Balicza Iván – 2009. 12. 24. – Szenteste – Budagyöngye

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Minden karácsonykor újra és újra szeretnénk megérteni a karácsony lényegét. Ez mutatja, hogy eddig még soha nem sikerült. Ebben az évben számomra egy kedves történet világított rá a karácsony lényegére. Tudom, ez sem lesz a végleges, a teljes, de új.

A történet egy kis fiúról szól, aki egy folyó partján nézte, ahogyan munkások hidat építenek. Látta az idős mérnököt, aki irányította a munkát. Sokáig nézte, aztán egyszer csak megszólította: Szép hivatásod van - mondta. Biztosan nehéz dolog lehet hidakat építeni.

Ha jól megtanulta az ember, akkor nem is olyan nehéz dolog acélból és betonból megépíteni egy hidat – válaszolta a mester. Bárcsak az álmaim hídjait is meg tudnám így építeni.

Az álmaid hídjait? – kérdezett vissza a fiú. Milyen hidakról álmodsz? Az idős mérnök elgondolkozva nézett a fiúra, nem tudta, megérti-e ami foglalkoztatja, de aztán mégis belefogott:

Tudod, álmodom arról, hogy hidat építek a jelenből a jövőbe. Azután szeretném, ha hidakat építhetnék az emberek között is. Jó lenne, ha tudnék hidat verni a sötétségből a fénybe, a szomorúságból az örömbe.

A legjobban olyan hidat szeretnék építeni, amelyen átmehetnénk a mulandóságból az örökkévalóságba, a halálból az életbe.

A fiú figyelmesen hallgatta az idős hídépítő mérnököt. Nem mindent értett meg abból, amit az mondott, de látta, hogy miközben beszélt, szomorú lett. És mert szerette volna felvidítani, azt mondta neki: Tudod mit? Segítek neked. Lerajzolom és neked adom az én hidamat. A te hidad is nagyon szép lesz, de az én hidam a legszebb. Azzal a fiú rajzolt az idős mérnöknek egy szivárványt.

Ebben az évben számomra ez a történet világítja meg a karácsony lényegét.

Mert sok idővel ezelőtt Isten összekötötte  a mennyet és a földet egy szivárványhíddal, jeléül annak, hogy az emberek bűnei ellenére is szövetséget köt velünk. És kétezer évvel ezelőtt egy éjszakán ezen a hídon átjött az Isten a mennyből a földre. Ez volt az első karácsony. A szivárvány híd nevet kapott, és Születés-hídnak hívják. Az emberek egy kis gyermeket láttak, aki sokáig feltűnés nélkül élt közöttük, felnőtt, és tanítani kezdett, szeretetet hirdetett, Istenhez térésre hívott. Voltak, akik szerették, voltak, akik nem. Aztán egy napon kitárta a két kezét. Sebhelyek látszottak rajta. Akkor azt mondta: Én vagyok a Kereszt-híd. Jöjjetek, Atyám áldottai, és örököljétek az országot, amelyet Isten nektek készített. Majd megfogta azok kezét, akik hittek benne, és átvezette őket a jelenből a jövőbe, a sötétségből a fénybe, a mulandóságból az örökkévalóságba, oda, ahol mindig ünnep, mindig szeretet, mindig öröm van.

Ebbe a világba pillanthatott bele János, és most ezen a karácsony estén vele együtt mi is bekukucskálhatunk, ahogyan a gyerekek lesnek be a kulcslyukon a karácsonyi titkokat rejtő szobába.

János apostol írása, a Jelenések könyve azt mutatja meg, ami a szivárványhíd túlsó partján vár ránk: Isten tökéletes, tiszta világát.

János apostol le sem tudja írni azt, amit lát, nem találja a megfelelő kifejezéseket, csak képeket, hasonlatokat keresgél, mert olyat még nem látott, ami ott a szeme elé tárul. Jézus Krisztus dicsősége, mint a fényes hajnalcsillag szikrázik, az öröm a legszebb esküvő öröméhez hasonlít, a célhoz érkezés ahhoz, amikor a szomjazó végre friss forrásvízzel csillapíthatja szomjúságát.

Ide, Istennek ebbe a tökéletes és boldog világába hív minket Jézus. Minden karácsonyi fény, minden ének, minden ünnepi perc töredékes ehhez a mennyei ünnephez képest. És mégis, a karácsonyi ünnep minden eseményében, hangulatában az Isten Lelke szólítja meg a mi lelkünket, és így szól: Jöjj! Érted is átjött a karácsony hídon Jézus, érted is kitárta a két kezét a kereszten, neked is szól: Jöjjetek Atyám áldottai, örököljétek az országot, amelyet nektek készített Isten!

Jézus magában hordozta ezt az isteni világot. Jézus születésével, a karácsonnyal egy darab mennyország jelent meg a földön, az emberek világában. Az evangéliumában úgy írja János, hogy Jézusban megjelent a világosság. Ő hordozta, ő volt a mennyei világosság. Ez a világosság fénylett a sötétségben, de a sötétség nem fogadta be őt. Ezért olyan sötét sok ember számára ma is a karácsony, mert az ünnep fényei csak mesterséges fények, sok fáradsággal csinált hangulat, amibe csak belefáradni, amitől csak megcsömörleni lehet. De ott, ahol befogadják Jézust, ahol Ő az ünnep értelme, ahol őt dicsőítik kegyelméért, ajándékáért, ott világosság lesz, és öröm, és béke, és szeretet. Ott már a földön élhetővé lesz a mennyország.

Nem felejthetjük el persze, amire Pál apostol figyelmeztet, hogy mindezt mi hívők is most még mintegy tükör által, homályosan látjuk. A karácsonyunk is ilyen tükör általi homályos kép, amit eltakar a bűnös természetünk, mások rosszindulata, a külső körülmények sokféle nyomorúsága, betegség, szenvedés, halál. De látjuk a tökéletest, amit Isten készített, és megígért azoknak, akik megragadták Jézus feléjük kinyújtott kezét, akik hittel ragaszkodnak hozzá, és vele járják a töredékes élet útját.

Ebben az évben karácsonyi igénk nem a kisjézus születésének idilli történetét mondja el. Nem a karácsony meghitt világa, a betlehemi istálló, Mária és József, a megszületett kis csecsemő, angyalok és pásztorok állnak előttünk. Nem is volt ilyen az az első karácsony. Ezt az idilli, néha már úgy érzem „szappanoperásított” karácsonyt csak mi, emberek teremtettük meg. Amikor ősszel Izraelben jártunk és ott álltunk Betlehemben, néztük a mindennapjait élő városkát, arra gondoltam: Jézus születésekor is élte a kis település a maga életét. Csak néhány ember számára volt esemény egy gyermek születése, de még ők sem értették ennek a születésnek a jelentőségét. Tükör által, homályosan történt minden. Az élet ment tovább ugyanúgy, ahogyan azelőtt. De ma már többet látunk, mert látjuk már, hogy mégsem ugyanúgy ment tovább az élet. Azzal a kicsi újszülöttel megszületett a földön az Isten új világa, az üdvösség, amely nem valamikor a messze-messze jövendőben, nem is a halálunk után jön, hanem már eljött Jézus születésével. Jézussal itt van a földön és vár ránk az üdvösség. Mindenkinek akkor van karácsonya, amikor ezt felismeri, amikor benne is megszületik a Jézusban való hit. Akkor lesz személyesen a miénk az üdvösség. Ez megtörténhet éppen a mostani karácsony ünnepén is, mert az isteni Lélek hív, hogy „Jöjj!”. Hangozzon hát el a mi válaszunk is, és legyen karácsonyi imádságunkká a keresztények ősi kérése: „Jöjj, Uram Jézus!” Jöjj hozzám is, jöjj az én életembe is!  Ámen.