Nyolc egyház tiltakozik – A történelmi felekezetek is több forrást biztosítanának az MTV-nek

Létrehozás: 2009. december 03., 14:35 Legutolsó módosítás: 2009. december 03., 14:39

Budapest – Nyolc egyház, köztük a négy történelmi egyház, felekezet vezetői tiltakoznak a Magyar Televízió (MTV) költségvetési elvonásai miatt, mert értesüléseik szerint ez a lépés veszélyezteti az MTV közszolgálati feladatvállalását, nem teszi lehetővé újabb vallási műsorok készítését – olvasható abban a közleményben, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtótájékoztatóján osztottak ki újságíróknak csütörtökön Budapesten. Forrás: MTI

A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyarországi Unitárius Egyház, a Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Metodista Egyház és a Magyar Ortodox Egyházmegye vezetői a dokumentum szerint „megdöbbenéssel értesültek” az MTV Zrt. 2010-es évi műsorrendjének tervezett változásairól.

Rámutattak arra: a közszolgálati médium műsoraival nyilvánosságot biztosít a közszolgálatot végző történelmi egyházak és felekezetek „szerepvállalásához, hitéleti, erkölcsi, oktatási, nevelési, szeretetszolgálati és missziós tevékenységének bemutatásához” a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényben foglaltaknak megfelelően.

Mint írták, ezenkívül az egyházi műsorok közvetítésének alapja az MTV és nyolc egyház, felekezet között létrejött, 2000. január 1-jén hatályba lépett megállapodás is. Ez rögzíti az együttműködés szabályait, biztosítja annak keretét és garantálja a műsorkészítés biztonságát. A megállapodás értelmében a műsorok készítésének személyi, technikai és anyagi feltételeit az MTV biztosítja a vallási műsorok szerkesztőségének keretén belül – tették hozzá.

Az aláírók hangsúlyozták, hogy az együttműködési megállapodás értelmében annak megváltoztatásához a felek együttes akarata szükséges, és tiltakozásukat fejezték ki a megállapodás egyoldalú megsértése miatt, ami álláspontjuk szerint „súlyosan diszkriminálja és ellehetetleníti az egyházak közszolgálati szerepvállalását".

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben