Pénz az egyházi kórházaknak

Létrehozás: 2010. december 13., 11:53 Legutolsó módosítás: 2010. december 13., 11:56

Ugyan az Egészségbiztosítási Alap 27,5 milliárd forintos megtakarításából nem kap többletjuttatást a négy egyházi kórház, de a kormány határozata alapján a központi költségvetésből kárpótolják ezeket az elmaradt juttatásokért – mondta a Világgazdaságnak Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. Az összeget még az idén meg kell kapniuk, hiszen korábban kimaradtak például a más intézményeknek járó bérjellegű juttatásokból, fenntartóik a normatív támogatásokból, emiatt súlyos anyagi gondokkal küszködnek. Forrás: vg.hu / Nógrádi Tóth Erzsébet

Az egyházi kórházak vezetői azt remélik, jövőre – az oktatási és szociális intézményekhez hasonlóan – az ő fenntartóik is kapnak normatív támogatást a költségvetésből, annál is inkább, mert a kormány törvényben kívánja rendezni a sorsukat. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a közelmúltban úgy fogalmazott: „Az egyházi közfeladatot átvállaló intézmények, legyenek azok iskolák, kórházak, szociális intézmények, közgyűjtemények, olyan állami támogatást kaphassanak, mint a hasonló feladatot ellátó önkormányzati intézmények.” Az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy komoly tartozás halmozódott föl e területen, különösen az iskoláknál.

Eddig nem szerepelt a kormányprogramokban az egyházi kórházak ügye, pedig a vallásszabadságról szóló alapjog szerint a betegek – a betegségüknek megfelelően – az ország bármely településéről kérhetik a négy intézménybe való beutalásukat. Ez így van a gyakorlatban is, ám gondot okoz, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a számukra megszabott teljesítményvolumen-korlát (tvk) fölött fogadott betegek után nem fizet a gyógyításért. Ígéret van rá, hogy ez jövőre megváltozik – mondta Velkey György. A nagy törvénykezési dömping miatt elképzelhető ugyan, hogy az egyházi salátatörvényt nem tárgyalja az idén a parlament, de a teljesítmény szerinti finanszírozás e nélkül is megoldható. Úgy tűnik, a kormány felismerte, hogy az egyházi kórházak – önkénteseik, belső motivációjuk miatt – jelentős lelki gondozók, prevenciós hálózatuk pedig karitatív alapon működik.

Csökkenő ágyszám

Az egészségügyi közfeladatot ellátó négy egyházi fenntartású kórház december második felében 655,154 millió forintot kap a költségvetés általános tartaléka terhére – tájékoztatott az egészségügyért felelős államtitkárság. Ezáltal ezen intézmények más kórházak ellátási területéről is fogadhatnak és elláthatnak vallásos betegeket. Hazánkban négy egyházi kórház működik: a Szent Ferenc Kórház, a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Bethesda Gyermekkórház és a Mazsihisz Szeretetkórház. A fővárosban működő két, katolikus egyházhoz tartozó intézmény mellett várja a betegeket az izraelita és a református egyházhoz tartozó is. A Szeretetkórház Közép-Európa egyetlen zsidó kórháza. A betegek a területi elv, a progresszivitás, valamint a vallásszabadság alapján kerülnek ezekbe az intézményekbe. A 2006-os kórháztörvény előtt ágyszámuk az összes aktív kórházi ágy 1,29 százaléka volt, ez a következő évben 40 ezerre csökkentett ágyszám 1,19 százaléka lett, így egy év alatt a felére esett, miközben a krónikus betegre jutó ágyszámuk az átlagosnál jobban gyarapodott.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben