Óvszer

Tudott, hogy az ENSZ szakosított szervezetei és a legkülönfélébb nemzetközi segélyszervezetek óvszerosztogatással próbálják tompítani e (jobbára) nemi érintkezés útján terjedő betegség járványossá válását. Ezt XVI. Benedek is pontosan tudja, mégis: jónak látta a kiállást a római katolikus egyház által kitartóan propagált „gyógymódok” – a házastársi hűség, valamint a házasság előtt, illetve azon kívül gyakorolt absztinencia – alkalmazása mellett. Ha azt nézem, hogy a németek és a franciák kormányszinten fejezték ki rosszallásukat, nyugtázhatom, hogy e pápai megszólalásnak nagy sikere nem volt. Még akkor se, ha – néhány szélsőségesnek tetsző értelmezéssel szemben – XVI. Benedek nem állított olyat, hogy az óvszerhasználat haszontalan és hatástalan. Olyat se mondott, hogy inkább a fertőzés, mint az óvszer.

Csak azt nem érteni első hallásra, hogy az AIDS-probléma miért „súlyosbodna” az óvszerhasználat által. Holott – a dolgoknak egy kifejezetten dogmatikus metszetében – van kézenfekvő magyarázat. Számos egyházi gondolkodó véli úgy, hogy az óvszer kifejezetten bátorítja a közösülésnek azt a formáját, melynek célja nem az utódnemzés, hanem az örömszerzés. Márpedig ez „eleve” szemben áll az egyház tanításaival.

Akkor pedig lássuk, mi az egyház tanítása. Utoljára ezt – tudomásom szerint – a reformpápaként elkönyvelt VI. Pál Humanae vitae című enciklikája foglalta össze 1968-ban, mintegy válaszként arra a szexuális szabadosságra, amely akkoriban ellepni készült a világot. Ha túlzottan frivol akarnék lenni, azt mondanám: válaszul a Hair címet viselő klasszikus amerikai musicalre. A Humanae vitae az utódnemzés korlátozásának minden formájával szembeszállt, nemcsak a fogamzásgátlóval és a gumióvszerrel, de a sterilizációval, sőt a coitus interruptusként ismert gyakorlattal is. Mit mondjak, ez az enciklika annak idején nem kis megdöbbenést keltett, mert a Vatikán – mondjuk így – „liberálisai” éppen VI. Pál nagy elődje, XXIII. János megbízásából éveket töltöttek engedékenyebb álláspont kimunkálásával. Amiből nem lett semmi.

Most harminc évet ugrunk előre. Pár nappal azelőtt, hogy XVI. Benedek ominózus nyilatkozatát megtette volna, a BBC azt jelentette a Vatikánból, hogy a római katolikus egyház vezérkara „hamarosan enyhíthet az óvszerszabályokon”. Egyszóval azon, hogy megszűnjék a merev ellenkezés az óvszerhasználattal szemben. Kiderült, hogy maga a pápa kérte fel a Vatikán egészségügyi tanácsát „a kérdés tanulmányozására”. Déjá vu, mondhatnám. Ebből sem lett semmi, legalábbis e percig. Holott az általam olvasott és ismert „liberálisok” – például Milánó nyugalmazott érseke, XVI. Benedek egykori riválisa – nem is akartak messzebb menni annál, hogy legalizálják az óvszer használatát olyan esetekben, amikor a házasfelek (más felekről nem is eshet szó) egyike bizonyítottan AIDS-vírussal fertőzött.

Mint látni, a Vatikánban általában megvan a készség arra, hogy valamilyen fokon szembenézzen az óhatatlan változásokkal, de a konzervatív tradíció a nap végén mindig erősebbnek bizonyul. Ez ma már talán bántóbb, mint 1968-ban. A Humanae vitae korában tudniillik még nem létezett AIDS.