Régészeti szenzációk és a Biblia – Új bizonyítékok a Szentírás történeti hitelessége mellett

Ki gondolná, hogy egy háromezer évvel ezelőtt elhajított cserépdarab, amit valaki - minden bizonnyal egy írnok - íráspróbaként használt, korunk számára értékes történelmi bizonyíték lehet? Márpedig ez a helyzet: valamikor a Kr. e. 10. századi Júdeában, egy Elah erődjében működő írástudó öt sornyi héber szöveget „vetett cserépre", a sorokat egymástól gondosan egy vonallal elválasztva. A trapéz alakú, tizenötször tizenhat és fél centiméteres cserépdarab 2008 szeptemberében került elő a mai arab nevén Khirbet Qeiyafának nevezett romtelepülésen, ahol a jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói végeztek ásatásokat. A cserépdarabról (tudományos nevén osztrakonról) már akkoriban is úgy beszéltek, mint amely talán a héber nyelv legősibb emléke lehet, megelőzve a Kr. e. 10. századra datált Gezeri kalendáriumot.

A szöveg megfejtésével viszonylag hamar, 2010 januárjában rukkolt elő Gershon Galil, a Haifai Egyetem Bibliai Tudományok Tanszékének professzora. Galil a szöveg keletkezését Dávid király uralkodásának idejére teszi. A kutató szerint „a szöveg a rabszolgákkal, özvegyekkel és árvákkal kapcsolatos társadalmi kérdésekkel foglalkozik. Olyan igéket használ, amelyek a héberben találhatók meg, például asah (tette) és avad (csinálta), ezeket a szavakat csak elvétve találjuk meg a környező népek nyelveiben. A szövegben előforduló egyes szavak, mint például az almana (özvegy) szintén nem jellemzőek más helyi sémi nyelvekre. A héber társadalmat kivéve a szöveg tartalma is idegen a környező kultúráktól: a felirat olyan rétegekkel foglalkozik, amelyekkel a bibliai próféták; míg más kultúrák prófétái isteneik dicsőítésével és természetes szükségleteikkel voltak elfoglalva." Amennyiben Galil megfejtését tudós körökben is elfogadják, az elahi osztrakon nemcsak a legkorábbi héber nyelvemlék lesz, hanem olyan bizonyíték is, amely egyértelműen alátámasztja, hogy a héber Bibliát (illetve annak bizonyos részeit) már a Kr. e. 10. században ismerték. A megfejtés hozzávetőleges magyar fordításban így szól: „Ezt ne tedd, hanem tiszteld az [Urat], / ítéld a szolgát és az özvegyet, / ítéld az árvát, / [és] az idegent. Védelmezd a gyermeket, / védelmezd a [szegényt és] / az özvegyet, állítsd helyre [a szegényt] a király keze által, / védd a szeg[ényt és] a szolgát / [támo]gasd az idegent." A megfejtő azt is hozzátette, hogy a feliratot egy eldugott júdeai kisvárosban találták meg, s ha itt éltek írnokok, mennyivel inkább lehettek ilyenek a központi régióban és Jeruzsálemben?! „Most már joggal feltételezhetjük, hogy nagyon is valószínű; a Kr. e. 10. században, Dávid király uralkodása alatt éltek olyan írnokok Izraelben, akik képesek lehettek irodalmi szövegek és más összetett történeti művek írására, olyanokéra, mint a Bírák vagy Sámuel könyve." Galil azt is hozzáfűzte, hogy a szöveg komplexitása, valamint Elah masszív erődítményrendszere cáfolja azokat az elméleteket, amelyek szerint Izrael királysága nem létezett ebben a korban.

A római Jeruzsálem

A sűrűn lakott Jeruzsálem belterületén bizony nem könnyű régészeti kutatásokat végezni. Erre jószerével csak akkor nyílik lehetőség, ha építkezéseket folytatnak, vagy felújításokat végeznek. Most is ez történik az Óváros arab és örmény negyedére nyíló Jaffa-kapunál. Ofer Sion, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) ásatásvezetője már korábban is feltételezte a Kr. u. 6-7. századi Madaba-mozaiktérkép alapján, hogy Jeruzsálem kelet-nyugati főutcája, az úgynevezett decumanus a Jaffa-kapu közelében található, éppen ott, ahol most a munkálatok folynak. „És valóban, miután számos ásatási réteget eltávolítottunk, a mai utcaszint alatt körülbelül 4,5 méterrel legnagyobb örömünkre a szemünk elé tárultak az utcát borító hatalmas járdakövek." A több mint egy méter hosszú kövek megrepedeztek az évszázados terhektől. Egy kőalapzat is napvilágra került az utca mellett, melyen egy járda és egy még feltáratlan oszlopsor ismerhető fel. „Fantasztikus látni, hogy a Dávid utca, amelyen ma zajlik az élet, gyakorlatilag megőrizte az 1500 évvel ezelőtti nyüzsgő utca útvonalát" - nyilatkozta a régész. A előkerült leletek között található rengeteg cserépedény és pénzérme, valamint öt szögletes bronzsúly, amelyeket a kereskedők nemesfémek mérésekor használtak. A középkor folyamán egy utcára néző hatalmas épületet emeltek a bizánci kori kőalapzaton. A mameluk korban (Kr. u. 13-14. század) meghosszabbított helyiségek épültek ezen a struktúrán belül, némelyikük boltozatos; nyilvánvalóan üzletekként és raktárhelyiségekként szolgáltak. Az is kiderült, hogy az épület alatt, közvetlenül a Dávid-torony és a Dávid utca között haladó és az örmény negyedbe vezető utca alatt egy óriási, nyolcszor tizenkét méteres, öt méter mély ciszterna található, amely az itt lakókat látta el vízzel.

A vízellátás mindig is neuralgikus pontnak számított Jeruzsálem és általában az ókori városok életében. A Kr. e. 2-1. században Jeruzsálem hagyományos víznyerőhelye, a Gihon-forrás már nem biztosított elegendő vizet a megnövekedett lakosság számára. Az állandó vízhiány vezetett arra, hogy a Hasmóneus királyok idején, majd Heródes királysága alatt több vezetéket is kezdtek építeni. Az izraeli régészek a múlt század hatvanas éveiben térképezték fel a Jeruzsálem vízellátását szolgáló vezetékrendszer maradványait, aminek során kiderült, hogy a római korban legalább öt aquaeductus létezett Jeruzsálemben: az úgynevezett „alacsony" és „magas", valamint az Arrub-, Bijar- és Heródes-vezeték. Érdekesség, hogy ezek némelyikét - természetesen modernizálva - mind a mai napig használják. Valamennyi eddig azonosított vízvezeték a Jeruzsálemtől délre fekvő dombvidéktől, Hebron és Betlehem környékéről szállította a vizet. Az IAA szakemberei most a Dávid Tornya Múzeum közelében (újra) megtalálták a „magas" vízvezeték maradványait. Ofer Sion régész így nyilatkozott a sajtónak: „Az ásatások során felfedeztük a vízvezeték oldalfalát. Mikor elmozdítottuk a köveket, és bepillantottunk a csatornába, egy gyönyörűen épült aquaeductust láttunk, amit kőlapokkal fedtek. A csatornában akár negyven métert is megtehet guggolva az ember. Izgalmas dolog egy olyan helyen járni, ahová több száz év óta ember nem tette a lábát." A régész elmondása szerint „a jeles 19. századi német mérnök-tudós, Conrad Shick már leírta az aquaeductus egy részét, amelyet 1898-ban, egy itteni épület alapozásánál fedezett fel; ezt az épületet ma Imperial Hotel néven ismerjük. Shick pontos mérnöki dokumentációja adott kulcsot a kezünkbe, amely végül a vízvezeték feltárásához vezetett". 

Salamon városfalai

A legnagyobb szenzáció bejelentésére azonban február végén került sor. A Dávid városában több mint egy évtizede ásatásokat végző Eilat Mazar, a Héber Egyetem professzornője azzal lepte meg a bibliai régiségek iránt érdeklődő közönséget, hogy megtalálta Jeruzsálem Salamon korában épült városfalának maradványait az egyik városkapuval együtt. A Templom-hegytől délre, az úgynevezett Ofelen feltárt falszakasz hetven méter hosszú és hat méter magas, vastagságáról egyelőre nincsenek adataink. Mazar „nagy valószínűséggel" a Kr. e. 10. századra teszi keletkezését, részben más városok falaival összehasonlítva, részben az itt talált kerámialeletek alapján. Egy hatalmas „négykamrás" kaput is találtak ugyanitt, amely erősen emlékeztetett a korábban Megiddóban, Gezerben, Beersebában, Asdódban és Hacórban talált „hatkamrás" kapukra; ennek magassága hat méter. A kapu mellett egy körülbelül huszonnégyszer tizennyolc méter alapméretű kaputorony alapfalai is előkerültek. Mazar nyilatkozata szerint bizonyos új feliratokat is találtak, amelyek megerősítik a 10. századi keltezést, ám a régésznő egyelőre nem részletezte ezeknek mibenlétét.

Eilat Mazar 1986 és 87 között már ásott ezen a területen, melynek feltárását még nagyapja, Benjamin Mazar (1906-1995) régész kezdte el a hetvenes években. A régésznő egyébként már ekkor is azt állította, hogy megtalált egy, a vaskor IIA periódusba (vagyis az egységes királyság idejére) datálható kapuzatot, amely mellett nagy tárolóedényeket (pithoszokat) is találtak. Ezt a kutató akkor a Nehemiás könyvében szereplő Vízi-kapuval azonosította (lásd Neh 3:26), amely közvetlenül a királyi palotához csatlakozott. Feltehető, hogy a mostani ásatások a nyolcvanas években elvégzett munkálatokat újították fel, és a leletek egy része is akkor került elő, de csak most (remélhetőleg hamarosan) hozzák őket nyilvánosságra. Az Ofelen feltárt C és D épület padlójában olyan építési áldozatokra bukkantak, amelyek Mazar értelmezése szerint a 10. századi keletkezést támasztják alá: „ez egyezik azzal a bibliai megjegyzéssel, miszerint Salamon király egy védőfalat épített Jeruzsálem köré. Nincs okunk azt feltételezni, hogy valaki más, mint Salamon építhette vagy restaurálhatta az Ofel védelmi rendszerét, valamikor a 10-9. században." Úgy tűnik, hogy a régésznő a jelenleg folyó ásatásokon új bizonyítékokat is talált, amelyek a Salamon kori datálást erősítik.