Szent Pál és Husszein nyomában
Szíriába persze nem nyáron kell utazni, leszámítva azokat, akik szívesen menekülnek a hazai 30 fokból az ottani melengető negyvenbe. A levegő szerencsére nem igazán párás, bejönnek a sivatag előnyei, így magamnak kell - homlokon és háton át – nedvességet produkálnom, amint szótlanul baktatok fel Abesszíniai Szent Mózes kolostorához, Nebek városka közelében, nem messze Damaszkusztól. Lépcső, lépcső után, nincs két egyforma, se magasságban, se hosszban. Szigorú, igazi, remetéknek való hely, sehol egy növény, sehol egy tenyérnyi árnyék. Nem olyan nagy kihívás azért, a kriplik is feljönnek, én is, csak éppen nem esik jól. Még a vizet is képes vagyok visszautasítani, amikor felérek - ez a fajta bizalomhiány hamar kialakul az emberben Szíriában. Forrás: Népszabadság / Krajcár Gyula
Abesszíniai Szent Mózes kolostorában
A mi Mózesünk még a lépcső előtti korban vetette itt meg a lábát, s nyilván nem is véletlenül bukkant rá az 1320 méteres magasban meghúzódó barlangra. Már az egészen korai időkben őrtornyot építettek ide. Igazi pályafutását a hely azonban monasztikus központként futotta be. Soha nem voltam még se szerzetes, se remete, de szerény készültségemmel ideálisnak ítélem erre a területet: zord völgyvég, impozáns magasság, barlang, s óriási belátható tér. Mózes egyébként a hagyomány szerint egy etióp király fia volt, aki visszautasította az uralkodás egyedülálló lehetőségét, s remeteként kóborolta be előbb Egyiptomot, majd a Szentföldet. Sokáig Qarában volt szerzetes, míg végül ide jött, ahol aztán mártírként végezte, köszönhetően egy kíméletlen bizánci katonai egységnek.
Az idők során a barlang templomul is szolgált, melyet tehetségesebb szolgálói a XI-XII. századtól kezdve egészen fantasztikus freskókkal ékesítettek. Köré épületeket emeltek. Mégis, a XIX. század első felére olyannyira leszállóágba került a kolostor, hogy végül teljesen el is hagyták a szerzetesek. A szír katolikus egyház fennhatósága alatt maradt, jó néhányan látogatták is, mint szent helyet, de törvényszerűen a leromlás kora lett ez az időszak. A XX. század vége felé hippik vették be magukat ide, de tartós megtelepülésüknek az alacsony komfortszint határokat szabott. Aztán 1984-ben, főként Paolo Dall'Oglio atya kemény munkájának köszönhetően megindult az újjáépítés, s ma mind monasztikus központként, mind turistalátványosságként erős vonzást gyakorol.
A nagydarab jezsuita szerzetes, Paolo atya ma már nem olyan nagyon fiatal, de valami elképesztő energia árad belőle. A Szent Pál-évről beszél, amely éppen befejeződött. Nincs elragadtatva. A kétezer éve született Szent Pálnak szentelt emlékév szerinte meg se karcolta a szíriai társadalmat, az főképpen a turizmusra, szűkebben a vallási turizmusra koncentrált. Tüzes beszédével már éppen lázadó üzemmódra kattintja a lelkem, amikor minden bevezetés nélkül megértővé válik, s arról kezd értekezni nem csökkenő hévvel, hogy a vallási turizmus virágba borulása milyen nagy jelentőségű lehet a keresztények és a muzulmánok közeledésében, egymás megértésében, amin ő egyébként egész életében munkálkodik.
A Szent Pál-év, s most már hagyom Paolo atyát, azt mutatja, hogy valami készül Szíriában. Az egészen kivételes turisztikai adottságokkal rendelkező ország ez idáig nem jeleskedett a turizmus nagyiparrá való kiépítésében. A tágabb kultúrkörben pedig néhány hasonló vagy éppen szerényebb kínálattal bíró ország, Törökország, Egyiptom, Jordánia, vagy távolabb Tunézia és Marokkó, jelentős példát mutatnak. Ráadásul a régmúlt számos rétegének megmutatásán túl a funkcionáló szent helyek is nagy lehetőségeket rejtenek. A turizmusért felelős miniszter ennek ellenére igen óvatosan beszél egy sajtókonferencián. Eleinte a viszonylag rövid szír tengerpartra hivatkozik, de később érződik, hogy ez értéket tartalmazó felfogás: azt mondja, hogy nem törekszenek a tömegturizmus kiépítésére. Ha jól értem, amit nem szeretnének, az az említett országokban kiépült, diszkókra és kocsmákra alapozott nyári regeneráció.
Biztos nem véletlen az sem, hogy a messze legnagyobb magyar utaztató Szíriába az MSE Tours, melynek hagyományos erőssége éppen a kulturális és a vallási turizmus: szentföldi utaztató. A szír elképzelésekben igen erősen jelenik meg a kulturális mellett a vallási turizmus. Pedig nem olyan nagyon egyértelmű és kézenfekvő ez. Egyrészt aktív vallási turizmus ma is van, hiszen a mohamedán szent helyek vonzása nagy is, töretlen is. Másrészt amikor mi a vallási turizmusra gondolunk, természetesen a keresztény szent helyek járnak a fejünkben. S mivel ez élő kérdés, tegyük hozzá, hogy az ország lakosságának kilencven százaléka muzulmán, körülbelül azzal az átlagos toleranciával, amellyel mi is bírunk ezen a téren. A szír átlagember lelki szemei előtt, amikor vallási turizmusról hall, az Ali imám fiának, Mohamed unokájának, Husszeinnek a sírjánál eksztatikus állapotban siránkozó iráni asszonyok jelennek meg. De Szíria meglepően nyitott ország.
