Lendvai nem akarja a vallási hovatartozás felmérését

Létrehozás: 2010. május 21., 08:42 Legutolsó módosítás: 2010. május 21., 08:44

A nyilas és a Rákosi-korszak emlékeit idézi az a KDNP-s javaslat, amely szerint a népszámlálás során ezentúl a vallási hovatartozásra is rákérdeznének – mondta Lendvai Ildikó a Jam című műsorban. Forrás: atv.hu

Az MSZP még hivatalban lévő elnöke úgy fogalmazott, „nincs az a nyilvántartási érdek, ami felér egy perc félelemmel”, ráadásul nem lehet pontosan tudni, mit kezd az állam ezzel az adattal.

Lendvai megjegyezte, már az előző ciklus végén a népszámlálási törvény előkészítésénél is felmerült ez a kérdés, amelyről az egyházakkal is konzultáltak, de nem mindegyik értett egyet az elképzeléssel.

Van egy Nagy Testvér, aki olyat is tudni akar rólunk, amihez semmi köze, ő viszont az eddiginél jobban titkolná előlünk a nyilvánosságra tartozó információkat, például az állami vezetők vagyonnyilatkozatát – vonta le az orwelli következtetést Lendvai.

A világnézeti listázásnak a múlt vészkorszakai mellett frissebb példái is vannak – utalt Lendvai a Kubatov-listára. Mint fogalmazott, egyel több ok a Nagy Testvér-szindróma miatti nyugtalanságra, hogy azokban a pillanatokban, amikor már eldőlt a kormányzás sorsa, az ügyészség írásba adta, hogy nem bűn „komcsi-listát” állítani, a vallási hovatartozás listázását pedig már a kormányalakítás előtt törvénybe akarják foglalni.

A Fidesz privatizációt megkönnyítő javaslata pedig a közvagyonra jelent veszélyt – állítja Lendvai –, mint ismert, a javaslat lehetővé tenné, hogy pályázat kiírása nélkül lehessen állami vagyont eladni. Megjegyezte, a Fidesz épp az államosítást tűzte zászlajára, most pedig első lépésként ennek ellenkezőjét teszi, megcsúfolva ezzel saját jelszavait. Lendvai szerint valamilyen terv állhat a háttérben, amiért a Fidesz az elsők között terjesztette be ezt a javaslatot, hiszen a privatizációs folyamatok lényegében már lezárultak.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben