Reformátusoknak, evangélikusoknak lehet, katolikusoknak tilos

Létrehozás: 2010. március 17., 11:14 Legutolsó módosítás: 2010. március 17., 11:15

Bonyhád – A református és evangélikus lelkipásztorok indulhatnak a választásokon. A katolikusok nem. Ők csak a szószéken és a mindennapi életben képviselhetik a nép ügyét. Forrás: teol.hu / Wessely Gábor

A parlament utolsó ülésnapján túl vagyunk, tehát már múlt időben kell beszélnünk arról, hogy ebben a ciklusban három református és egy evangélikus lelkipásztor volt tagja az Országgyűlésnek. Tolna megyei nem volt köztük, s a most indulók között sincs. Ha lenne, arról tudniuk kellene az elöljáróiknak.

A reformátusok Dunaszentgyörgyön szolgáló esperese, Rácz József adott erről tájékoztatást. Kitért arra is, hogy az országgyűlési képviselő-választáson való indulásnak szigorú feltételei vannak. Le kell mondani a gyülekezeti lelkészi szolgálatról a presbitérium előtt. Politikai párt tagja nem lehet a református lelkész, de párttámogatást igénybe vehet a parlamentbe jutáshoz.

Kényes kérdés ilyenkor a lakhatás, hiszen a parókia tulajdonképpen a gyülekezeti munkáért járó illetményi lakás. Megoldást általában az jelent, ha a feleség is lelkipásztor, s így a lakás neki jár.

Hasonló szabályok vonatkoznak az evangélikus lelkészekre is. Pakson élő esperesük, Szabó Vilmos szerint is bonyolult, nehezen kezelhető ez a dolog. Lemondani a gyülekezeti lelkészi szolgálatról nem játék, mert igazság szerint ez a lelkipásztori munka alapja. De nem a hivatását adja fel a parlamentbe jutó lelkész, csak a helyi gyülekezeti tevékenységét. Nem kell letennie a Luther-kabátot, szolgálhat, prédikálhat, ha más gyülekezetekhez meghívják.

Szabó Vilmos hangsúlyozza: különbséget kell tenni politikai és közéleti szerepvállalás között. A lelkipásztor nem politikus, de a közéletben való részvétele igenis kívánatos. Pakson például most az esperes a választási bizottság elnöke, éppen politikai el nem kötelezettsége miatt.

A katolikus papok viszont nem lehetnek képviselőjelöltek. Ám Garadnay Balázs pécsi püspöki helynök is fontosnak tartja azt a fajta közéleti szerepvállalást, amelyet így összegez: a jó ügy, a nép ügyének szolgálata a szószéken és a mindennapokban. Pártokat nem támogatnak, de lelkipásztori buzdítást adnak a prédikációkban.

A papi hivatás része, lelkiismereti kérdés, hogy a híveket minden nehéz döntés meghozatalában segítsék. A helynök szerint a választásoktól, alapvetően mindenki ugyanazt várja. Vagyis: közös érdekünk, hogy olyan vezetése legyen az országunknak, a településünknek, amely azon munkálkodik, hogy az emberek békében élhessenek, boldogulhassanak, gyarapodhassanak.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben