Mi volt Galilei bűne?

Az egyház történetének e fájdalmas fejezetében 359 év telt el az inkvizíció Galileit elmarasztaló ítélete és II. János Pál 1992-ben, a Tudományos Pápai Akadémia plenáris ülésén elhangzott beszéde között, amikor is formálisan igazságot szolgáltatott Galileinek. És újabb 17 évnek kellett eltelnie, hogy a katolikus egyház először misézzen Galileiért.

Mi volt Galilei megbocsáthatatlannak hitt bűne? Nos – önmagában – az semmiképp se, hogy tudományos megfigyelései alapján kételkedni kezdett Arisztotelész és Ptolemaiosz tanaiban, miszerint az égbolt a rajta lévő csillagokkal változatlan, s Kopernikusz Nap-középpontú,  nézeteit támogatta, miszerint a Föld, akárcsak a többi bolygó, a Nap körül kering, a Hold pedig a Föld körül.

Legkevesebb két okból sem. Egyrészt, mert 1597 és 1611 között szabadon, korlátozás nélkül végezhette tudományos megfigyeléseit, sőt hirdethette és közre is adhatta tanait. Saját készítésű távcsövével ez idő alatt fedezte fel a Hold krátereit, vette észre a napfoltokat s a Vénusz négy holdját, valamint, hogy a Tejút valójában csillagok rengetege. Megfigyeléseit pedig az 1610-ben megjelent Siderius Nuntius című munkájában írta le. Másrészt, amikor Rómába ment, hogy nézeteinek egyházi körökben is támogatást szerezzen, maga V. Pál pápa is bátorítóan fogadta, Maffeo Barberini bíboros pedig (a későbbi VIII. Orbán pápa) támogatta.

Az igazsághoz tartozik: Galilei fölfedezéseit hipotézisként tartották számon, s mint ilyen, megfért a kor másik elfogadott csillagászának, Tycho Brahénak korábbi elméletével, miszerint: minden bolygó a Nap körül, de a Nap a bolygókkal együtt az álló Föld körül kering. Sőt, az életében meghatározó szerepet játszó s nagy tekintélyű Bellarmin bíboros is úgy vélekedett, Kopernikusz rendszere jobban írja le a jelenségeket, mint Ptolemaioszé, ezért jobb hipotézis, de nincs bizonyítva. A bíboros – figyelmen kívül hagyva Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás véleményét, akik hangsúlyozták, hogy a Bibliát nem tudományos nézetekben történő eligazodásra szánták –, úgy vélekedett, ha a napközéppontú rendszert bebizonyítják, akkor az hatással lenne a Szentírás értelmezésére is.

Galilei a tűréshatárt akkor lépte át, amikor nem volt hajlandó tanait tudományos hipotézisként feltüntetni, hanem arra törekedett, hogy az egyház vizsgálja felül Biblia értelmezését. Rómába ment, hogy minden illetékest meggyőzzön igazáról. A Szent Officium azonban 1618-ban a Szentírással ellentétesnek ítélte a heliocentrikus fölfogást. Galileit Bellarmin bíboros elé idézték, és fölszólították, hogy ne hirdesse a kopernikuszi világképet. Mivel Galilei ezt megígérte, ügyét lezárták. Bellarmintól azonban utólag írásos nyilatkozatot kapott: nem kellett megtagadnia véleményét, nem büntették, csak arra szólították föl, ne hirdesse tényként a Kopernikusz-féle rendszert.

1624-ben, amikor Maffeo Barberini lett a pápa VIII. Orbán néven, Galilei ismét Rómába ment, a pápa több magánkihallgatáson fogadta, s biztatást kapott, bizonyos feltételekkel írhat Kopernikusz rendszeréről. Galilei ezt követően hat évig dolgozott a Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusziról (Dialogo sopra i due massimi sistemi del mondo) című munkáján.

Kerülő úton s egyházi barátainak támogatásával végül is megkapta az engedélyt a mű megjelentetésére, igaz, a figyelmeztetéseket és korrekciós kéréseket figyelmen kívül hagyta. Bár mint elvárták tőle, nem foglalt állást egyértelműen a heliocentrikus elmélet mellett, s a pro és kontra érvek bemutatására szorítkozott, ám a pápa gondolatait gyakran elferdítve, az arisztotelészi geocentrikus felfogást védő képzeletbeli személy, Simplicius (Együgyű) szájába adta, aki önmagával is többször ellentmondásba került. Galieli körül megfagyott a levegő, elvesztette addigi védelmezőit – 1633-ban perbe fogták, és „eretnekség alapos gyanúja” miatt nézetei megtagadására és névlegesen börtönre ítélték.

 A kor és történtek megítéléséhez tudni kell, a harmincéves – protestáns és katolikus ellentéttel terhelt – háború idejét élték akkor, a Vatikánban a jezsuita rend egyre nagyobb erőt képviselt. Egyes kutatók szerint Galilei legnagyobb bűne nem is a heliocentrikus világnézet kifejtése volt, hanem egy korábbi, az atomelméletet tárgyaló Aranymérleg című műve. Az atomelmélet egyfajta értelmezés révén a protestánsok malmára hajtotta a vizet, megkérdőjelezte az áldozást, az ostya és a bor átlényegülését. Ezért a nézetéért viszont – az ellenreformáció idején – az inkvizíció bizonyára halálra ítélte volna, míg egy gyors heliocentrikus-per elérhette Galilei megmenekítését.

Galileit nem zárták börtönbe, nem kínozták meg, nem közösítették ki az egyházból és nem zárták ki a Medici Akadémiából, az egyház körében továbbra is megannyi tisztelőjére számíthatott. Házi őrizetben tartották, kényelmes körülmények közepette, éves vatikáni járadékot kapott – s tudósok sokasága fordult meg a házában. A halála előtt néhány évvel, 1636-ban megjelent a modern fizikát megalapozó fő műve, a majdani newtoni rendszer alapjait jelentő Matematikai érvelések és bizonyítások az új tudomány…, (Discorsi e dimostrazioni matematiche intorno a due nuove scienze), mely a mechanikáról és az esési törvényekről szólt.

A Galilei-ügy azt tanítja a tudománynak, hogy a hitet és a Szentírást érintő kérdésekben óvakodjon irányt mutatni az egyháznak, ugyanakkor az egyház nagy alázattal és körültekintéssel közeledjen a tudományos kérdésekhez – fogalmazott Sergio Pagano püspök, a Galilei-per szigorú filológiai teljességű szövegének tavalyi közrebocsátásakor.

Halála után fokozatosan egyre árnyaltabbá és enyhébbé vált Galilei és tudományos munkáinak egyházi megítélése. 1741-ben XIV. Benedek pápa engedélyezte Galilei összes tudományos művének újrakiadását és a per iratainak tanulmányozását. 1758-ban a heliocentrikus elméletet tanító könyveket törölték a tiltott könyvek listájáról. Miután a pápa által 1981-ben felkért kutatóbizottság befejezte munkáját, 1992-ben II. János Pál elismerte, hogy hibás volt a katolikus egyház ítélete, és sajnálkozását fejezte ki a Galileit ért hátrányokért, akkor így fogalmazott: „az új tudomány a maga módszereivel és a kutatás szabadságával, ami előfeltétel volt, arra késztette a teológusokat, hogy bibliaértelmezési kritériumaikra kérdezzenek rá. Ez legtöbbjüknek nem sikerült. Érdekes módon Galilei mint őszintén hívő ember ezen a ponton előrelátóbb volt, mint teológiai ellenfelei. Benedetto Castellinek ezt írta: Ha már az Írás nem tévedhet, annak néhány magyarázója és értelmezője mégis tévedhet különböző formában.”