Balicza Iván igehirdetése – Budavár – 2009. 10. 11.
Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap. Textus: Mivel járuljak az ÚR elé? Hajlongjak-e a magasságos Isten előtt? Talán égőáldozattal járuljak elébe, esztendős borjakkal? Talán kedvét leli az ÚR a kosok ezreiben, vagy az olajpatakok tízezreiben? Talán elsőszülöttemet áldozzam bűnömért, drága gyermekemet vétkes életemért? (Mikeás 6, 6-8)
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Abdul Bahá a 20. század elején élt perzsa próféta mondta el egyszer a következő tanító mesét:
Volt egy jó király, akit nagyon szeretett a népe. A király egyszer egy utazásán látott egy napórát és arra gondolt, hogy bizonyára örömöt szerez vele alattvalóinak. Az emberek még sohasem láttak ilyesmit, és nagyon örültek az ajándéknak. Felállították a főtéren, és attól kezdve rendezettebb lett az életük. Mindig tudták, mikor, minek jött el az ideje, be tudták tartani a megbeszélt időpontokat, és így végül is szorgalmasabban, szervezettebben tudtak dolgozni is, ennek következtében pedig nőtt a jólét. Amikor a király meghalt, alattvalói arról tanácskoztak, hogyan tudnák méltóképpen megőrizni jó királyuk emlékét. Arra a gondolatra jutottak, hogy a királytól kapott napóra köré egy gyönyörű templomot építenek, amelynek arannyal borított kupolája lesz. De amikor a templom felépült, és az aranykupola beborította a közepén álló napórát, megdöbbenve látták, hogy eltűnt az árnyék, ami az időt mutatta. Attól kezdve újra nem tudták az időt, mindenhonnan elkéstek, mindenki máskor ment dolgozni, nem volt rend, és az ország lassan széthullott.
Amit a perzsa történet elmesél, az megtörténhet az ember és Isten történetében is. Mert ha a személyes kapcsolat elvész Isten és ember között, hiába épülnek a hit köré a legszebb templomok, szép istentiszteletek és szertartások, mindez csak formális lesz, és eltűnik az irányt és utat mutató élő hit. A külső dísz, az aktivitás növekedhet, de a belső tartalom, a lényeg elvész. Ilyen sok ember vallásossága. Van egy formális külső, amit épít, ápol, becsül, de Istent már nem látja, a vele való kapcsolat már nem rendezi az életét.
Mikeás próféta erről beszél a mai igében.
Izrael, Isten népe és Isten között megszakadt a kapcsolat. Vannak vallási szertartások, vannak istentiszteletek, áldozatokat mutatnak be, hangzik az imádság, még sincs kapcsolat Isten és az ő népe között. Mit tegyünk? - kérdezik az emberek? Imádkozzunk buzgóbban? Legyen több istentisztelet? Mutassunk be még több áldozatot? Mit vár tőlünk Isten?
Az akkori emberek kérdésében felismerjük a magunk kérdését. Hiszen mindenki, aki átéli, hogy Isten távoli és ismeretlen a számára, ugyanezt kérdezi: Mit tegyek, hogy kapcsolatom legyen Istennel? Mit vár, mit kér tőlem Isten? Áldozzak rá többet az időmből? Járjak többet a templomba? Imádkozzak naponta egy órát? Áldozzak többet az anyagi javaimból? Fizessek talán tizedet? Vagy ajánljak fel egy igazán komoly adományt? Persze, nem baj, ha anyagi javainkkal, időnkkel, képességeinkkel Isten ügyét szolgáljuk. Ez is hozzátartozik ahhoz az okos istentisztelethez, amiről Pál apostol ír a római levélben. Mindez nem baj, - a baj az, ha azt gondoljuk, hogy ezek azok a dolgok, amikkel Isten jóindulatát, a vele való kapcsolatot megszerezhetjük.
Mikeás próféta szavai más irányba mutatnak. Mi az, amit Isten kér és vár tőlünk, ami a vele való életközösség alapja? Mi az, ami a hívő ember életét jellemzi? Így mondja Mikeás: Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.
Három nagyon egyszerű, nagyon hétköznapi útmutatás. Csupa olyan, amit a hétköznapi életben kellene megvalósítanunk. Isten nem külsőségeket, nem díszes templomot, nem szép liturgiát, gyönyörű zenei rendezvényeket vár tőlünk. Nem ezek ellen beszélek, hiszen én is nagyon szeretem a liturgiát, a szép templomot, a zenét, de ezek a magunk gyönyörűségére vannak. Isten képmutatás nélküli, becsületes, istenfélő életet vár el tőlünk - ezt kívánja tőlünk először. Ha ez megvan, akkor jöhet a többi is. De az a három, amit a próféta mond: élj törvény szerint, törekedj a szeretetre és alázatos légy Isteneddel szemben, ez a hívő ember életének három fix pontja.
Az első, hogy élj törvény szerint, vagyis aszerint, amit Isten mond. Luther úgy fordította, hogy tartsd meg Isten igéjét. Olyan világban élünk, amelyikben alig van, akit ez érdekelne. Mit mond Isten, mi a véleménye? Ez egyszerűen nem téma a mai ember számára. És ez kísértés a számunkra is; elszoktunk attól, vagy soha nem is szoktunk rá, hogy a hétköznapi életünkben, ügyeinkben keressük és aztán meg is tartsuk Isten szavát, útmutatását. Hány olyan területe van az életünknek, amelybe nincs Istennek beleszólása, amely ezért nem Isten igéje szerint való. Mindenkitől, fűtől-fától kérünk és elfogadunk tanácsot, csak Istentől nem. Pedig Isten igéje az élet jó útján vezetne bennünket, ha aszerint élnénk. Élj törvény szerint, mondja a prófétán keresztül Isten.
A másik fix pont: törekedj szeretetre. Kell ezt magyarázni? Az egész Biblia az elejétől a végéig arról beszél, hogy Isten maga a szeretet, ezért az embertől is azt várja el, hogy szeretetben éljen. Mi a korrektséget is nagy eredménynek tartjuk. Ha azt adom a másiknak, amit ő ad nekem, úgy viszonyulok hozzá, ahogy ő viszonyul hozzám, akkor korrekt vagyok és ennél több nem is kell. A szeretet azonban azt jelenti, hogy olyan dolgokat is megteszünk, ami nem lenne kötelességünk. Ha nem úgy bánunk a másik emberrel, ahogyan ő velünk, hanem megbocsátunk, jót teszünk azzal, aki velünk rosszat tett, elfogadjuk őt akkor is, ha kellemetlen, vagy ellenszenves - ez a szeretet. Törekedj a szeretetre, ezt várom tőled - mondja Isten.
A harmadik pont: alázatos légy Isteneddel szemben. Az alázat nem azt jelenti, amit a vallás ellenfelei kifogásolnak, hogy a hit szolgaságban tartja az embert. Nem szolgaságról van szó, hanem a Teremtő és a teremtmény partneri viszonyáról, amelyben az ember, mint partner tudatában van Isten nagyságának és hatalmának, és a maga kiváltságos helyzetének. Annak, hogy a kozmosz Urával pertuban lehet, vele együttmunkálkodhat, és ez a hatalmas és tökéletes Isten szeretetébe zárja, megbocsát és segít neki kibontakoztatni, megvalósítani önmagát. Az alázat az, hogy tudom, kicsoda Isten, és tudom, hogy ki vagyok én, és nem akarok Isten helyébe lépni. Ez a harmadik pont: alázatos légy Isteneddel szemben.
Régen volt már, amikor geometriát tanultam, de még emlékszem a trigonometriára, hogy három pont ismeretében a háromszögelés szabályai szerint meg lehet határozni egy negyedik, tetszőleges pont helyét. Így tudjuk Mikeás próféta három pontjával meghatározni az életünket Isten előtt. Hol vagyunk most? Milyen a hívő életünk? És tudjuk-e, hogy hol kellene lennünk? Tudjuk-e már, hogy mi a jó és mit kíván tőlünk az Úr?
Jézus Krisztusban elénk jött Isten. Őbenne együtt van jelen ez a három pont. Ő Istennek az Igéje, Ő Istennek a szeretete, Ő Istennek a testet öltött alázata. Aki hisz benne, aki Őt követi, az a helyén van és kedves életet él Isten előtt. Ez hitünk belső tartalma, a lényeg. Nem arra van szükségünk, hogy aranykupolás, formális vallásosságunkat építgessük, egyre több, a lényeget túlságosan nem érintő látványos egyéni és közösségi alkalmat szervezzünk. Arra van szükségünk, hogy Jézus Krisztust befogadva mi magunk legyünk Isten templomává. Azután kezdhetjük el csak építeni a templomokat, a gyülekezeteket, az istentiszteleteinket, liturgiánkat és minden mást. Ámen.