Mit szeretnének a történelmi keresztény egyházak a kormánytól?

Létrehozás: 2010. június 11., 13:19 Legutolsó módosítás: 2010. június 11., 13:19

Budapest – A magyarországi történelmi keresztény egyházak vezetői készek az új kormánnyal való intézményes kapcsolatfelvételre, ennek érdekében megkezdték a kormánnyal megtárgyalandó kérdések összeállítását. Forrás: MTI

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Bizottsága, a református, valamint az evangélikus egyház püspökei csütörtöki tanácskozásukon az árvízi helyzet kapcsán üdvözölték a kormány azon döntését, amellyel eltörölték az adományokra kivetett áfát. Ez a régen várt lépés nagyban hozzájárul majd a rászorulók segítéséhez – írták közös közleményükben.

A református zsinati székházban tartott találkozón megállapították, hogy az ökumenikus együttműködés meglévő formáiban, így például az ökumenikus imahétben rejlő lehetőségeket jobban ki lehet használni.

A közlés szerint az egyházak tanulmányozták egy, a közös bizonyságtételt szolgáló nagy esemény szervezésének lehetőségét.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben