Nagy Imre kijelentette: hisz a „teremtő, fenntartó és számonkérő Istenben”

Létrehozás: 2009. november 23., 10:01 Legutolsó módosítás: 2009. november 23., 10:02

Hiánypótló, magyar és angol nyelven egyaránt elérhető kötet készült az 1956-os forradalomnak a környező országok egyházaira gyakorolt hatásáról. A kiadvány az 1956 utáni, sokszor emberéleteket követelő megtorlásokról is beszámol a szomszédos országokban – mondta Zombori István történész, a mű szerkesztője. A könyvből többek között kiderül, hogy Nagy Imre megvallotta: hisz Istenben. Forrás: MTI

A Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) által gondozott könyv bemutatja, hogy az 1956-os forradalmi eseményeknek nemcsak belpolitikai vetülete volt, hanem azok hatottak a szomszédos szocialista, főként magyarok lakta országok közéletére és az egyházakra, valamint Magyarország nyugat-európai megítélésére is. A megtorlásokban az akkori Szovjetunió titkosszolgálata, a KGB is részt vett.

Zombori István elmondta, hogy a nemzetközi összefüggések miatt látták szükségesnek, hogy angol nyelven is megjelenjen a kötet, mert ezzel is közelebb lehet hozni a történteket azokhoz, akik eddig csak másodkézből ismerték 1956 mozzanatait. A szerzők több mint fele megjárta a börtönöket 1956 után, így közvetlen élményeik is hozzájárultak a fejezetek megírásához.

A környező országokban élő magyar lakosság 1956-ban sok esetben a papok, lelkészek segítségével jutott információkhoz arról, mi is történt az anyaországban. Azoknak, akik a forradalmi cselekmények előkészületeiben részt vettek, az volt a céljuk, hogy modern polgári államot hozzanak létre. Szervezkedésük azonban alighogy elkezdődött, a magyarországi forradalmat leverték, így ők vagy bíróság elé kerültek, vagy akár ítélet nélkül börtönbe vagy a Gulágra küldték őket – fejtette ki a szerkesztő.

A könyv rávilágít arra, hogy a vád legtöbbször kommunizmusellenes, az állam elleni szervezkedésben való részvétel volt, a megtorlás pedig ennek megfelelően keménynek bizonyult. A legradikálisabb eszközökhöz Romániában nyúlt az államhatalom: Temesvárott az úgynevezett Szoboszlai-perben 60 vádlottat ítéltek el 1958 júniusában, éppen akkor, amikor Nagy Imre miniszterelnököt és társait kivégezték. Az elítéltek közül tíz kapott halálbüntetést, és az akkori bírósági eljárásoktól eltérően egyedülálló módon egyiküknek sem adtak kegyelmet, felakasztották őket. A többi elítéltet 1963–1965 között engedték szabadon.

Mellékbüntetésként bebörtönzött édesanyák

Az egyik legnagyobb büntetés mégis az volt, hogy a bebörtönzöttről (aki református lelkész esetében családfő is volt), nem tudtak semmit. Előfordult, hogy az édesanya 1963-ban meghalt, gyermekeit árvának minősítették, ezután pedig az apa 1964-ben hazatért a börtönből. A „mellékbüntetés” sokszor az anya bebörtönzését is jelentette, nem egy esetben pedig elvették ingatlanjaikat.

A kötet szerint Romániában az is előfordult, hogy az államellenes bűncselekménnyel vádolt református lelkész nem tért haza, viszont nem is ítélték halálra. A mai napig nem tudni pontosan, az illető miként halt meg; az állítólagos holttestet ugyan hazaküldték a börtönből egy koporsóban, a családtagoknak azonban nem engedték meg, hogy betekintsenek a koporsóba, így még most is bizonytalanság övezi ezen lelkész halálának okát.

Agyonverték a lelkészt

Szerepel a könyvben egy kárpátaljai református lelkész, akit agyonvertek a rendőri intézkedés során. Szovjetunióban a Gulágra, kényszermunkára küldés volt a legelterjedtebb büntetés. Enyhébb ítéletnek számított, amikor „csak” kicsapták a teológus hallgatókat, mert kiálltak a magyar forradalom ügye mellett. Akit büntetőeljárás alá vontak, egészen 1989-ig „bélyeget viselt magán”, másodrangú állampolgárnak számított az összes volt szocialista országban – fejtette ki Zombori István.

Nagy Imre hitt Istenben

A kötet egyik szerzője Tempfli József, későbbi nagyváradi püspök, aki beszámol Nagy Imrével való budapesti találkozásáról a forradalom alatt. A visszaemlékezés szerint a miniszterelnök azt mondta neki: „Kommunista vagyok, de nem ateista, hiszek a teremtő, fenntartó és számonkérő Istenben.” A kötet foglalkozik a németországi eseményekkel is; az 1956 után emigráltaknak Kölnben egész lakótelepet építettek a katolikus egyház és a német állam segítségével. Az egyházi karitatív szervezetek ezen kívül élelemmel és ruhával is ellátták a Magyarországról menekülteket, továbbá az egyetemi, főiskolai hallgatókat is beiskolázták.

Szentek az internálótáborban


Zombori megemlítette, hogy a disszidálók között több tucatnyi pap is volt, akik állást kaptak Németországban. Sokan a börtönből szabadultak a forradalmi események eredményeként, és a forradalom leverése után a szabad világban teljesítettek szolgálatot. Voltak közöttük szerzetesek is, javarészt jezsuiták, kisebb részben ferencesek, piaristák.

Szerepel a könyvben egy fejezet Prokop Péter festőművészről is, aki 1956-ban Jugoszlávián keresztül akart emigrálni, és gyűjtőtáborban szenvedett rabságot. 1957-ben továbbutazhatott Rómába, ahol több évtizedig tevékenykedett. Művein látszik az internálótábor hatása, a szentképeken szereplő elgyötört arcok vázlatait sok esetben ott készítette.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben