Szászfalvi: a kormány stratégiai partnerként számít a történelmi egyházakra is

Létrehozás: 2010. november 22., 12:34 Legutolsó módosítás: 2010. november 22., 12:38

Budapest – A kormány stratégiai partnerként számít az elkövetkező években a történelmi egyházakra és civil szervezetekre – mondta Szászfalvi László egyházügyekért felelős államtitkár a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szombati küldöttgyűlésén. Az ülésen együttműködési megállapodást írt alá a KÉSZ és a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör. A kormánypárti politikus kiemelte: a kabinet egyházpolitikájának alapelve, hogy szeretnék helyreállítani a bizalmat az egyházak és a kormány között, hogy hétköznapi dialógus valósulhasson meg. Forrás: MTI

A civil szervezetekkel kapcsolatban a kereszténydemokrata államtitkár elmondta, hogy a jövő év első felében új civil kódexet szeretnének a parlament elé terjeszteni, és a támogatási rendszert is újragondolnák. 

A határon túli magyar közösségeket segítendő új Bethlen Gábor Alapkezelő létrehozását tervezik – mondta. 

Hangsúlyozta: a nemzeti együttműködés rendszere nem pusztán politikai lózung. Ezen keresztül vagyunk képesek egy valóban egészséges, reményteli, önmagára büszke magyar társadalmat létrehozni – fogalmazott az államtitkár, aki felidézte a nemzeti összetartozásról, az egyszerűsített honosításról hozott törvényeket és a Magyar Állandó Értekezlet összehívását is. 

Rámutatott: elindult egy egységes nemzetstratégia kialakítása és megvalósítása. 

A küldöttgyűlésen együttműködési megállapodást írt alá a KÉSZ és a délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör. A felek a megállapodásban az együttműködés főbb területei között rögzítették egymás értékeinek megismerését a vallási és kultúrturizmus révén, közreműködést egymás kiadványainak szerkesztésében, közös munkák megjelentetésében, csereüdülések, táborok szervezését a két ország fiataljai számára, valamint közös pályázati projektek kidolgozását. A megállapodást Osztie Zoltán, a KÉSZ, valamint Szabó Károly, a KÉK elnöke látta el kézjegyével.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben