Üzletasszonyból szerzetesnő – Hit és profit

Laura nővér – világi nevén Baritz Sarolta – korábban sikeres üzletasszony volt, a Pepsi-Cola magyarországi leányvállalatának egyik vezetője. Ám az anyagi gazdagságot szerzetesi örömökre cserélte: a menedzser harmincnégy évesen belépett a Domonkos-rendbe. Ott kapta szerzetesi nevét, a Laurát, amely babérkoszorút jelent. A nővér ma ötvenéves. A Sapientia főiskolán hófehér „habitusban” vár minket. Mintha öltözékével is kifejezné: annak, aki az Urat szolgálja, minden nap ünnep. Halkan köszön, mint akinek nehéz megtörnie a csendet. Rendjükben a szilenciumnak kötelező hagyománya van: az Istennel való párbeszédhez nem kellenek szavak.

Persze a szerzetesnőnek a kommunikációval sem akad gondja. Doktorandus a Corvinus Egyetem környezet-gazdaságtani tanszékén, szakértőként közreműködik a parlament Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsának két bizottságában. Emellett rendszeresen tart előadásokat vállalkozóknak az erkölcs és az üzlet kapcsolatáról. Ám mostanában legtöbb idejét a hittudományi főiskolán tölti. Oktatja a „szociális igazságosság” tantárgyat, és szervezi az első hazai keresztény közgazdaságtani kurzust. A kétéves posztgraduális levelezőszakot a római Pápai Szent Tamás Egyetem és a budapesti Corvinus is támogatja.

A pénz: eszköz

A főiskola könyvtárában találkozunk. Különös látvány, amint rózsafüzérrel öltözékén elemzi a profit és a hit összefüggéseit. Jézus igéihez is kell „promóció”.

A szerzetesnő azt mondja, az ő szemléletük nem kirekesztő. Nem az számít, ki milyen felekezet tagja, vallásos-e.

A keresztény közgazdaságtan azt hirdeti: a profit célja nem az önös érdek, egyéni gazdagodás. A pénz eszköz, amellyel a közjót szolgálhatjuk, segíthetünk másoknak. Ne csak részvényekbe fektessünk be, hanem az erkölcsbe is. Téved, aki azt hiszi, ez ráfizetés. Nemzetközi tőzsdei vizsgálatok kimutatták: az etikus üzleti magatartás hosszabb távon anyagilag is megtérül. De legfőbb „hozadéka” egy élhetőbb, emberségesebb társadalom.

Szép eszmék. Megvalósításukra az emberiség pár ezer éve éretlen.

Laura nővér azonban optimista. Szerinte ma már sokan belátják: paradigmaváltásra van szükség a gazdaságban. Egyre több az olyan vállalat, ahol a morál is mérce. Például a nemzetközi Fokoláre Mozgalom üzleti világhálózatához ezer cég, köztük több magyar is csatlakozott. Küzdenek a korrupció ellen, támogatják a szegényeket. Hívő vállalkozókkal itthon is megalakult az ÉrMe (Érték Megőrző) Klub, amelynek szlogenje: „Az üzlet több, mint profit.” Laura nővér felmérést végzett köztük. Az „érmések” közül többen elismerték: aki nem akar becstelenül nyerészkedni a piaci versenyben, az nem fog a „cápák” közé bekerülni. De nekik megér ennyit a tiszta lelkiismeret.

A szerzetesnő megszomjazik beszélgetés közben. Csöppet sem zavarja, hogy ásványvíz helyett kollégái csapvizet öntenek a poharába. Az ő rendjükben erény a szegénység. Nehéz elképzelni, hogy a nővér valaha nagy céges autóval suhant a pesti utcákon, s üzletkötőként bejárta a világot.

De akkor őt még Baritz Saroltának hívták. Budapesten született 1960 áprilisában – nagypénteken. Vallásos katolikus szülei húsvéti ajándéknak tekintették a gyermeket, és elfogadó szeretetben nevelték. Édesapja gépészmérnök, édesanyja zenetanár volt, művészien zongorázott. Az anyai nagymama is velük élt. Hároméves volt a kislány, amikor nagymamájával buszbaleset érte. A jármű átment az idős asszony lábán, de unokáját még a kerekek között is testével óvta: megmentette az életét.

A nagymama többé nem tudott rendesen járni, de a hite átsegítette a testi-lelki fájdalmakon. Bárki jött is hozzájuk, örömmel vendégül látta, lakásuk nyitott otthon lett mindenkinek. A kislányt édesapja rendszeresen vitte templomba, esténként a szentek életéről mesélt neki. A lány is zenei pályára készült. Zongorázott, ám a gyakorlást tíz év után abbahagyta. Társaságba vágyott, bulizni, táncolni, mint minden kamasz.

Sarolta érettségi után a közgáz külgazdasági szakára jelentkezett. Éltanuló volt, rengeteg baráttal: „nagykönyvben” sem lehetne szebb az ifjúság.

Aztán kiderült: édesapja halálos beteg, rákos. Egy hónap múlva már temették is. Majd elveszítették a szeretett nagymamát is. A lány édesanyjával kettesben maradt, évekig tartott a gyászuk.

Baritz Sarolta a munkába menekült. 1983-ban diplomázott, idővel a Hungarotex Külkereskedelmi Vállalatnál helyezkedett el: hazai élelmiszereket adott el nyugati piacokon. Egész évben utazott, néha azt sem tudta, szingapúri, izraeli vagy német hotelszobában ébredt-e. Ha Indiában reklamáltak egy Magyarországról érkező borsószállítmány miatt, őt riadoztatták, hogy repüljön oda elsimítani az ügyet.

A siker és pénz évei

Később, a rendszerváltás idején sikerrel pályázott a Pepsi-Cola cég sales operation manager állására. Rendszeresen járt New Yorkba, Los Angelesbe, élvezte a zajos, pezsgő „Pepsi-életet”. Sikeres volt a bizniszben, jól keresett, de luxusra akkor sem vágyott. Sokat adakozott. A cégnél híre ment, milyen jó a légkör Baritz Sarolta osztályán. Ha a menedzser megtudta, hogy elbocsátottak egy idősödő kollégát, rögtön felvette maga mellé. Testi fogyatékosoknak is adott munkát.

Saroltának mégis egyre inkább hiányzott valami. Saját családja nem volt, az üzlet pedig már kevéssé kötötte le. Kell, hogy ennél magasabb célja is legyen az életnek.

Akkoriban tudta meg, hogy édesanyjának csontrákja van. Egy évet jósoltak neki az orvosok. Sarolta egyre többet maradt otthon, hogy gondozhassa őt. Minden reggel a közeli Domonkos-rendi templomba jártak imádkozni. És a menedzser megtapasztalta: a szeretet nyeresége a legjobb a világon. Jöttek hozzájuk a hívek, látogatták a beteget. Saroltának nem fájt a búcsú édesanyjától. Utolsó leheleténél mellette volt a kórházban. Úgy érezte, karjaiból a halottat egy sokkal erősebb kar emeli át az örök életbe. Jézus nem engedi, hogy az ember a semmibe hulljon. Sarolta fehér ruhában ment a temetésre, mint egy örömünnepre.

A kólától Jézusig

Azután egyedül maradt zuglói lakásában. Nagy lett a csönd, de a némaság megtelt a lélek belső hangjaival. A menedzser már csak a domonkosok közé járt szívesen. A barátok, kollégák eleinte nem értették a változást, aggódtak érte. Különösen, hogy mind gyakrabban éreztette, megtalálta igazi hivatását: Jézus hívja őt.

Baritz Sarolta otthagyta a Pepsit, és szinte mindenét elajándékozta barátainak és a szegényeknek. 1994-ben beállt a Domonkos-rendbe. A szerzetesek azt mondták neki: hét éve van arra, hogy eldöntse, Jézusnak akarja-e szentelni magát. De Sarolta az első perctől tudta, hogy választása végleges. Amikor a noviciátusi „fogadalmas idő” 2001-ben letelt, örökfogadalmat tett.

Laura nővér a Sapientia főiskolán hit- és etikatanári szakot végzett. Egyik római tanulmányútján ismerkedett meg a keresztény közgazdaságtan elveivel. Végre megtalálta azt a magasabb célt, amit keresett. Régi hivatását új küldetésében kamatoztathatja: az isteni hit „menedzsere” lett.

A nővér egyszerű életet él. Budakeszi rendházukban szentmisével, közös imával, zsolozsmával kezdik a napot. A szerzetesnők között akad pszichiáter, tanár is. Az életen át tartó tanulás is alapelv náluk. Az e világi munkálkodás ideje a nappal, de az este újra az imádságé, a csendé. Nem is hiányzik több annak, aki az Úrnak engedelmeskedve lett hite szerint örökre szabad.