Tatay Sándor vándorútja

A kisgyermekkor múltával kezdődik Tatay Sándor nagy utazása. A bakonytamási lelkészfiú gimnáziumba kerül, leérettségizik, aztán – Bertha Bulcsut idézzük – „…végül mégis világjáró lesz, mint a hajdani mesteremberek. Bejárja Európát, aztán hazatér, újra tanul, majd ismét újra, mindig másutt”. Az érettségi után Tatay Sándor a Hortikultúra Magtermelő és Értékesítő Szövetkezet megbízásából járja a vidéket. „Működési területe” – ahogy Lődörgések kora című életrajzi regényében írta – Sopron és Vas megye volt. Aztán újabb utazások, kalandok, majd Sopron, teológiai tanulmányok, hiszen szülei lelkésznek szánták. De tanulmányait félbehagyta, Pécsre került, filozófiai fakultásra váltott, s város és a barátok, Weöres Sándor, Takáts Gyula, Dénes Tibor, Barátos Endre voltak, segítették, hogy megtalálja az utat, amit számára a sors kijelölt.

A pécsi évek után Budapest következett. Egy elbeszélését közölte a Budapesti Hírlap, a novelláért kapott honoráriumot pedig Tatay oly tekintélyesnek találta, hogy összecsomagolt, s felköltözött Budapestre írónak – ahogy a Lődörgések korában írta. A Kelet Népében találta meg szellemi társait, együtt dolgozott itt 1936-tól 1938-ig Szabó Pállal, Sinka Istvánnal, Féja Gézával, Veres Péterrel. Egész szülői örökségét, egy hold földet, majd nővére egy hold földjét is a Kelet Népe életben tartására áldozta – így a lapnak, Móricz Zsigmond előtt, tulajdonos-szerkesztője is volt. A háború végére Tatay Sándor mindenét elvesztette. Harmincöt évesen a Badacsony tetején, a Rodostó turistaházban gondnokként kezdett dolgozni. Negyvenhárom évesen jött le a hegyről, de csak úgy félig-meddig, mert közben megszerette a hegyet, a hegyi embereket, s róluk írta történeteit. Így született meg kicsit lejjebb Tatay háza, szőlője a sziklák alatt; s a művek, amiket a szőlőhegy kemény valósága ihletett: elbeszélések, regények, s a Ház a sziklák alatt című film forgatókönyve.

Hiába vette körül Tatay Sándort hosszú és termékeny élete során időről időre a csend, könyvei mindig népszerűek voltak; s az itt, a szőlőhegy csendjében kiteljesedett életmű mára sem kopott meg. A könyvek, a huszadik század második fele egyik legtehetségesebb elbeszélőjének, vérbeli epikusának művei, a Simeon család, A szerelem szőnyege, az Eszter és a fajdkakas, a Zápor, az önéletrajzi trilógia például ma is ugyanúgy megszólalnak és megszólítanak. Halála évében 1991-ben, megkapta a Kossuth-díjat.

Az állami kitüntetés „hivatalos”, elismerése volt írói munkásságának, de Tataynak az olvasók voltak fontosak. A Kinizsi Pált olvasó gyermekolvasók izgalma, a Tatay-féle világ a regényekben, elbeszélésekben megnyilatkozó harmóniája, valóságszeretete, a barátok figyelme az igazi díj, az elismerés, ami az írónak megadatott: a szőlőhegy és az irodalom bölcs, alázatos szolgálójának, a „harmónia fiának”, ahogy egy barátja versében szólította őt.

Tatay Sándor műveivel szórakoztatni akart, az olvasó figyelmét megragadni, s ebben segítségére volt bölcsessége, derűje, s az írásait átható irónia.