zsidók. Jézus cselekszik jeleket, és csodákat tesz, ezzel is jelét adja, hogy Ő a megígért Megváltó, Ő a Messiás. S mégis sokan nem ismerik fel, félreismerik, ellene fordulnak, szembe szállnak vele. S miközben vádolják, elmondja Jézus azokat a szavait is, amelyeket, most olvastunk fel. Mivel nem látták meg benne sokan a közénk érkező Megváltót, ezért arról szól, hogy ki hitelesíti őt. A várakozás lázában az ember gyakran téved. A várakozás lázában az ember gyakran fordul megtévesztő hangok felé. A várakozás lázában élőt lehet a leginkább becsapni. Ezt tudták az akkori vezetők is, és Jézusban nem a megígért Megváltót látták, hanem valakit, aki megtéveszti a Messiás után epekedő embereket. ÉS Jézus arról beszél, hogy mi igazolja, illetve ki igazolja őt? Ki tanúskodik mellette?
Talán néhányan azt kérdeznék, hogy mit kezdjünk mi ezekkel a szavakkal? Hiszen nekünk más a problémánk.
Mit kezdjünk mi ezekkel a szavakkal, amikor az élet egészen más kérdései izgatnak bennünket?
Kedves Testvérek! Sokan azt mondanátok, hogy bizony rövidzárlatos válasz lenne a lelkünkben hozott bizonytalanságokra és kérdésekre az, hogy Jézus a megoldás! De éppen azért, hogy megértsük azt, hogy az adventi várakozásunkban miért csakis egyedül Jézus lehet a szabadító, ahhoz segíthet bennünket az igénk.
Jézus arról vall, hogy ki igazolja Őt, hogy valóban Jézus a Messiás, a Megváltó!
Elsősorban az emberek bizonyságtételéről szól Jézus: Név szerint is megemlíti keresztelő Jánost, a Jordán parti prófétát: Hozzá küldtek el a zsidók kémeket, hogy megtudakolják, hogy ki ő valójában. S János határozottan és ellentmondást nem tűrően tett Jézusról bizonyságot:
Talán emlékszünk szavaira. „Íme az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűneit!” „Én vízzel keresztelek, de utánam jön, aki Szentlélekkel keresztel!” „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” Ezek a keresztelő János által mondott szavak mind, mind igazolják, hogy Jézus a megváltó. De ebben az értelemben mit ér az emberek bizonyságtétele, hiszen az emberek is tévedhetnek, és keresztelő János is elbizonytalanodott, amikor élete krízisbe került. Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk. Ezért utal aztán Jézus arra, hogy a cselekedetek, amelyeket véghezvisz, a feladatok, amelyeket az Istentől kapott mandátummal végrehajt, mind-mind azt igazolják, hogy Ő a Szabadító. Hiszen már az Ó szövetségi próféták is beszéltek arról, hogy a Messiás megjelenésekor a vakok látnak, a sánták járnak, s a süketek hallanak, leprások tisztulnak, és a szegényeknek hirdettetik az evangélium. ÉS valójában János evangélista minden csodát jelnek, tehát Istentől kapott igazolásnak nevez. A kánai menyegző csodáját éppen úgy, mint a betegek gyógyítást. De ilyen jel, a templom megtisztítása is, vagy a kenyér megszaporítása, hiszen a messiási várakozások jellegzetes vonása volt az, hogy a Messiás feladata a vallási élet megtisztítása és a kenyérgondok megoldása is. Luther kedves zsoltárában, a 130. zsoltárban olvashatjuk ezeket a szavakat: „Ő meg tud váltani, és meg is váltja Izraelt.” S amikor a vakok visszakapják látásukat, és a betegek sora gyógyulnak meg, akkor azt láthatják: Ő – Jézus - minden megkötözöttségből meg tud váltani, és meg is vált! Ezzel a ráhagyatkozó bizalommal lehetünk mi is. Jézus cselekedetei bizonyítékai annak, hogy Ő Isten erejével munkálkodik közöttünk. És ha valakinek nem elég az, hogy emberek bizonyságot tettek róla, és a tettei is „hitelesítik”, hogy valóban Ő a megígért, akkor – mondja Jézus az Atya, az Örökké való tesz róla bizonyságot. Nem csak akkor, amikor a Jordán partján vagy a megdicsőülés hegyén elhangzik a szózat, hogy „Ez az én szeretett fiam.....” hanem leginkább akkor , amikor húsvét hajnalon feltámasztja Jézust. És számunkra ez a legfontosabb. Bár az egyházi esztendő körforgása visszarepít bennünket oda, ahol Jézus születésének örömére tekinthetünk, de nem felejthetjük el, hogy Isten leginkább azzal igazolta, hogy Jézus az Ő küldötte, amikor nem engedte, hogy a halál elenyéssze. Nekünk tehát élő Krisztusunk van. És az adventi várakozásunk nem egy megszületendő gyermekre irányul, hanem arra, az Úrra, aki minket is meg tud váltani, aki nem csak vakságunkat, és aggodalmaskodásunkat gyógyítja, nem csak a testi tisztátalanságunkat tisztítja, aki a bűneik bocsánatát szerezte meg, úgy hogy a bűnök büntetését elszenvedte.
S mindezt azért érdemes megfontolni és elfogadni, mert bizony mi magunk is könnyen járhatunk úgy, mint a jeruzsálemi zsidók. Várták a Megváltót, és közben elítélték Jézust. Mi is várjuk az életünk jobbrafordulását, a felemelkedést, a rend helyreállását, mi is vágyunk arra, hogy otthon érezhessük magunkat az életben, mi is várunk arra, hogy a szabadság érzetével, a gondtalanság érzetével éljünk, mi is vágyunk arra, hogy ellenségeskedés szűnjön, és testi, lelki biztonságban éljünk. S közben nem vesszük észre, hogy Jézus hozzánk is közeledik az igéjével és a szentségekben, és nem vesszük észre, hogy a mi életünk szer felett gubancos voltát is Ő tudja kibogozni.
Van-e olyan nyitott szívünk ezen az adventen, hogy felismerjük Őt, hogy elismerjük Őt, hogy elfogadjuk Őt, és engedjük, hogy szeretete átrendezze értékrendünket, és így közelebb kerüljünk újra az Istenhez?
Van-e ilyen nyitott szívünk? Ámen