Németek a Kárpát-medencében: 30 előadó jön a konferenciára

Létrehozás: 2009. március 27., 11:27 Legutolsó módosítás: 2009. március 27., 11:27

Bonyhád – Németek a Kárpát-medencében címmel nemzetközi konferenciát szervez Nagy István, a Bonyhádi Evangélikus Gyűjtemény gondozója. – A Petőfi Sándor gimnáziumban április 2-4 között közel harminc előadó osztja meg ismereteit, élményeit, tapasztalatait valamint tudását az érdeklődőkkel – mondta el kérdésünkre az intézmény tanára. Forrás: teol.hu

Hozzátette, a Felvidékről, a Vajdaságból, Erdélyből valamint a németországi Treuchtlingenből is érkeznek szakemberek, egyebek mellett olyan témákkal, mint: A szikicsi svábok a kishegyesiek emlékezetében, vagy a Konzerválódott és felújított, valamint újszerű szokások a szatmári sváboknál. Mint mondta, a meghívottak általában a lezárt folyamatokkal, mint a kitelepítés, a deportálás, illetve napjaink életével is foglalkoznak, amelyek tanulságosak lehetnek minden érdeklődő számára. Nagy István aláhúzta, a konferencia egy előadássorozat nyitánya, ezt tervei szerint követi majd egy-egy hasonló zsidókról, székelyekről és cigányokról szóló, szintén több napos rendezvény is a jövőben.

– A németséget azért választottuk első témánknak, mert a helyi svábság meghatározó szerepet töltött és tölt be ma is a bonyhádi és a völgységi társadalmi és közéletben. A konferenciát a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata valamint a Bonyhádi Németek Kisebbségi Önkormányzata támogatja, fővédnöke Pröhle Gergely a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője. Védnökei Gáncs Péter a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Kerületének elnöke, Potápi Árpád Bonyhád polgármestere valamint dr. Bayer József, az Axel Springer Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A konferencia ünnepélyes megnyitóját április 2-án, csütörtökön délután fél háromra tervezik a szervezők. Az előadások aznap és másnap estig, szombaton pedig délig tartanak.

További információk:

http://www.evangelikus.hu/Members/asmidel/nemetek-a-karpat-medenceben-nemzetkoezi-konferencia

http://www.petofi-bhad.sulinet.hu/begy/rend/konf.htm

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben