Uniós pályázat szociális célokra

Létrehozás: 2009. július 17., 09:03 Legutolsó módosítás: 2009. július 17., 09:07

Ősztől mintegy húszmilliárd forint európai uniós támogatásra lehet pályázni szociális intézmények korszerűsítésére – közölte a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. csütörtökön. Forrás: Magyar Nemzet, MTI

A meghirdetett konstrukciók célja a szociális alapszolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások minőségi fejlesztésének, új bölcsődék kialakításának és a már meglévők bővítésének, felújításának, korszerűsítésének, valamint akadálymentesítésének a támogatása. A dél-alföldi és az észak-alföldi régiókban pedig a lakosság aktív pihenését, a szabadidő kreatív eltöltését lehetővé tévő belső közösségi terek fejlesztése is megpályázható – írta közleményében a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács által alapított társaság.

Emlékeztetnek, hogy tavaly májusban lehetett először ebben a témában pályázatot benyújtani. Ekkor a rendelkezésre álló forrás több mint 15 és fél milliárd forint volt, a benyújtott pályázati igények pedig meghaladták a 31 milliárd forintot. Pályázatokat idén az említett intézménytípusok fenntartói, helyi és kisebbségi önkormányzatok, illetve ezek társulásai, valamint egyesületek, egyházak, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, egyéb jogi személyiségű nonprofit szervezet és szociális szövetkezetek, a dél-alföldi és az észak-alföldi régiókban pedig a közösségi tereknek helyt adó ingatlanok tulajdonosai nyújthatnak be – közölték.

Tájékoztatásuk szerint a vissza nem térítendő uniós támogatás összege minimum 5 millió, maximum 250 millió forint lehet régiónként és a fejlesztendő célonként eltérően. A mostani kiírás keretében körülbelül 280 projektet támogathatnak. A pályázatokat szeptember 1. és december 1. között lehet benyújtani a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. regionális területi irodáihoz.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben