Balicza Iván – 2009. 12. 25. – Budavári Gyülekezet

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A karácsony örömei közé tartozik, hogy ezen a napon sokan jönnek a templomba. Jó látni az ünnepi nagy gyülekezetet, fiatalokat, felnőtteket és időseket. De azt gondolom, hogy nemcsak a lelkészekben, hanem sokakban ott bujkál egy kis örömrontó kérdés, az, hogy miért nem vagyunk ennyien minden vasárnapon? Miért lohad le a lelkesedés minden jó szándékunk ellenére, miért nő felénk az elfoglaltság, a kényelmesség, a közöny, amelyek távol tartanak minket a templomtól?

Assisi Ferenc is elgondolkozott ezen, amikor karácsonyi prédikációjában azt mondta:

Mit használ, ha minden évben eljösztök a jászolhoz, amit a Greccio barlangjában készítettem nektek? Mit használ, ha csodálva bámuljátok az isteni gyermeket? Mit használ, ha karácsonykor csak ünnepeltek, számba veszitek az ajándékokat, amelyeket kaptatok, és pár órára jó hangulatot éreztek? Nem azért készítettem nektek a jászolt, benne a gyermek Jézust, hogy bámészkodjatok, aztán elmenjetek. Azért készítettem, hogy megragadjátok, és magatokkal vigyétek. Legyetek eggyé a szent éjszaka szereplőivel, tanuljátok meg az istengyermek alázatosságát, Mária és József engedelmességét, a pásztorok hitét.  Meg kell látszani rajtatok, hogy karácsonyt ünnepeltetek. Magatokkal kell vinni a gyermek Jézust, hogy növekedjen bennetek! Assisi Ferenc karácsonyi prédikációja ma, nyolcszáz évvel később ugyanolyan aktuális, mint amikor elmondta.

Mai karácsonyi igénk is nyolcszáz évvel Jézus megszületése előtt hangzott el Mikeás próféta szájából. A próféta szavai akkor, amikor elmondta őket, vigasztalást és reménységet hirdettek. Egy vízió, egy prófétai látomás, amely ígéret volt. Isten ígéri benne, hogy Szabadítót küld, aki meggyógyítja összetört, megalázott, az embertelenség és az istentelenség nyomorúságában szenvedő népét. És Mikeás próféciája is aktuális, ma, kétezernyolcszáz évvel később, a mai emberek, a mi számunkra is.

Amiről Mikeás beszélt, az Jézus születésével beteljesült. Ezért lett karácsonyi ige számunkra ez a prófécia. Az azonban, hogy beteljesült, nem jelenti azt is, hogy ezzel le van zárva, hogy elég csodálkozni, hogy jé, minden úgy történt, ahogy a próféta mondta, vajon honnan tudta nyolcszáz évvel előre? Nem lehet Mikeás sorait, mint egy kiolvasott könyvet félretenni a polcra, ahol lassan belepi a por. Ezeket az igéket meg kell ragadni, magunkkal kell vinni, eggyé kell lennünk velük, hogy meglássuk, megértsük, megjegyezzük: Isten ígérete a Szabadítóról nekünk is szól. A Jézus születéséről szóló próféciában, a karácsony eseményében meg kell látnunk, értenünk és meg kell jegyeznünk azt is, hogy Isten mindig beteljesíti azt, amit ígér.

Hogyan teljesedett be a mikeási ígéret? Hogyan vigasztal és ad reményt kétezer évvel később a világnak, - nekünk is?

Sokan mondják: kétezer éve megszületett Jézus, kétezer éve van kereszténység, és mi változott? Jobb lett a világ? Jobbak lettek az emberek? És mi nem tudjuk bizonyítani, hogy igen, jobb lett. Hiszen annyi bűn, nyomorúság, szenvedés, háború volt és van azóta is. Úgy tűnik, hogy tényleg nem lett jobb, sem a világ, sem az ember. Persze, azt sem tudjuk, milyen lenne a világ, ha nem születik meg Jézus. Az én személyes meggyőződésem az, hogy még rosszabb lenne. De a kérdés elhangzik: Miért nem tesz valamit Jézus? Ha Ő a Szabadító, a Megváltó, az Isten Fia, miért nem képes jobbá tenni a világot? Veszélyes kérdés ez, arra nézve veszélyes, aki kérdezi. Mert mindenki úgy képzeli el a világ jobbá tételét, hogy annak a másik embernél kell kezdődni. Változzon meg végre a házastársam, a gyermekem, legyen normális végre a főnököm,

Jézus azonban másként képzeli el. Ő azt mondja: hogyne tudnék egy jobb világot teremteni. Gyere, kövess engem, és én elkezdelek téged átformálni: meg fogsz változni. Én veled akarom elkezdeni a világ jobbá tételét. Ebben a pillanatban elkezdjük a kifogásainkat mondani, tiltakozni, hogy nem jól látod Jézus, nem jól kezdesz hozzá, mert nem nekem van szükségem arra, hogy megváltozzak, hanem a többieknek. Mert azok a rosszak, a bűnösök, - nem én. És mert majdnem mindenki ezt mondja, így azután nem lesz jobbá a világ.

Azért mégis vannak néhányan, akik engedik, hogy Jézus megszülessen bennük, akik magukban hordozzák őt. És ők azok, akiken keresztül Jézus mégis változást hoz a világba.

Mikeás próféciájának egyik üzenete az, hogy Isten kicsiben kezdi a megváltás munkáját. Betlehemben, egy jelentéktelen kis júdeai faluban szegényes körülmények között megszületik egy gyermek. Ő lenne az, aki Isten nagy ígéreteit hordozza? Ő lesz a szabadító? Ő lesz Izrael és a világ uralkodója? Ő formálja át az embereket, hogy ne háborúzzanak, hanem szeressék egymást? Ő teremti meg a világbékét? Ő vezet vissza minket Isten boldog világába? Ezekre a kérdésekre csak a hit tud „igennel” felelni.

A hit nem a láthatókra néz, hanem a láthatatlanokra, mert a hit egyben reménység is. A látható, a karácsonyi tény az, hogy kétezer évvel ezelőtt Betlehemben megszületett egy gyermek, akit Jézusnak neveztek el. A láthatatlan, a karácsonyi hit, hogy ebben a gyermekben az született meg, aki megszabadít minket a bűntől, kibékít Istennel, megtanít a szeretetre, aki a végső megoldás a világ, az emberiség és mindannyiunk személyes élete számára. Aki csak a láthatókra, a karácsony tényére néz, az bámészkodik egy kicsit, pár órára jó hangulata lesz, aztán elmegy. Aki a láthatatlanra is tekint karácsonykor, az magával viszi Jézust, hogy növekedjék benne.

Isten kicsiben kezdi, és nem kész, nagy dolgokat ad elénk. Amit elkezd, az nincs még lezárva, befejezve, az ő műve az időben és a történelemben valósul meg. Így van a teremtéssel, és így van az új világ teremtésével is. A karácsony az új teremtés kezdete. Az üdvösségünk még nincs készen, de már elkezdődött, és ahogyan Pál apostol írja: az, aki elkezdte bennetek a jó munkát, be is fogja végezni azt, a Krisztus Jézus napjára. Arra a napra, amikor végleg beteljesedik és lezárttá lesz Mikeás látomása. Mi ezt a kicsiny kezdetet ünnepeljük karácsonykor, és magunkban hordjuk a reménységet, hogy a világ nem csak jobbá, élhetőbbé, hanem jóvá és élhetővé lesz.

Nelson Mandela, a feketék egyenjogúságáért küzdő béke Nobel díjas dél-afrikai szabadságjogi harcos életrajzában olvastam, hogy harminc évig volt börtönbe zárva. Csak sok év elteltével engedélyezték, hogy lánya, aki édesanya lett, meglátogathassa. Mandela lánya elvitte a gyermeket is, aki olyan idős volt, mint Mandela lánya akkor, amikor őt a börtönbe hurcolták. A nagyapa az ősi afrikai szokás szerint ölébe vette unokáját, hogy nevet adjon neki. Mandela csendben arra gondolt, hogy vajon látja-e még egyszer az unokáját, vajon kikerül-e egyszer még a börtönből, vajon az unokája egyszer majd szabadon élhet-e. Aztán megszólalt, és azt mondta: kislányom, hívjátok úgy, hogy Remény.

Mikeás próféta Isten ígéretét mondta el népének, és ez az ígéret nyolcszáz éven át táplálta a reményt. Kétezer évvel ezelőtt az ígéret elkezdett kibontakozni, kis, a világ számára észre sem vehető esemény történt: megszületett Betlehemben egy gyermek. A gyermek felnőtt, szerette Istent, a mennyei Atyát, és szerette embertársait. Tanított, gyógyított, Isten irgalmáról és szeretetéről beszélt. Végül feláldozta magát a keresztfán, meghalt, hogy magára vállalja a világ, minden ember, minden bűnét. Mennyei Atyja elfogadta ezt az áldozatot, és feltámasztotta őt. Így lett az a kicsiny gyermek a világmindenség Urává. Ebben a kicsiny gyermekben ígéri nekünk is Isten a szabadulást bűneinkből, a megváltást, életünk teljességre jutását. Ez a karácsony ígérete és reménysége. Azok, akik hisznek Isten ígéretének, kétezer évvel később is örömmel éneklik: Szép karácsony ünnepén, csillagfényes estéjén, Jézus jött el, s vele a remény.   Ámen.