Olyan dolgokat mondtak el, amit a szomszédaik sem fognak megtudni róluk soha

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. július 08., 11:35 Legutolsó módosítás: 2010. július 08., 11:38

Bak – A helybeliek többsége vallásosnak tartja magát, erős a magyarságtudata, és nem fél a bűnözőktől. Többek közt erre derített fényt az a csapatnyi lelkes szociológushallgató, akik a napokban vették birtokba Bakot. Forrás: Zalai Hírlap / Varga Lívia

Szerda reggel fél kilenc. Bakon, a Csodák Tavánál járunk. A pihenésre vágyó keresve sem találhat jobb helyet ennél, a tó mellett most mégis serény munka folyik: a hosszú asztalnál 17 fiatal dolgozik elmélyülten. Falut kutatni jöttek a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, Piliscsabáról.  

„A szociológustól azt várják, hogy a társadalom problémáit kutassa és reflektáljon azokra. Mi is ezért vagyunk most itt – bocsátja előre dr. Rosta Andrea egyetemi docens. – A tábor célja, hogy a hallgatók megtapasztalják milyen a terepmunka, és hogy kiderüljön, alkalmasak-e a szakmára.”

A fiatalok szombaton érkeztek, s az első napokban bizony vért kellett izzadniuk, hogy interjúalanyokat találjanak. Aztán a plébános a vasárnapi misén kihirdette, kik ők és miért jöttek, s innentől szívesebben fogadták őket, sőt, előfordult, hogy a szomszédok kézről kézre adták az ifjú kutatókat. Többen az első kudarcok után Sárhidán folytatták a munkát, ahol úgy tűnik, a bakiaknál nyitottabbak az emberek.

„Bár a bakiak tartózkodóak, akinek bizalmat szavaznak, azzal kedvesek, s érzelmi intelligenciájuk magasan az átlag feletti. Nagy megtiszteltetés, hogy olyan dolgokat mondtak el nekünk, amit a szomszédaik sem fognak megtudni róluk soha. S talán, különösen az identitásra vonatkozó kérdéseinkkel, kicsit mi is segítettünk nekik önmaguk definiálásában” – mondja Horváth Delila, aki 17 kitöltött kérdőívével a legeredményesebb hallgatók egyike.

„Legkészségesebbnek a 60 körüli női korosztály bizonyult” – jelenti ki Mezei Mikes, megjegyezve: „A szakmai hozadékon túl is sokat adtak nekünk ezek a beszélgetések”.

„A kutatásból most annyit látni, hogy a bakiak többsége vallásosnak tartja magát, s erős a magyarságtudata. A válaszadók zöme szerint a településen nincs bűnözés, így az ettől való félelem sem jellemző, ami igencsak meglepő. A nemi szerepek tekintetében pedig a hagyományos felfogás az uralkodó (a nőnek a konyhában, a férfinak a földeken a helye), amit a nők nem teherként élnek meg” – összegez dr. Rosta Andrea.

● A hallgatók a mobilitás, a női-férfi szerepek, a bűnözési félelem és az identitás témakörében kérdezik a helybelieket

● A falukutatás eredményeit diplomamunkájukban dolgozzák fel, ezen túl tanulmány és filmszociográfia is készül

● Tavaly Zalaszentgyörgyön folyt hasonló kutatás, akkor a gazdasági válság hatásait vizsgálták

● A falukutatások a régiók közti különbségekre is rávilágítanak

● Az ország nyugati részében jobbak a lakhatási körülmények, ám zárkózottabbak az emberek

● Kelet-Magyarországon nagyobb a szegénység, az emberek mégis nyitottabbak és nyugodtabbak mint itt, nyugaton

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben