Ügynökdossziék: lelkészek meséltek arról, hogyan szervezték be őket

Bár elhibázott, egyházellenes hangulatkeltésre alkalmas lépésnek tartotta az ügynöklisták nyilvánosságra hozását 2005-ben az evangélikus egyház, megkövette az állambiztonsággal együttműködő lelkészek áldozatait, és az egyház országos vezetése belső vizsgálatot indított. Az ötéves munka a végéhez közeledik. A Magyarországi Evangélikus Egyház azt tervezi, hogy könyv alakban is nyilvánosságra hozza a kutatási eredményeket. Muntag András azt mondja: a múlt feltárásával a tisztánlátás a céljuk.

– Egyházunk 2005-ben hozta létre a tényfeltáró bizottságot, amelynek feladata, hogy tisztázza: az evangélikus egyházban kinek milyen érintettsége volt a titkosszolgálati együttműködésben. 2007 elején megalkottuk ennek a munkának a rendszerét. A tényfeltáró bizottságnak jelenleg öt tagja van: egy levéltáros, két történész, egy jogász és egy lelkész. 

– Hány embert érint az átvilágítás az egyházban? Korábbi híradások ötvenet emlegettek. Változott ez a szám? 

– Ötvenvalahány név van a listán, ezek az ügynöki kartonokon szereplő beszervezési nevek. Közülük tizenötöt sikerült feldolgozni, vannak viszont néhányan, akiket nem találunk ezekben a nyilvántartásokban, de az egyház közvéleménye tud érintettségükről. 

– A munka kizárólag archívumra vonatkozik, vagy személyek visszaemlékezéseire is? 

– Az érintetteket minden esetben megkeresik a bizottság tagjai. Az élőket személyesen, a nem élőknek a családtagjait. 

– Mi a módszerük? A zsinaton az hangzott el, hogy nem ítélkezni akarnak. A megismerés, a megbékélés az igazi cél. 

– Az öttagú bizottság megosztotta egymás között a munkát: a levéltáros a történészekkel átnézte a dokumentumokat, együtt dolgozták fel az információkat. A jogász a tanulmányokat jogi szemmel vizsgálta meg, a lelkész volt az összekötő az érintettek és a bizottság között. 

– Jól tudom, hogy a három jelenlegi püspökről nem találtak terhelő anyagot? 

– Csak a tisztánlátás érdekében mondom: azok az információk, amiket a bizottság most elénk tárt, csak arról szólnak, hogy a fennmaradt dokumentumokban mit lehet látni. A három jelenlegi püspökről nem ismerünk terhelő dokumentumot.

– A Fejér megyei lelkészek vizsgálata elkészült már? 

– A lelkészek soklakiak, vagyis életük során több gyülekezetben is megfordulnak, így nehéz kijelenteni valakiről, hogy Fejér megyei. Az eddig azonosított, érintett lelkészek között azonban ismereteim szerint senki nincs, aki korábban Fejér megyében szolgált volna. 

– Élő személyekkel kezdték a tényfeltáró munkát. Ennek az az oka, hogy ezek az emberek még elmondhassák beszervezésük történetét, a tevékenységük részleteit? 

– A személyes kapcsolatnak köszönhetően olyan dolgokat tudtunk meg, amit a papírokból nem tudhattunk volna meg. Elmesélték a lelkészek, hogyan szervezték be őket, hogyan zsarolták meg őket, mi volt az a módszer, amivel sikerült együttműködést elérni. Olyat is tapasztaltunk, hogy gyenge volt az együttműködő készség az államvédelmi hatósággal. 

– Milyen okai voltak, hogy lelkészeket beszerveztek? 

– Az államnak az volt a célja, hogy az egyházakat mint potenciális reakciós szerveket minél jobban szétzilálja. Vagyis egymás ellen fordítsa az embereket, illetve hiteltelenné tegye őket. 

– Ezek ismertek. Arra gondoltam, milyen módszerrel kényszerítettek lelkészeket, illetve kényszerítettek-e egyáltalán, hogy jelentéseket tegyen?

– Mindenkinek az életében vannak sötét foltok: baleset okozása, családi kapcsolatok, esetleg öszöndíj-megnyerési lehetőség... 

– Kényszer volt ez egyáltalán? Zsarolás? Vagy ideológiai indíttatás? Esetleg karriervágy?

– Ami elénk került a feldolgozott anyag, abból az derül ki, hogy a zsarolástól kezdve többféle módszert alkalmaztak, mindenkinél személyre szabottan, hogy a lelkész ne tagadhassa meg kategorikusan az együttműködést. Balesetet okozott például egy fiatal teológus hallgató, és rá egy hónappal megjelentek nála az állambiztonság emberei. Felajánlották neki, hogy eltusolják az ügyet, ha hajlandó jelenteni nekik. A vizsgálat szerint többen is az elnyerhető ösztöndíjak, külföldi egyházi munka vagy utazás reményében vállalták az együttműködést. 

– A kutatómunka valóban alátámasztja, hogy még 1998-ban sem hagytak fel az ügynökök beszervezésével? 

– Az eddig feltárt bizottsági anyag szerint 1990-ig tudjuk nyomon követni az állambiztonság munkáját. Az ismert beszervezések jó része a 70-80-as években történt. 

– Gyakran hallunk arról, hogy akták tűntek el, vagy meghamisították azokat. Önök is tapasztalták ezt? 

– Meghamisított iratról nem tudunk, de sok jel utal arra, hogy valóban eltűnhettek iratok. Olyan emberekről, akikről többé-kevésbé köztudomású volt, hogy jó kapcsolatuk volt az állambiztonsági szervekkel, nem maradtak fenn dokumentumok. Azt is látni lehet egyes esetekben, hogy a beszervezésnek nyoma van, de a jelentéseknek már nincs, vagy olvastunk jelentést, amiből kiderül, hogy van olyan egyházi személy, akit beszerveztek, de róla nem találtunk anyagot. 

– Keresik ezeket az aktákat? 

– Minden utalás fontos lehet ahhoz, hogy megtaláljunk eddig még ismeretlen anyagokat. Apró morzsák, szálak, egy-egy utalás: sokszor ez alapján tudunk indulni. Több oka van annak, hogy valakiről nem találunk anyagot. 

– Feltehetően nyomós oka van, hogy éppen ezek az akták tűntek el!  

– A jelenleg lefolytatott tényfeltáró munkának nem a nyomozás a célja. Egyenlőre a meglévő dokumentumok alapján tudjuk feltárni a múltat. Attól remélve tisztánlátást, hogy tudományosan megtörténik a múlt egy szeletének a feldolgozása.