Mága Zoltán nemzetközi segélyszervezetet hoz létre

Létrehozás: 2010. június 15., 09:21 Legutolsó módosítás: 2010. június 15., 09:22

Budapest – A nyomor és a mélyszegénység ellen, a természeti károk gyors és szakszerű felszámolásáért nemzeti összefogást sürget Mága Zoltán hegedűművész, akinek távlati tervei között szerepel, hogy néhány éven belül egy olyan segélyszervezetet hoz létre, amely szerte a világban segítséget nyújthat a bajba jutott embereken. Közölte, hogy június 23-án este a Deák téri evangélikus templomban nagyszabású jótékonysági koncertet szervez az árvízkárosultak megsegítésére az ország legismertebb zenészeinek fellépésével, és egy mesterhegedűt bocsát majd árverésre, a befolyt összeget pedig a károk helyreállítására ajánlja fel. Forrás: MTI / Balogh Attila

Beszélt arról is, hogy folytatja a tavaly augusztusban elindított 100 templomi koncert elnevezésű jótékonysági sorozatát, az adományokból a nagycsaládosok mellett az árvízkárosultakat is próbálják segíteni. Annak a reményének adott hangot, hogy az árvíz idején tanúsított felebaráti szeretet az elkövetkezendő hónapokban is tovább él, közös összefogással megmenthetik azokat a gyermekeket, időseket és szegényeket, akik fedél nélkül maradtak.
Azt követően, hogy több mint tízmillió forint értékben vitt adományokat a Borsod megyei árvízkárosultaknak, az MTI-Pressnek úgy fogalmazott: megdöbbentő és elkeserítő volt az a látvány, amely fogadta Felsőzsolcán, Edelényben és Szendrőládon – az, hogy egy élet munkája, az évtizedek alatt összegyűjtött javak alig egy óra leforgása alatt semmivé váltak. Szavai szerint síró, idős asszonyok, férfiak, néhány hetes gyermeket nevelő kismamák kerültek kilátástalan helyzetbe, ezért arra kéri a művésztársait, a politikusokat, a közéleti személyiségeket és minden jóérzésű embert, hogy ne hagyják magukra ezeket a szerencsétlen sorsú embereket, katasztrófájukat ne tetőzzék közönyösséggel, mert az özönvíz sem faji, sem vallási alapon nem válogatott, egyformán öntötte el a házakat, és vitte magával összes vagyonukat.
Megjegyezte, vannak, akik az újjáépítésig albérletbe vagy rokonokhoz tudnak költözni, de azok a mélyszegénységben élő emberek, köztük nagy számban a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő romák, még nagyobb nyomorba kényszerülhetnek, ha nem érkezik időben a segítség.
A hegedűművész meggyőződése, ha össze fog a nemzet, gyors megoldást találnak. Véleménye szerint a felújítások során arra is figyelmet kell fordítani, hogy sok lakóház ártéren vagy ahhoz közeli településrészeken épült, ezért meg kell akadályozni, hogy egy-egy falu vagy falurész - sokszor a településvezetés felelőtlensége miatt is - akár évente többször is az időjárás szeszélyeinek legyen kiszolgáltatva.
„Az emberek nem segélyt, adományokat szeretnének, hanem munkát, hogy hosszú távon biztosított legyen számukra a megélhetés, családjuk jövője” – hangsúlyozta.
Mága Zoltán példaértékűnek nevezte azt a helytállást, amelyet a tűzoltók, a katonák és a rendőrök tanúsítottak a gátakon, és úgy gondolja, hogy azok az önkéntesek, akik önzetlenül védték embertársaik házait és értékeit, más alkalommal is tanúbizonyságot tehetnek a felebaráti szeretetről.
A művész három hete a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel már juttatott mintegy ötmillió forint értékben ruhaneműket, ágyneműket és törülközőket adományként azoknak a boldvai és sátoraljaújhelyi embereknek, akiket az árvíz miatt kitelepítettek.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben