Tisztelet Babos Gyulának - publicisztika romákról, hitről, egyházról
Az egyik kereskedelmi csatornán megszólalt a hazai jazz, és roma közélet jelese, Babos Gyula. A kiváló zenész a roma ügy eddig nem hallott megközelítésére hívta fel a figyelmet. Elmondta, amit mindenki tud, hogy a romák mélyen vallásos emberek, hithű katolikusok, így nem érti, hogy az egyház miért hallgat, miért nem foglalkozik talán leghűségesebb hívei problémáival. Ezen a kérdésen már magam is sokat fundáltam, de eddig úgy éreztem, nem lenne ízléses, ha a roma társadalmon kívüli ember kezdené el feszegetni a kérdést. Forrás: stop.hu / Pálmai Tamás
Babos Gyula
Nem lehet kérdéses a roma társadalom spirituális kötődése ahhoz az egyházhoz, amely a perselypénz begyűjtésén kívül szinte nem is törődik velük, kivéve természetesen azokat az egyházkerületeket, falvakat, ahol számuk meghatározó a hívek között.
Nemhogy problémáik megoldásában nem segít a klérus, de még azok felismerésétől is fényévekre van. Mi lehet az oka ennek a nemtörődömségnek? Talán az, hogy közismert ragaszkodásuk egyházukhoz azt a tévhitet táplálja a papságban, hogy a cigányok mindenképen "megvannak" az egyháznak, így nem kell külön gondot fordítani rájuk, de lehet, hogy inkább szociológiai süketség az okozója az egyoldalú ragaszkodásnak. Ki tudja, lehet, hogy egy harmadik, vagy negyedik ok az okozó.
Tény, ami tény, az élet talán egyetlen területén sem olyan alulreprezentált a roma közösség, mint az egyházon belül, én magam tudtommal egyetlen roma papot sem ismerek, hogy az egyház felső vezetéséről ne is beszéljek.
Az is igaz persze, hogy az élet más intellektuális területein sem rózsás a helyzet. Babos Gyula arról is beszélt, hogy a pécsi Gandhi Gimnázium évről évre szinte ontja a jövőbeni roma értelmiségi réteg alapjául szolgáló tehetséges gyermekeket, akiket szinte kivétel nélkül felszív a felsőoktatás, ám igen kevés roma származású értelmiségi vállalja identitását. Ezek az emberek részint azért rejtőzködnek, mert sokkal inkább szeretnének asszimilálódni, mint a 15 magyarországi kissebség egyikéhez tartozni, .részint azért zárkóznak el, mert úgy érzik, semmi jót nem várhatnak a többségi társadalomtól egy esetleges vállalás esetén.
Persze álságos lennék, ha úgy tennék, mintha nem tudnám, hogy az igazi kemény megkülönböztetés, gyűlölet, napi vegzatúra, nem ugyan olyan mértékben sújtja a roma értelmiséget, mint a társadalmi létezés mélyebb bugyraiban rekedt társaikat. Tudom, hogy egészen más az európai parlament padsoraiban ülő cigány származású képviselő, vagy akadémiai tag napi szintű szembesülése származásával, mint a "nyóckerben", vagy egy kis falu szélén létező roma hányadtatásai.
Az alagút végén csak akkor látszik majd a fény, ha a többségi társadalom és a roma közélet felismeri a saját feladatát, és ezek pontos definiálása, egyeztetése után egy közös programmal indulnak a megoldás felé.
A célba pedig - persze nem holnap, vagy holnapután, hanem hosszú évek kitartó, következetes munkájával - sokkal gyorsabban lehetne az egyház hathatós támogatásával megérkezni.
