Szabó István: A bibliai szabály értelmében mindig Istennek háza népén kezdődik az ítélet

– Aki felelősen lát és szól az országban, az utóbbi időben mindenki hangsúlyozza, hogy a gazdasági válság mellett erkölcsi, morális válságban is vagyunk. Az egyház mentes-e ettől vagy magában hordozza a válság jeleit?

– Én fordítva tenném fel a kérdést, és fordítva is válaszolok rá. A bibliai szabály értelmében mindig Istennek háza népén kezdődik az ítélet. Ha az egyházat igazán Isten elhívása szerint, a küldetésének a mértéke szerint nézzük, akkor a számomra sokkal szembetűnőbb és sokkal fájdalmasabb sok-sok jele annak, hogy ennek a válságnak mi is részesei vagyunk. Talán a legelső lenne itt a leszámolás azzal az illúzióval, hogy nekünk sikerült egy olyan erkölcsi, szellemi kommunikációs, s mi egyéb védőfalat vonnunk az egyház köré, amely - egyrészt nem teszi lehetővé, hogy behatoljanak a krízisjelenségek, másrészt pedig eltakarja és elleplezi a külvilág számára, hogy mi is krízisben vagyunk. Nemrégiben jelent meg egy közvélemény kutató felmérése arról, hogy kiben bíznak a magyar emberek. Persze, a közvélemény kutatásokban nem szabad annyira bízni, de még sincs tanulság nélkül, hogy a lelkipásztorok a közép-mezőnyben vannak, és ez mindenképpen ambivalens helyzetet jelent. Igen, a mi egyházunkban is - én a csak a magaméról tudok beszélni - számos ponton mutatkozik az erkölcsi válságnak is megannyi jele. Ezt én nem is annyira a fegyelmezetlenségben, a szabálytalanságokban, bűnökben, botlásokban és hibákban látom, sajnos ilyenek is vannak szép számmal, és ezekkel küszködünk, hanem sokkal inkább abban az ernyedtségben, abban a lankadtságban (s ez számomra egyre nyomasztóbb), ahogyan lelkipásztorok, presbiterek, gyülekezeti tagok, egyházi életben szolgálók, és maguk a református keresztyének a keresztyéni élethivatásra tartozó dolgokban eljárnak. Erőtlenséget érzékelek egyházunkban, aminek lehet persze a magyarázata az, hogy sokan inkubálták magukat, és jobb időkre várnak. Ám Istennél másképp működik az időszámláló, nincs jobb idő és rosszabb idő, mindenkor kegyelmes idő van, és ugyanakkor az idők, ahogy Pál apostol mondja, mindenkor gonoszok. De mindenkor hordozzák Isten kegyelmét. Azt látom itt, a problémák gyökerénél, hogy sikerült túlságosan is önmagunk kortársaivá válnunk, s nem érzek sok erőt és hajlandóságot arra, hogy a keresztyén ember megpróbáljon elkülönbözni a mai embertől, a mai mentalitástól, vagy ha elkülönbözik, akkor az abnormitás felé különbözik el, szélsőségek felé csúszik, vagy éppen olyan dolgokba, melyek még a polgári értelemben vett normalitás körébe sem tartoznak. Megújulásra, megelevenedésre, erőkre, derült jövőbe nézésre van szükségünk, és hiszem is, és imádkozom is érte, hogy Istennek Szentlelke ezt megadja nekünk.

– Egy ilyen szellemi állapotban, tudunk-e család, közösség vagy befogadó közeg lenni azok számára, akik keresnek? Ttemplomaink, istentiszteleteink a találkozás helyei-e?

– Talán az előzőekben nyugtalanító képet festettem a közállapotokról, de remélem, a hallgatók vagy az olvasók megbocsátják ezt nekem. Nem baj, ha kritikusak és önkritikusak vagyunk, főleg hogy ha ezt az isteni elhívás fényében nézzük. Ennyi igazi jó kálvinizmust engedjünk meg magunknak. Nem juthatunk el arra a pontra, hogy teljes mértékben elégedettek legyünk önmagunkkal. Viszont erre a kérdésre boldog szívvel azt tudom mondani, hogy ez így van. Az a tapasztalatom, hogy a gyülekezetek élő és eleven közösségben élnek, sőt ebben a vonatkozásban - véleményem szerint - túl is vagyunk a vízválasztón. Néhány évvel ezelőtt még több helyütt arról szóltam, hogy előbb-utóbb el fog következni az az idő, amikor vagy teljes mértékben eleven, élő közösségek lesznek az egyházban, vagy pedig a teljes sorvadás és megszűnés világa következik be. Nos, túl vagyunk a vízválasztón, és az a tapasztalatom, hogy sok, egyre több közösségünk, gyülekezetünk van, ahol igennel lehet a feltett kérdésekre válaszolni. A gyülekezeteink kezdenek családias közösséggé válni, ezt látom, ezt tapasztalom mindenütt. Tehát nem úgy van, hogy a család delegál valakit vasárnap istentiszteletre, hogy mégis legyen ott valaki, de egyébként semmi közünk nincs hozzá. Szülők, nagyszülők, unokák együtt jönnek templomba, egyre több gyülekezet szervez réteg-alkalmakat, egyre inkább tapasztalom, hogy gyülekezeteink tagjai élő módon akarnak részt venni a gyülekezetek életében. Van ebből, persze konfliktus is, mert hogy az egy-emberes rendszer meg fog szűnni, és egyre több helyről hallom, hogy minőségi igényeik vannak a gyülekezeti tagokban mind az igehirdetéssel, mind az istentisztelettel, mind a gyülekezet hétközi életével, általában a gyülekezet spirituális valóságával kapcsolatban. Az istentiszteleteinkben ez szinte önmagától meg is oldódik. Bár jobb lenne, ha nem önmagától oldódna meg. A mai világban az emberek számára ezer mód és alkalom van különböző találkozásokra, együttlétekre. És amennyire már a késő kádárizmus, majd a rendszerváltás is szétzilálta az emberi közösségeket, azt látom, kezdenek újra épülni. Az emberek kezdik keresni egymást, és ha templomba jönnek, ott nyilván nem azért keresik egymást, hogy megbeszéljék az esti ulti-parti részleteit, nem azért jönnek a templomba, hogy ingatlanügyeket tárgyaljanak meg, erre minden egyéb helyen van mód. Azért jönnek, ahogy az előzőekben mondottam, mert spirituális éhség és szomjúság van. Úgy látom, mások igehirdetéseit is hallgatva, más gyülekezeti életekbe betekintve, hogy erre felé tartunk. Ez nincs drámák nélkül. Le kell szögezni, látni kell, hogy ott, ahol megjelenik az isteni, ahol Isten Lelke megérint egy-egy közösséget, és szent találkozások helyévé teszi, ott azonnal megjelennek az ellen-erők is, az ellenérdekeltségek is. Tehát várható, hogy a következő időszakban kemény összeütközések lesznek gyülekezeten belül is. Jó néhány ilyen ügyünk van már, ahol a szentségre, a tisztaságra, a spiritualitásra, az isteni dimenzióra szomjazó gyülekezeti tagok ütköznek olyanokkal, akik hagyomány őrzésből, időtöltésből, s maguk sem tudják, hogy milyen - egyébként nem lebecsülendő érdekből vagy érzületből vannak itt. Meggyőződésem, hogy Isten Lelke fog győzedelmeskedni, és előbb-utóbb, remélem minél előbb, egyházunkat meglátogatja az ébredés Lelke.