Megúszta a büntetést a Bibliával reklámozó hetilap

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2008. október 28., 16:24 Legutolsó módosítás: 2008. október 28., 16:24

Budapest - Visszavonta az Országos Rádió és Televízió Testület azt a korábbi határozatát, melyben elmarasztalta a Klubrádió azon hirdetését, amely a Bibliával reklámozott egy hetilapot. Forrás: Stop/HavariaPress

Az ORTT eredetileg törvénysértőnek, és a vallási meggyőződést sértőnek értékelte a Vasárnapi Hírek hirdetését, amely bibliai eredetű idézetekkel népszerűsítette a lapot a rádióhallgatók között. A testület azonban a napokban úgy módosította a korábbi döntést, hogy valamely szakrális szöveg átemelése profán környezetbe önmagában még nem ütközik a Médiatörvénybe, így a kifogásolt reklámszöveg is belül marad a törvényesség határain. Maga az ORTT is elismeri, hogy az ilyen reklámok gyakran érződhetnek ellentétesnek a közízléssel, ám az ezekkel szembeni fellépést a médiahatóság az önszabályozó szervezetekre hárította. Az Országos Rádió és Televízió Testület korábban törvénysértőnek minősítette a Klubrádión sugárzott reklám közzétételét, melyben ez állt: "Az első napon lőn világosság, aztán az ég, a szárazföldek. A negyedik napon megteremtette az Úr a napot és a csillagokat. Az ötödik napon benépesítette a vizeket halakkal, az eget madarakkal, míg a hatodik napon megteremtette az embert. A hetedik napon vegyen ön is Vasárnapi Híreket!" A határozat indokolása azzal érvelt, hogy a keresztény felfogás szerint a Bibliában maga az Isten szólal meg, ezért, bár a reklámban elhangzó szöveg nem szó szerint a Bibliából vett idézet volt, mégis azáltal, hogy követte annak stílusát, sérthette a keresztény hívők vallásos érzületét, elsősorban azért, mert az általuk szentként tisztelt Bibliát méltatlan célra használta fel a műsorszolgáltató. Az ORTT többsége azonban az ügy újbóli tárgyalásakor jogszabálysértőnek minősítette a korábbi határozatot, arra hivatkozva, hogy az nem vette figyelembe a lelkiismereti és vallásszabadság, valamint a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos szabályait és elveit. Ennek értelmében az új határozat rámutat arra, hogy a világnézetileg semleges állam hatósági döntései törvényesen nem alapulhatnak valamely felekezet tanításán. Az ORTT álláspontja szerint ugyan továbbra is indokolható az a korlátozás, hogy egy médiareklám nem sérthet a vallási meggyőződést, másfelől viszont a szólásszabadság korlátozása csak addig a mértékig alkotmányos, ameddig törvényes célja azt feltétlenül indokolttá teszi. A szóban forgó reklám újraértékelése során az ORTT kifejtette, hogy a Biblia tanításait az egyes személyek, közösségek egymástól jelentősen eltérő módon értelmezik, tehát még elvileg sem lehet megegyezés köztük abban, hogy mely utalás vagy felhasználás sértő. Szerintük ezt a határt semleges érvek alapján kell meghatározni, s eszerint egy szakrális szöveg átemelése profán környezetbe önmagában még nem sérti a Médiatörvényt. Rámutat ugyanakkor a határozat arra, hogy ezeket a reklámokat igen gyakran érezzük ellentétesnek a közízléssel, ám az ezekkel szembeni fellépés nem hatósági, hanem például az önszabályozó szervezetekre háruló feladat.
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

Biblia,ORTT

Elküldte Szabó-Pap Gabriella idő 2008. október 31., 16:49
Ez tipikusan az a közéleti kérdés, amelyben a keresztény felekezeteknek közösen állást kellene foglalniuk és ezt az állásfoglalást nyilvánosságra hozni. Ez is az ökumené napi gyakorlása lenne.
Még nincs késő: az ORTT-nek valóban nincs jogi lehetősége másról dönteni, mint amit a médiatörvény leír. Van azonban Reklámszövetség, és annak van etikai bizottsága. Talán még nem késő, hogy az egyházak közösen benyújtott panasza alapján etikátlannak ítélje meg a Reklámszövetség a szent szövegek profán célokra való "hasznosítását". Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar lakosság 15%-a vallásos, tehát nem etikus sem a Biblia, sem más vallás szent iratai profanizálása.