Tőkés László csatlakozott az Emberi Méltóság Tanácsához

Létrehozás: 2011. február 11., 10:44 Legutolsó módosítás: 2011. február 11., 10:52

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke is tagja lett csütörtökön az Emberi Méltóság Tanácsának, miután aláírta a belépési dokumentumot – közölte Lomnici Zoltán, a szervezet elnöke az MTI-vel. Forrás: MTI

Tőkés korábbi református püspök csatlakozásával a tanács hatékonyabban tudja érvényesíteni az emberi méltóság védelmére irányuló törekvéseit – tette hozzá. Lomnici Zoltán kiemelte: a szervezet egyik célja a határon túli magyarok jogainak védelme és a nemzeti méltóság erősítése. Az Emberi Méltóság Tanácsát tavaly áprilisban vette nyilvántartásba a bíróság. A szervezet törekvéseinek alapját az a tavalyelőtti felhívás képezte, amelyhez a parlamenti pártok, a történelmi egyházak és csaknem 17 ezer magánszemély csatlakozott.

Ezt a felhívást az emberi méltóság védelme érdekében tett közzé Lomnici Zoltán. A dokumentumban hangsúlyozták, hogy a társadalomban összefogásra van szükség az emberi méltóságot sértő szövegek megjelenésével szemben, akár a holokauszt áldozatainak emlékét, akár a keresztényeket sértő kijelentésekről van szó. A felhívás jegyében tavalyelőtt első ízben emlékeztek meg Magyarországon közösen a holokauszt, a málenkij robot, az 1956-os megtorlás és a recski tábor mártírjairól az emberi jogok napján, az emberi méltóság nemzeti emléknapján, december 10-én. Az Emberi Méltóság Tanácsának alelnökei Kányádi Sándor Kossuth-díjas író és Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspöke; ügyvezető igazgatója Szunai Miklós építész, tiszteletbeli elnöke pedig Oláh György Nobel-díjas kémikus. A felkért tagok között szerepel Jókai Anna Kossuth-díjas író, Melocco Miklós szobrászművész, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyés püspök, Mága Zoltán hegedűművész és Buzánszky Jenő olimpiai bajnok futballista, az Aranycsapat tagja.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben