Sok hűhó – Vita az egyházi esküvő állami elismertetéséről

A Fidesz „szeretné, ha Magyarországon az állam érvényesnek ismerné el az egyházi esküvői szertartást, s akik egyházi szertartás szerint esküsznek, ne legyenek kényszerítve egy másik eljárás lefolytatására” – állt a párt 2006-os választási programjában, de a jobboldal már korábban is magáévá tette a sok hívő által megfogalmazott igényt. A fideszes Sasvári Szilárd már 2001-ben a kezdeményezés mellett érvelt a Magyar Nemzetben, Semjén Zsolt KDNP-elnök pedig 2005-ben a Népszabadságban így nyilatkozott: „Ha az állam hivatalosan is elismerné a templomban kötött házasságot, senkinek a jogai nem sérülnének, viszont megszűnne egy fölösleges bürokratikus procedúra.”

A szintén kereszténydemokrata Rétvári Bence négy éve személyes példával mutatott rá a helyzet abszurditására. A közigazgatási és igazságügyi tárca mai államtitkára 2006-os esküvője előtt megpróbált élni a lehetőséggel, miszerint az állami ünnepséget nem csak házasságkötő teremben lehet tartani. Megkérte hát az anyakönyvvezetőt: a helyszín legyen a templom, ám a belügyi tárca vétója - „Nem javasoljuk engedélyezni azt, hogy állami feladatot egyházi szertartásokra használt helyiségben lássanak el” - után el kellett állnia tervétől. „Repülőn, búvárkodva, bungee jumping közben, ejtőernyőzve lehet, de templomban tilos... Nem elég, hogy a pap előtt tett eskünket az állam nem ismeri el, de még be se hajlandó tenni a lábát egyházi területre. Ez nem egyház és állam elválasztása, hanem ostobaság” – fakadt ki blogjában a politikus.

Vissza a középkorba?

A javaslat évekre elhalt, mígnem a Jobbik parlamenti képviselői idén fel nem melegítették a témát. Az Országgyűlés egyetlen házaspárjaként Novák Előd és Dúró Dóra a múlt héten nyújtotta be törvényjavaslatát – ugyanakkor a szöveg tanúsága szerint nem adnának államigazgatási jogkört a felekezeteknek. Ehelyett azt szorgalmazzák, hogy a pap egy formanyomtatványon jelenthesse be az egyházilag megkötött frigyet az anyakönyvi hivatalba, így az állami esküvő megmaradna, ám merő regisztrálási eljárássá egyszerűsödne. Novákék egyébként 2008-as esküvőjükön Rétvárinál nagyobb szerencsével jártak az állammal. „Azzal az indokkal, hogy a násznép nem fog beférni a házasságkötő terembe, a jegyző engedélyezte a külső helyszínt. Az anyakönyvvezető így a budapesti Sziklatemplomban az oltár mellett felállított asztalkánál intézte el a formaságokat” – meséli lapunknak Dúró Dóra, mennyire nem ördögtől való a két eljárás összevonása.

A jelek szerint viszont a Fidesz ma már vonakodik színt vallani a kérdésben, sőt értesüléseink szerint a parlament napirendjére sem tervezik tűzni a kérdést. Nem mintha megrettennének azoktól, akik szerint a hazánkban 1895 óta kötelező polgári házasságkötés módosítása sérti az állam és az egyház szétválasztásának elvét, sőt – ahogy korábban az SZDSZ fogalmazott – az visszaút a középkorba. A párt a kétharmados parlamenti többség birtokában más ideológiai kérdésben sem hagyja feszélyezni magát – lásd a Trianon-törvényt vagy a kereszténység alkotmányba foglalásának szándékát. Ráadásul józan érvek is szólnak a tervezet mellett. Hiszen ha egy közjegyző akár holmi lottósorsoláson is közreműködhet, és ha egyházi iskolák is kiállíthatnak érettségi bizonyítványt, akkor a felekezetek – legalább adatkezelőként, illetve -továbbítóként – miért ne vehetnének részt az esküvő állami anyakönyveztetésében? Nem is beszélve arról, hogy Finnországtól Nagy-Britanniáig, Olaszországtól Lengyelországig és Dániáig tucatnál is több európai állam elismeri a felekezeti frigyet, sőt Izraelben kizárólag vallási házasság létezik.

A bíboros aggályai

„A Jobbiknak nem minket kell meggyőznie, hanem a katolikus egyház vezetését. Bármennyire vannak már kidolgozott javaslataink, a legfőbb érintettek fenntartásait figyelembe kell vennünk” – mondja lapunknak kormányzati forrásunk, arra utalva, hogy a hazai katolikus egyház élén korántsem lelkesednek az ötletért. Úgy tudjuk, hogy – miközben a főbb protestáns felekezetek jobbára üdvözölnék a törvénymódosítást – Erdő Péter, a katolikus püspöki kar elnöke a szentszéki-magyar vegyes bizottság október eleji ülésén is ellenvetéseit hangoztatta. Ha minden felekezet megkapja a lehetőséget, akkor nehéz e körből kiszűrni a kétes szervezeteket; ha az Európai Unióban megváltozik a házasságfelfogás, akkor kérdéses, hogy ez mire kötelezi az egyházat; ha egyszer Magyarországon is egybekelhetnének azonos nemű párok, nem fogja-e homoszexuálisok sora követelni a templomi esküvőt – információink szerint ezek az egyházjogászként közismerten akkurátus bíboros főbb fenntartásai.

„Úgy gondolom, hogy garanciákkal kellően körül lehetne bástyázni egy ilyen törvényt. Ugyanakkor nem érzek nagy társadalmi igényt a módosításra, és látok érveket az óvatosság mellett is” – mondja lapunknak Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja. Szerinte intő például szolgálnak a nyugati, főként protestáns egyházak, amelyek mindinkább belesimulnak a liberális elvárásokba. „Részben talán azért is, mert attól tartanak: ha nem ismerik el az egyneműek házasságát, nem avatnak püspökké nőket, sőt lelkésszé homoszexuálisokat, nemcsak elveszítik a közvélemény rokonszenvét, de elesnek ilyen-olyan állami támogatásoktól is” – véli az alkotmányjogász.

Anyagi érdekek

Sokan egyébként nem az egyházi esküvő állami elismertetésében, hanem a házasságkötő termekben zajló, idejétmúlt ceremónia megszüntetésében látják a megoldást. „Az állam a születésnapomat sem próbálja megülni, így ne akarjon partiszervizt sem játszani, és ne ünnepélyeskedjen egy paravallásos szertartás keretében” – mondja Schanda. A gyakorlat persze helyenként változik, és az önkormányzatoknál az intelligensebb hivatalnokok azonnal felmérik, hogy hívő párral állnak-e szemben. Jogi érvénye pedig mindössze annak a néhány mondatnak van, amellyel a felek kijelentik, hogy házastársul fogadják egymást, és ezt a tényt az állam képviselője megállapítja; az általunk megkérdezett anyakönyvvezetők erre hivatkozva egy emberként állítják, hogy minden más nem kötelező körítés.

„Ez igaz, de sok módja van annak, hogyan lehet nyomást gyakorolni egy hívő párra. Amikor például az esküvőm előtt közöltem, hogy nem tartok igényt szolgáltatásokra, majdhogynem a jövő évi naptárat vették elő, hogy időpontot adjanak. Külön ismeretség kellett hozzá, hogy egy másik budapesti kerületben záros határidőn belül elintézhessük a formaságokat” – emlékszik vissza Schanda Balázs, de említhetnénk azt az ügyintézőt is, aki az állami hókuszpókusztól elzárkózó párnak megvetően kijelentette: „Nem korrekt dolog szombaton lefoglalni a házasságkötő termet a nagyobb esküvők elől.”

Mindez rávilágít arra, hogy az állami kiváltság megőrzésének hangoztatása mögött üzleti szempontok is meghúzódhatnak. Sok polgármesteri hivatalnál ugyanis a hatósággal szerződésben – és olykor az anyakönyvvezetővel érdekeltségi viszonyban – álló cégtől kell megrendelni a zenétől a videózáson át a pezsgőig a szolgáltatásokat, és e vállalkozások gyakorta minden gátlás nélkül igyekszenek rátukmálni ajánlataikat a házasulandókra. Schanda ezért azt tartaná jónak, ha a polgári házasságkötésnél alapesetben nem volna ünnepség, csak azok számára, aki ezt kifejezetten kérik.

Úgy tudjuk egyébként, a kormány környékén nem adták fel a törvénymódosítás tervét, és alapos egyeztetés után jövőre napirendre kerülhet a kérdés. Egy bizonyos: az egyes felekezetek eltérő házasságfelfogása nem kötelezhetné semmire az államot, így fel sem merülhet, hogy valamely vallási közösség polgári jogi érvényt szerezzen mondjuk a többnejűségnek. A világi hatóságok által kimondott válás sem lehet több mint írott malaszt a házasság felbonthatatlanságát valló katolikus egyház számára, de az egyház is csak a saját joghatóságán belül nyilváníthat semmisnek egy templomban megkötött, ám utólag a felekezeti bíróságon érvénytelennek minősített frigyet.