Szent István immár ezer éve tanít minket, magyarokat

– Tűzijáték és szabadnap – sokaknak ennyi jut eszébe augusztus huszadikáról. Mit is ünneplünk ezen a jeles napon?

– Bár a történelem folyamán az ünnep tartalma többször is módosult, nem árt emlékeztetni, hogy ez a nap Szent István királyunk szentté avatásának emléknapja. Ez azt jelenti, hogy első uralkodónk – az egyház hite szerint – részesült Isten szentségéből, ezért a világon minden keresztény ember tiszteletére méltó. Nekünk, magyaroknak, azért is jelentős a személye, mert az 1038. augusztus 15-i halála óta eltelt évszázadok alatt egyértelművé vált, milyen jelentősége volt életművének nemzetünk fennmaradása szempontjából. Különösen akkor világlott ez ki, amikor szorongatott helyzetbe jutottunk, vagy államiságunk veszélybe került, például a török hódoltság évtizedei alatt. Sajnos a kommunizmus idején az ünnep rengeteget veszített eredeti értelméből. Nem is csoda, hiszen a diktatúra ideológusai tagadták Isten létét, ezzel együtt pedig a szentséget, s ezt próbálták ráerőltetni a társadalomra.

– Sajnos megállapíthatjuk, hogy ez valamennyire sikerrel is járt.
A szakralitás iránti érzék, sokan mondják, kiveszett az emberekből. A modern ateisták hasonló alapon tagadják a transzcendens valóságot, mint a bolsevikok.

– Igen, de én erre azt mondom, hogy nekem meg a materialisták számára fontos dolgok, mint például az anyag, nem mondanak semmit. Nem értékelem sokra azt az ideológiát, amelynek hívei nem hisznek semmiben. Visszatérve Szent Istvánra: az ő esetében valóban el lehet különíteni az isteni, ha úgy tetszik, egyházi és a világi szférát. Jézus Krisztus is azt mondta, adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. Miután Szent István egy földi állam megalapítója, elsőrangú vezetője volt, ezen az ünnepen erről is meg kell emlékeznünk. Mint már utaltam rá, nélküle ma már biztosan nem létezne a magyarság. Kevesen tudják, hogy a 955-ös augsburgi vereségért, amely akkori ellenfeleinknek természetesen győzelem volt, a nyugati keresztény világban Szent Lőrinc-napi fogadalmi ünnep keretében azóta is hálát adnak. Ez a csata végzetes csapást jelentett a kalandozó magyaroknak, ha ezt tovább folytattuk volna, és nem csatlakozunk a keresztény államokhoz, menthetetlenül felmorzsolódunk.

– Mit szól ahhoz, hogy ennek ellenére egyre többen mondják, bárcsak Koppány győzött volna Istvánnal szemben?

– Úgy látom, ez mostanság egyfajta korszellem, amely egyébként nem csak hazánkban érhető tetten. Ám a felvetés ellentmond a logika szabályainak: ha nem iratkozunk ki a pogány világból, eltűntünk volna a történelem színpadáról. Megjegyzem, nekem nem tetszik az úgynevezett pogány világ. Akárki akármit mond, egy gótikus katedrális lényegesen emelkedettebb gondolatokat sugall, mint bármilyen jurta.

– Zlinszky János professzor nemrég feltette a kérdést: nemzeti létünk ünnepén milyen időszerű értékeken kell elmélkedünk? Mit gondol, az időszerű értékek miként kerülhetnek újra a helyükre?

– Hosszan tartó folyamat a nevelés, egy népé még inkább. Szent István korában a magyarok még pogány szellemiségűek voltak. A kereszténység felvétele, a hierarchia kiépítése után még hosszú évtizedekig tartott, míg a társadalom átitatódott a keresztény szellemiséggel. Így van ez most is. Rombolni rendkívül könnyű. A templomból végül is egész egyszerűen ki tudták hajtani az embereket, de próbálták volna meg kitessékelni őket a kocsmából! A lefelé húzó erők mindig jobban vonzzák a tömeget. Amíg világ a világ, egy show-műsoron többen lesznek, mint egy kiváló drámai előadáson. Hát még egy szentmisén. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az örök értékek, mint a család, a közösség vagy az önzetlenség, ne lennének helyénvalók, csak mert a többség éppen nem tartja tiszteletben őket. Megjegyzem, a napjainkban mindenek fölé helyezett önrendelkezés túlhangsúlyozása óhatatlanul a közösség felbomlásához vezet. Ha a közlekedésben mindenki a saját feje után megy, hamar káosz lesz. A világban rend kell, különben előbb-utóbb elpusztítjuk egymást.
Az ember nem azáltal lesz naggyá, hogy magának minél nagyobb hatalmat vindikál, hanem azzal, ha szolgál másokat. Az önmegvalósítás keresztény szemüveggel nézve azt jelenti, hogy a társadalom, a másik ember javára cselekszem. Aki a végletekig megvalósítja önmagát, Jean-Paul Sartre-ral együtt mondja, hogy a másik ember a pokol. Lehet választani. Az emberi közösség természetesen számos problémát hordoz magában, ám ezen éppen a szeretet civilizációjának szellemében lehet felülemelkedni.

– Szóba került augusztus 20. mint az alkotmány ünnepe. Úgy tűnik, belátható időn belül esély kínálkozik arra, hogy a Rákosi-féle alaptörvény helyébe végre új lépjen. Egyetért azzal, hogy a preambulumban meg kellene említeni a kereszténységet?

– Mivel nem egyházi kódexről van szó, nem lehetnek olyan elvárásaink vele szemben, mintha az lenne. Egy alkotmány előszava azonban mindig visszatekint az adott nemzet múltjára, gyökereire. Azért is, hogy egyértelművé tegye, nem velünk, s nem most kezdődik a világ. Ezért úgy vélem, ha kimaradna a kereszténység említése, az lényegében történelemhamisítás lenne. Olyan nép vagyunk, amelyben a keresztény ethosz még ma is fellelhető az út széli keresztekben, az irodalmi, valamint különböző művészeti alkotásokban, de sokunk életformájában is, ezért helye van az alkotmányban.

– Az alkotmányozás kapcsán többen felvetették a Szent Korona-tant is, amelynek egyre szélesedő követői bázisa van.

– Ez sok esetben bálványozást takar. A korona szakrális tárgy, egy jelkép, de nincs olyan szentségi hatása, mint például a keresztségnek.

– Hogyan értékeli az elmúlt években az egyház és az állam viszonyát, kapcsolatát?

– Kiforratlan időszak ez a rendszerváltozás óta eltelt két évtized. Többször lehetett látni, hogy működnek még a régi beidegződések. Az Antall-kormány akart valami újat, jobbat, de az eredmény bizonyos szempontból felemás maradt, már csak azért is, mert a nép olyan fokú átnevelésen ment keresztül a Kádár-érában, hogy többségük még szavazni sem volt hajlandó elmenni. Márpedig olyan emberekkel, akik a saját sorsuk iránt sem éreznek felelősséget, nem lehet mit kezdeni. Később a szocialistáknak, együttműködve a liberális képződménnyel, sok egyház- és keresztényellenes megnyilvánulása volt. Ez tetten érhető volt egyebek mellett a felekezeti oktatás diszkriminatív finanszírozásában. De mondok egy közelebbi példát az ellenséges érzületre: a kalocsai egyházmegye iskoláiban a Bajnai-kormány utolsó időszakában hét, átfogó ellenőrzést folytattak az illetékes szervek, míg más intézményeknél nem történt hasonló. Ez nem lehet véletlen.
A mostani kormány még a kezdeti lépéseknél tart, de természetesen bizakodunk. Az egyház egyébként nem szeretne kivételezett helyzetbe kerülni, csak az igazságosság alapján, illetve az össznemzeti érdekeket tekintetbe véve tényleges együttműködést szeretne az állammal.

– Szent István a családjával is példát mutatott. Ha a felméréseket, statisztikákat nézzük, ezen a területen sem állunk ma túl jól. Szakemberek is egyre többször mondják, széthullóban a család intézménye.

– Sőt, már szét is hullott, ez napjaink talán legnagyobb problémája. Meg kell változtatni az emberek gondolkodását, a családközpontú nevelést alulról kell kezdeni. Eközben a megmaradt családokat pozitív példaként kellene beállítani a társadalom előtt. Ma ugyanis szinte soha nem látunk normális, boldog családi közösségeket a különböző híradásokban, televíziós műsorokban. Ezen változtatni kell.

– Mint említette, Szent István azzal, hogy hazánkat a nyugati kereszténységhez kötötte, lényegében megmentette a magyarságot. Hazánk ma az Európai Unió tagja. Vonható párhuzam a két történelmi helyzet között?

– Az EU-t nem jónak, hanem a kisebbik rossznak tartom. Ez morális kategória. Ha kimaradtunk volna, nehezebb helyzetben lennénk. De ez nem az az unió, amelyet az alapítók, Adenauer, De Gasperi vagy a boldoggá avatásra esélyes Robert Schumann annak idején megálmodtak. Ma az erősebb rákényszeríti az akaratát a gyengébbre, nem is beszélve arról, hogy az EU-ban működnek kimondottan keresztényellenes irányzatok is. A meghatározó vezetők többségét csak a gazdaság és a pénz, a materiá-lis szempontok érdeklik. Pedig amelyik közösséget csak az anyagi dolgok tartják össze, annak nincs jövője. Mert akkor abban nincs se hála, se megbocsátás – csak érdek. Szent István korában a cluny mozgalom révén újult meg szellemileg, lelkileg az öreg kontinens, ma is valami hasonlóban bízhatunk.

– Ahogy ezer éve, úgy napjainkban is több komoly kihívás előtt áll Magyarország. Ezek egyike a cigánykérdés.

– Valóban, ez óriási próbatétel. Az ellenkező híresztelésekkel szemben mi mindig befogadó nemzet voltunk, ezt az is bizonyítja, hogy a roma társadalom az elmúlt száz évben megtöbbszöröződött hazánkban. Elnyomás alatt ilyesmi nem mehetett volna végbe. Nem tagadom, komoly kulturális konfliktusok feszítenek. De nyíltan meg kell mondani, itt a cigányságra is óriási feladatok, erőfeszítések várnak, ha fel akarjuk számolni a jelenlegi szakadékokat. Az olykor komoly vagyonokkal rendelkező, sajnos néha a bírósági hírekben szereplő cigány vezetőknek felelősnek kell lenniük az övéikért. Tanulás, krisztianizálás és munka – csak ez lehet a kiút, amire Szent István ezer éve tanít bennünket.