Tudnál egy évig a Biblia szerint élni?
A New York-i Esquire alapos szerkesztője egy teljes évet áldozott arra, hogy élete minden mozzanatában szigorú alázatossággal kövesse a Biblia, valamint más szent és szervesen csatolmányozott iratok, tekercsek valamennyi parancsát, szabályzó előírását. Körülbelül hétszázat. Ideértve a prófétai szakállvég érintetlenségét, a brooklyni csirkeáldozat bemutatását, valamint olyan kommunikációs asszisztens részmunkaidős alkalmazását, aki vállalja az ókori egyiptomi rabszolga státuszát, s persze, aki rögvest átveszi hősünktől a fénymásolás nem túl felemelő feladatát. Szerzőnk, miközben „nemkevertszálas”, vagyis a kóser előírásoknak megfelelő gyapjúpulóverében tizenkét hónapon át rendületlen következetességgel végzi különös indíttatású helyzetgyakorlatainak sokaságát, mulatságos kalandokba keveredik. Egy könyv a legtöbbször kiadott könyvről, a Bibliáról. „Egy év az írás szerint.” Forrás: Népszabadság / Corelli Gréta
– Ha azt kérdezi, melyik az igazi Isten, akkor azon a véleményen vagyok, hogy a falusi nénikék, meg a haldokló katonák istene, Ábrahám, Izsák, a pátriárkák istene, s nem a filozófusok istene. A szívvel-lélekkel megélt, személyes, állandóan jelenlévő Isten, az Én Uram és Megváltóm. Az is igaz persze, hogy „annyi Isten, ahány öregasszony" – véli Kőrös László műfordító, aki szerkesztőként jegyzi Arnold Stephen Jacobs sajátos kísérleti jegyzőkönyvének magyarországi kiadását, s aki mint a latin és a görög nyelvben, illetve vallási dolgokban is valamelyest jártas filosz, magyarázó jegyzetekkel látta el a művet.
Jacobs ötlete nem újszerű, bár örökké aktuális. A Biblia részeinek egybeszerkesztése óta milliárdnyi ember próbál élni e szent iratok utasításai, meghagyásai és szelleme szerint. A szóban forgó precíz és „kételymentes" parancsolatkövetés hatalmas könyvsikert eredményezett, amelyre a Paramount Pictures máris opciós szerződést kötött, vagyis film lesz belőle. Ez ráadásul nem is az első ilyen sikere, Jacobs ugyanis előző szituációs próbálkozása során az Encyclopaedia Britannica valamennyi kötetét elolvasta, hátha a világ legokosabb embere válik belőle. (Zárójelben: kudarcot vallott, sőt saját bevallása szerint erre egy televíziós kvízjáték során jött rá, ami ma is rémesen feszélyezi.)
Egyébként hivatalosan zsidónak tartja magát, de bevallja, hogy soha sem élt maceszon, sőt paradox helyzetként értékeli azt a meghatározó korai emlékét, amikor szülei jókora Dávid-csillagot biggyesztettek a karácsonyfa csúcsára. Ugyanilyen értetlenséggel fogadta, hogy nagyapja temetésén egy ismeretlen rabbi magasztos szavakkal beszélt az elhunytról, akivel pedig sohasem találkozott. A szerző családjában azonban kétségtelen érdeklődés mutatkozik a spiritualitás iránt, akad például egy sokat emlegetett rokon, aki először hindu gurunak nevezte ki magát, majd hippiszekta-alapítóként folytatta, hogy utóbb az evangéliumi kereszténység buktatóin át, ultra- ortodox zsidóként telepedjen le Jeruzsálemben. Szerzőnk, mindezen hányattatások dacára is úgy érezte, hogy valami kimarad az életéből, ha nem tanulmányozza a vallást.
- Lehet élni az írás szerint? Sikerült ez egyáltalán valakinek?
- A parancsolatok, meghagyások szerinti élet a mai New Yorkban, ezen belül a szerző szűkebb környezetében, az Upper West Side-on egyáltalán nem kockázatmentes vállalkozás. Vegyük mindjárt az ajtófélfára, bárányvérrel történő „bajelhárító" írás kivitelezését, amely határozott ellenérzést kelt a Jacobs-família tagjaiban. (Nem így a szomszéd kutyájában.) Vagy ott a lerázhatatlan öregúr, aki, miután szétválogatta Jacobs kóser és nem kóser ruháit, állhatatosan jár a nyakára bizonyos együtt imádkozások kieszközlése érdekében. Ő az, akit a szerző „Isten Ruhásszekrényekbe Kiszálló Nyomozójaként" emleget.
- Szóval veszélyes az Írás szerinti élet?
- Félretéve az iménti frivol hangütést: van kockázata, bár nem a szó hagyományos értelmében .Ha ugyanis a Szentírás Isten szava, esetleg a Szentlélek műve, vagy egyáltalán sugallt mű, kinyilatkoztatás, akkor hitben élő ember számára rendkívüli fontosságú, hogy jól követi-e. Az értelmezése azonban segítők bevonása nélkül meghaladja erőnket, ezért van szükségünk képzett vagy „beavatott" közvetítőkre, papokra, lelkészekre, rabbikra. Közvetlenül az írás szerint élni „saját fejünk után " lehetetlen. Ez eredményezheti ugyanis az „annyi Isten, ahány öregasszony" helyzetet.
Van abban valami pogány és profán, ahogy a „Hegedűs a háztetőn" Tevjéje, vagy a zsidó viccfigurák alkudoznak Istennel. Az ószövetségi Isten még teljesen emberszabású, interaktív, mára azonban mintha visszahúzódott volna a megközelíthetetlen transzcendenciába. Jacobs egyébiránt közvéleménykutatást végez szűkebb New York-i baráti körében ez ügyben, s a megkérdezettek többsége hiányolja is ezt a régimódi interaktív Istent, valamennyien azt állítják, Isten nagyon is megváltozott az utóbbi időben, például nem áll velük szóba, nem ad nekik egyértelmű jeleket, és ez kicsit bántja is őket, nem értik mi történt kettőjük viszonyában, et cetera...
- Lehet humorral közelíteni a Bibliához?
- Nem ez a legkézenfekvőbb módszer, de nem érdemes kizárni. Szent Jeromos enyhén szólva sem volt a humor bőven buzgó forrása, de még ő is megengedte magának, hogy szent dolgokhoz derűvel közelítsen. Követője és szponzora, Szent Paula levélben panaszkodott neki, hogy leánya apácának állt, mire Jeromos így vigasztalta: „Leányod (azzal ugyanis, hogy Krisztus jegyese lett - a szerk.) nagy jót tett veled, mert most már Isten anyósa vagy."
- Aki betartja a parancsolatokat, eljut Istenhez? Van ilyen csoda?
- Mindnyájan eljuthatunk Istenhez, és mindnyájan egy másikhoz, írja a Martin Buber zsidó filozófus. Szerintem maximum ennyi valószínűsíthető. Meg talán annyi, hogy maga a vallás gyakorlása is hatást tesz az agnosztikus lélekre, tehát az Isten létezését kétellyel kezelő személyiség a próbaév végén esetleg mégis pozitív változásokat észlel saját magán. Jacobs maga sem gondolta volna, hogy birkát fog őrizni Izraelben, vagy spirituális célból galambtojást simogat majd. És az, amit átél, gazdagabbá teszi.
A csodával kapcsolatban pedig hadd idézzek két nagy és egymástól igen különböző elmét. Aurelius Augustinus egyháztanító azt mondja, hogy a „csoda nem a természet törvényeinek mond ellent, hanem annak, amit e törvényekről tudunk." A tavaly elhunyt Arhur Clarke angol író pedig azt mondta, hogy „ha egy technológia kellőképpen fejlett, lehetetlenség megkülönböztetni a csodától."
- Érdemes kipróbálni mindezt Magyarországon, mármint a következő, amúgy is „csodavárós" egy évben követni az írást?
- A „csodavárást" az imént politikai felhangokkal említette, de effajta mirákulumokra nem számítok. Az utolsó ilyen az volt, amikor Józsué megállította a Napot az égen, a zsidók pedig legyőzték az amalekitákat.
