Tanévkezdés öt lelki tantárggyal

Létrehozás: 2010. augusztus 30., 19:55 Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 31., 08:26

Augusztus utolsó vasárnapján négy fontos eseményt ünnepeltek az orosházi evangélikusok, melynek középpontjában a hálaadás volt: hálaadás évekért, emberekért és egy új épületért. Forrás: oroscafe.hu / Deák László

Az tanévnyitó istentiszteleten Gáncs Péter püspök hirdette Isten igéjét. Az ünnepségen jelen volt a város polgármestere, valamint a térség parlamenti képviselője is.

Hála szava szállt az ég felé

A diákokkal, pedagógusokkal és szülőkkel megtelt templomban a jelenlevők először hálát adtak azért, hogy a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium immár a 15. tanévét kezdte el.

Gáncs Péter püspök – a Jelenések könyve 3. fejezetének első három verse alapján tartott igehirdetésében – hangsúlyozta, hogy ma öt tantárgyat kínál a diákoknak az Úristen: felébredést a nyári pihenésből, egymás megerősítésének áldott szolgálatát, megemlékezést az eddigi ajándékokról, mindazon dolgok megtartását, amit az igéből már megtanultak és a legfontosabb ”tantárgyat”, a megtérést.

Hála a személyekért

Ezzel a most kezdődő tanévvel egy hosszú korszak zárult le az intézmény életében, hiszen 18 évnyi intézményvezetői szolgálat után nyugdíjba vonult Jantos Istvánné igazgató és helyét Fehér Borbála vette át. Az új vezető előtt nem idegen a rábízott közösség, hiszen 17 éve tanít az iskolában, és megválasztásáig, több mint egy évtizedet igazgató-helyettesként is dolgozott az intézményben.

A tanévnyitó istentiszteleten, Ribár János esperes úr szolgálatával és áldásával, az új vezető, Fehér Borbála hivatalosan is letette az igazgatói esküt. Mellette pedagógusi esküt tett Tóth Linda tanító is. Új pedagógusok is tanítani kezdenek az iskolában: Földesiné Erős Klára, Juhászné Stréling Judit, Kaczkó Rita tanítók és Horváth Tamás rendszergazda, akik szintén Isten áldásával kezdték el a tanévet.

Az iskolalelkész személye is változott a nyáron. Augusztusban az eddigi iskolalelkész Kopf András elköszönt az iskolától, helyét Ribárszki Ákos vette át. Ákos az elmúlt esztendőben hatodévesként volt jelen a gyülekezet életében, s most – immár felszentelt lelkészként – folytatja a szolgálatát Orosházán. Az oltárnál, egykori mentora, Deák László igazgatólelkész kérte Isten áldását Ákos életére és szolgálatára.

Új épületszárnnyal bővült

A templomi istentisztelet után a gyülekezet tagjai ehhez az új iskolai épülethez sétáltak át, ahol Gáncs Péter püspök felszentelte az iskolaszárnyat, Isten áldását kérve minden ott tanuló diákra és ott oktató pedagógusra. A beruházásra a megnövekedett gyermeklétszám miatt voltszükség, valamint amiatt, hogy az igényes idegen nyelvi oktatáshoz szükséges infrastruktúrát biztosítsák.

A háromemeletes új épület földszintjén a legmodernebb igényeket is kielégítő  informatikai termek, a második emeleten pedig két nyelvi labor található. A két szint között helyezkednek el az új vezetői és gazdasági irodák. Az új épület stílusában szépen illeszkedik az eddigi iskolához, s külön érdekessége, hogy a régi és  az új épületet egy függőfolyosó köti össze egymással – a legkisebbek nagy örömére, akik számára különösen nagy élményt jelent itt sétálni.

A technikai háttér adott az új tanév elkezdéséhez, de most jön a nehezebb feladat: úgy nevelni és úgy vezetni a gyermekeket, hogy a tananyagok mellett az öt lelki tantárgyat is megtanulják!

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben