Messiásként várják az új kormányt az egyházak

Létrehozás: 2010. március 13., 11:52 Legutolsó módosítás: 2010. március 13., 11:58

Politikai szándékot gyanítanak az egyházügy állami támogatásának évek óta tartó, a vatikáni szerződés vívmányait tépázó csökkenésében a helyi hitéletben működő forrásaink. Olyan érzéseik vannak, mintha az egyházi iskolák zavarnák a kormányt. Forrás: sonline.hu

A kabinet ugyanakkor a központi költségvetés válság apasztotta forrásaira hivatkozik. Ezt részint akár még el is fogadnák a lapunknak nyilatkozók, ám az elvonás már egy alacsonyabb bázison jelentkezik, ami szerintük, elfogadhatatlan, és – a hitéleti források átcsoportosítása nélkül – a tönk szélére juttatná az egyházi oktatást. 

Szegényebb az eklézsia, szűkölködő templomok mentik meg tehát az iskolákat. Bellai Zoltán, a református egyház kaposvári egyházközség képviseletében mondta: idén 24 millió hiányozna a Lorántffy költségvetéséből, de már tavaly is egy hónap működési költségével kevesebb állami pénz érkezett. A legnagyobb történelmi egyház, a római katolikusok kaposvári egyházmegyéjének az idei elvonása is tízmilliókban mérhető; Nagy Vendel gazdasági helynök a jövő hétre ígért pontos számokat.

Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek a minap úgy fogalmazott: nem sokat, nem keveset kérnek, csak azt, ami jár. A kampány hevében fellobbanó vitában a politikai hitvallás sem maradt el: Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök kertelés nélkül a Fidesz támogatására buzdított. A tét nem kicsi. Egyes számítások szerint országos szinten kilencmilliárd forintot meghaladó a mínusz, aminek kétharmada az egyházi oktatást faragó normatíva-csökkenés. Egymilliárd forintot két évvel ezelőttről tart vissza az Állami Számvevőszék vizsgálatára hivatkozva az állam. Hitéletre kétmilliárddal jut kevesebb. A fohászok egy részében nem véletlenül várják Messiásként Orbán Viktort és második kormányát.

Az idei támogatás-faragás a legtöbb hívőt számláló katolikusokat érintette a legmélyebben. A sebet nem gyógyítja, hogy hárommilliárd forinttal ők vezetik az egyszázalékos szja-felajánlások listáját az „egymilliárdos” reformátusok előtt. Éppen ez egyébként a csökkenés egyik forrása: a kincstár idén a korábbinál kevesebbel egészíti ki a civilek odaadó forintjait.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia utóbb úgy döntött, jogi úton kéri a 2008. évi közoktatási kiegészítő támogatást meghatározó kormányrendelet, valamint a közoktatási törvényt módosító tavalyi törvény felülvizsgálatát. Szerintük „azok több ponton sértik az egyházak oktatással kapcsolatos alkotmányos jogait és az Apostoli Szentszékkel kötött nemzetközi szerződést”. Az 1997-ben létrejött vatikáni megállapodással elégedettek voltak a felek mindaddig, amíg a fedezet előteremtése nem okozott nehézséget. A szerzett, kapott jogok magas szinten szentesített összhangját azóta próbálja finomhangolni az állam.

Vatikán eredményeit a református egyház is adaptálta, a faragás így őket is mélyen érinti. Bellai Zoltán lelkész húsz százalékra teszi az elvonást, amelyek érdekes és üdvözlendő módon a – két idősotthont is fenntartó kaposváriak esetében – a szociális szférát érintetlenül hagyta. A Loránttfy iskolában azonban öt éve zsugorodik a költségvetési forrás, amit az egyháznak rendre ki kellett pótolni.
– A korábbi elvonások miatt az idei csökkenés hatványozottan jelentkezik – fogalmazott Bellai Zoltán. – A pedagógusok és a szülők tudják, hogy nehéz vizeken hajózunk, de a gyerekek nem vehetnek észre semmit a nehézségeinkből. Az oktatás nem sérülhet.
A református lelkész szerint nem kizárt, hogy a háttérben politikai meghatározottság áll, ezért úgy véli, a gondjaikat alighanem csak egy új költségvetési törvény képes orvosolni.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben