Balicza Iván – 2009. 05. 17. – konfirmációi igehirdetés – Budavár
Textus: Jézus ezt válaszolta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki nem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (János 14, 6)
Keresztény Gyülekezet, Kedves Konfirmandusok és Családtagok, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Erre az ünnepre készültünk egy éven át, és tudjátok, hogy ez a mai nap nem a ti nagykorúságotok ünnepe, nem egyfajta ifjúvá avatás, nem is családi ünnep, bár természetesen az is, de ti tudjátok, hogy ma arról van szó, hogy ma annak a Jézusnak válaszoltok, aki keresztségetekben megajándékozott titeket az ő barátságával, és elhívott, hogy követői, tanítványai legyetek. A konfirmációi órákon megismertétek, hogy ki ő, és azt is, hogy mennyire szeret titeket. Az életét adta értetek, hogy nektek boldog életetek legyen. Őt kérjük ezen az ünnepen, hogy erősítsen meg titeket a hitben, ő adja nektek az első úrvacsorában testét és vérét, hogy egyek legyetek vele, és vele járjátok életetek útját.
Amikor megszületünk, az életünk nagyon sokféle irányba mehet. Függ ez a magunkkal hozott örökségtől, képességeinktől, környezetünktől, körülményeinktől, attól, hogy hogyan nevelnek minket a szüleink, milyen hatások érnek minket. Lehet belőlünk tűzoltó, rendőr, katona, vagy vadakat terelő juhász, tanár, mérnök, orvos és sok minden más. Ezt a sokféle irányt jelzi itt fölöttem a plakát, és a kivetített kép.
Később még mindig sokfelé vezethet az életünk útja, de már kezdjük mi magunk is tudatosan keresni, hogy milyen irányba menjünk. Kezdjük megismerni a világot, és belátjuk, hogy a világ nagy, el kell benne igazodnunk. De hogyan találhatjuk meg a saját utunkat? Segítség kell, hogy eligazodjunk.
Ha nincs segítség, eltévedünk, és úgy érezzük magunkat az életben, mintha labirintusba kerültünk volna. Sok ember van így, aki egész életében csak bolyong, és elveszettnek érzi magát. Tapasztalt turisták, cserkészek ezért soha nem indulnak túrára segítség nélkül, ez pedig nem más, mint egy iránytű és egy térkép. Ennek a kettőnek a segítségével biztosan el lehet jutni a kitűzött célhoz.
Isten nekünk is adott iránytűt és térképet, hogy életünk útját megtaláljuk, el ne tévedjünk, és célunkhoz megérkezzünk. Isten iránytűje Jézus, a térkép pedig a Biblia.
Azonban hiába van iránytűnk és térképünk, ha nem tudjuk, hogy hol is vagyunk, honnan indulunk. Ezért adják meg a turistáknak kihelyezett várostérképek is a kiindulási pontot, minden ilyen táblán van egy piros pötty: Ön itt áll. Így van ez életünk útjával is. Amikor majd nemsokára a konfirmációi imádságban megvalljátok, hogy „Hiszem, hogy Jézus Krisztus értem is meghalt a kereszten”, akkor meghatározzátok a helyeteket: A keresztnél állok, meg vagyok keresztelve, ez a biztos pont az életemben. Nincs ennél, Istennek a Jézus keresztjében adott szereteténél biztosabb pont. Ha tájékozódnunk kell, mindig ezen kell betájolnunk magunkat. A konfirmáció nem más, mint életünk tájolópontjának, a keresztségünknek a megerősítése.
Az úthoz azonban még ki kell jelölnünk a célt is, azt, hogy hová is akarunk eljutni. Sokféle életcélt választhatunk magunknak. Én azonban úgy gondolom, hogy minden ember boldog akar lenni, és szeretne végül eljutni az Istenhez, az ő örök szeretetéhez, az üdvösséghez. Ha életünk útja véget ér itt a földön, bízunk abban, hogy nem a semmibe, a halál sötét szakadékába zuhan az életünk, hanem célhoz ér és teljessé lesz Istennél. Az élet labirintusából mindenki szeretné megtalálni a kiutat.
Innen már minden egyszerű. Ha van kiindulópontunk, és ha van célpontunk, akkor az iránytű és a térkép segítségével könnyen eljutunk az A pontból a B pontba.
Vagy mégsem így van? Bizony, még ekkor is észnél kell lenni, és vigyázni kell. Rejtő Jenő egyik könyvében, a „Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára” címűben szerepel egy híres földrajztudós, aki egy távoli, eldugott szigetre vezet egy expedíciót, hogy saját magát megkerestesse. Bármilyen híres, okos is ez a tudós, mégsem oda érkeznek, ahová indultak. Miért? Mert Piszkos Fred megbuherálta az iránytűt, egy kis mágnest tett alá, és az eltérítette az északi irányból. Csak kicsit, egy-két fokkal, de ez a hosszú úton már elég volt ahhoz, hogy ne a célhoz, hanem egy másik szigetre érkezzenek.
A hitünk mindig Jézusra mutató iránytűjét is eltéríthetik mágnesek. Ilyen mágnes a pénz, a gazdagság, a jólét vágya. Ilyen az elismerés, a nagyság, a hírnév utáni vágy. Ilyen a mások fölötti hatalom vágya. Az is eltérít minket, ha azt mondjuk: egyedül is tudok hinni, nem kell ahhoz templomba, ifjúsági órára járni. Vagy ha azt, hogy nem kell mindent komolyan venni, ami a Bibliában van, régi könyv, és azt is emberek írták. Én a magam módján hiszek. Sok embert, főleg fiatalokat az vezet félre és térít el, hogy azt mondják: amíg fiatal vagyok, ki akarom élni magam, és keresik a testi-lelki egészségüket károsító, túlhajszolt szórakozást. Mások véleménye is eltéríthet minket célunktól, és olyanok leszünk, mint a szélkakas, amelyik mindig arra fordul, amerről fúj a szél.
Világos, hogy ha az iránytű mellé mágnest teszek, azzal nem változtatom meg az észak irányát, de becsapom magamat, eltérek Jézustól, és nem fogom elérni a célt. Pál apostol arra figyelmezteti a keresztényeket, hogy: Vigyázzatok! Vigyázzatok hát ti is, vigyázzunk mindannyian!
Hogy emlékezzetek konfirmációtokra, és arra, hogy Jézus a ti iránytűtök, a Biblia a térképetek, konfirmációi emlékül mindegyikőtök kap egy Bibliát és egy iránytűt. Használjátok minden nap, és ne egyedül, hanem a gyülekezet közösségében járjátok a hit útját, mert így, a keresztények közösségében sokkal könnyebben megmaradhattok annál, aki az út: Jézusnál. Vezessen és őrizzen titeket Isten, és adja meg nektek, nekünk, hogy Jézust követve életünk célhoz érjen! Ámen.
A prédikációhoz használt prezentáció képeit mellékeljük: