Balicza Iván – 2009. 04. 05. (Virágvasárnap) – Zof 3,14-17

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

2009 Virágvasárnapján Magyarországtól távol van az öröm és az ujjongás. A gazdasági, politikai, erkölcsi, az elmúlt hét év kormányzati válsága a béketűrő embereket csüggedéssel, a kevésbé béketűrőeket felháborodással tölti el. Vélhetően tízezrek mennek ma a Hősök terére, hogy jelezzék: elég volt. Újra, jobbra, igazságos, tiszta közéletre, működő országra vágynak az emberek. De a kérdés mindenkiben ott van: lesz-e ilyen változás? Vagy továbbra is azt a cinikus álláspontot képviseli a kormány, amit vezetője elhíresült szavaival úgy fogalmazott meg: Hadd tüntessenek, majd megúnják. És akinek nem tetszik, el lehet menni.

Ebben a helyzetben, ilyen kontextusban nagyon idegenül hangzik virágvasárnapi igénk, Isten szava: Ujjongj, kiálts örömödben, örvendezz, vigadj teljes szívből! Nem tudunk hinni abban, hogy veled van Istened, hogy nem kell többé veszedelemtől félned. Éppen az ellenkezőjét látjuk beteljesedni, a családok, a kisemberek még drasztikusabb megszorítását, Csökkennek a reálbérek, megszűnnek a szociális támogatások, félni kell a munkahely elvesztésének veszedelmétől, a hitelek bedőlésétől, az otthonok elárverezésétől.

Mit kezdjünk Isten biztatásával, hogy ne csüggedj? Hogy veled van az Úr, ő erős, és megsegít? Isten fog 13. havi nyugdíjat és fizetést küldeni? Isten fogja kifizetni az energiaszámláinkat? Isten teremt munkahelyeket?

Mielőtt legyintenénk és leírnánk Istent, nézzük meg, milyen helyzetben hangzottak el a próféta szavai.

Zofóniás egy olyan korban volt próféta, amikor az addig nagybirodalom Asszíria kezdett szétesni. Az addig uralma alatt élő Izraelben nyugtalanság támadt, vissza akarták szerezni függetlenségüket. Az asszírok bevonultak Izraelbe, idegen kultúrát, idegen vallást terjesztettek, és a nép kettészakadt; az idegen kultúrát kiszolgálókra, akik meggazdagodtak, és a jóval nagyobb szegény  rétegre.

És éppen ebben a helyzetben hirdette Zofóniás, amit textusunkban olvastunk: Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izrael! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya. Ne félj Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az Úr, ő erős és megsegít.”

Zofóniás hitte, hogy Isten a történelemnek, a politikának, a gazdasági életnek is Ura, és a mélyponton, kilátástalan jövő láttán azt mondja népének: Ne mondjátok, hogy rajtunk már az Isten sem segít. Éppen Isten fog rajtatok segíteni. De ehhez vissza kell térnetek hozzá, el kell fordulnotok a bálványoktól és oda kell fordulnotok teljes szívvel ahhoz az Istenhez, aki boldogan örül nektek és megújít titeket szeretetével.

Minden reform a lelki, vallási reformmal kezdődik. Minden megújulás hitbeli megújulással indul. Nem csak Zofóniás idejében, hanem ma is így van ez. Nem csak a társadalomban, egy ország életében, hanem a mi személyes életünkben is alaptörvény: akkor jön rendbe az életünk, ha rendbe jön az Istennel való kapcsolatunk. Csak politikai, csak gazdasági reformokat nem lehet sikeresen véghezvinni, mert akkor úgy cselekszünk, mintha egy gyenge alapra épült, roskatag, megrepedt falú háznak lebontjuk a falait, és egy nagyobb, szebb házat építünk. Aztán csodálkozunk, hogy már építés közben összedől az új ház, pedig nem is lehet másként, hiszen ugyanarra a gyenge alapra építjük az újat. Így történik ez az életünkben is. Tele vagyunk tervekkel, ötletekkel, nagy nekiszánásokkal, fogadkozásokkal, és azután megint minden rommá lesz. És mindez egyszerűen azért, mert a régi alapra, önmagunkra, bűnös természetünkre, önzésünkre, nyereségvágyunkra építünk. Nem akarjuk a régit kicserélni az újra, az egyedül biztos alapra, amelyet Isten adott emberi életünknek: Jézus Krisztusra.

Zofóniás a megújulás ígéretét hirdeti népének, az Istennel végrehajtott személyi és társadalmi reform sikerét és örömét. Azt hirdeti, hogy lehet újat kezdeni, és Isten odaáll mindazok mellé, akik ezt vele akarják végrehajtani. Isten odaáll azok mellé az emberek és népek mellé, akik hajlandóak megtérni hozzá, hajlandók komolyan venni őt, és segít nekik életük újjáformálásában.

Ezért mi is örülhetünk Zofóniás szavainak, bennük Isten ígéretének, bátorításának. Az új ország ígérete nekünk is szól. A döntő kérdés az, hogy elhisszük-e, és követjük-e?

Virágvasárnap felhangzik az örömüzenet: Örülj nagyon, íme királyod jön hozzád. Isten Jézust adta, hogy királyunk, mondjam azt, hogy miniszterelnökünk legyen? Naivan hangzana, ha azt mondanám: Jelöljük, válasszuk Jézust miniszterelnöknek. Legtöbben nem tudnának mit kezdeni ezzel, érthetetlen, értelmetlen lenne számukra. Pedig nem is olyan érthetetlen és végképp nem értelmetlen. Mi lenne, ha a miniszterelnök hívő keresztény lenne? Mi lenne, ha a kormányban csupa hívő keresztény miniszter lenne? Azt gondolom, ugyanaz, mint azon az első virágvasárnapon. Sokan ujjonganának, és sokan megbotránkoznának. Akkor néhány nap után az ujjongók azt kiabálták: Feszítsd meg! Ma is néhány nap, vagy hét múlva az ujjongók is azt kiabálnák: mondjon le! Mert Jézus csak azoknak jönne be miniszterelnökként, akik el tudnák fogadni Isten programját: térjetek meg, forduljatok el önmagatoktól, a bűneitektől, szeressétek embertársaikat, szeressétek az ellenségeiteket, mondjatok le az erőszakról, a hatalomról, és keressétek, cselekedjétek Isten akaratát. Jézus elénk élte Isten reformjának programját, Szavaiban, tanításában, tetteiben megmutatta, hogy hogyan gondolja Isten emberi életünket, és azt mondta: kövessük őt. Kevesen vannak, akik így gondolkoznak. Akik mégis, azok a keresztények. Az ő jutalmuk, hogy van reményük, mert maguk mellett tudják Istent, és így biztathatják magukat, egymást és hazájuk népét: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.”   Ámen.