Ünnepelnek a tábori lelkészek – 15 évvel ezelőtt kezdték lelki szolgálatukat a magyar honvédségben

Létrehozás: 2009. október 17., 11:09 Legutolsó módosítás: 2009. október 17., 11:11

Budapest – 15 évvel ezelőtt kezdték lelki szolgálatukat a magyar honvédségben az egyházi felekezetek képviselői. A tábori lelkészek törődésére nemcsak a magyar laktanyákban, hanem a külföldi missziókban is nagy szükség van, hiszen folyamatosan ezer magyar katona dolgozik távol a családjától. Forrás: dunatv.hu / Zakar Ádám

„Az otthonról érkezett hírek alapján, a külső hatások miatt, az ember önmagával vívott harcaiban is sok olyan dolog jelentkezik, amely lelki problémaként sokszor segítségre szorul és ezért vagyunk tábori lelkészként ott, hogy a katonáknak ebben segítsünk Isten igéjével” – mondta Jákob János ezredes, a Hm protestáns tábori püspökség hivatalvezetője.

„Sokszor segítenek nekünk is, a legnehezebb pillanatokban. Amikor meghalt a két katonánk Afganisztánban, nagyon-nagy szerepe volt a tábori lelkésznek abban, hogy az a csapat, az a kontingens emelt fejjel és tenni akarással dolgozott tovább” – jegyezte meg Szekeres Imre, honvédelmi miniszter.

Az országban kilenc helyen harmincan végeznek lelkipásztori tevékenységet, míg külföldön Afganisztánban, Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában hirdetik Isten igéjét a magyar katonáknak.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben